Bunyip - Ausztrália vizi rejtélye

 A bunyip volt az első kriptid, amiről elsők között olvastam gyerekkoromban a misztikus történetek gyűjteményéből. Így ildomosnak tartom, hogy írjak róla egy hosszabb bejegyzést, valamint Ausztrália is a legkedvesebb kontinenseim közé tartozik, ami a bakancslistámon is szerepel. A bunyip szó az őslakosok nyelvén "ördögöt" vagy "gonosz szellemet" jelent, ami nem éppen hizelgő a teremtményre nézve, de ahogy haladunk a bejegyzéssel, úgy fog árnyalódni a kép.

Mikor az ausztrál őslakosok ősei 65 000 évvel ezelőtt megérkeztek Dél-Kelet Ázsia felől a kontinens partjaira, sok, számukra különös teremtménnyel találkoztak, amik közül a hátsó lábain ugráló kenguru az egyik legismerősebb lehetett. Azokban az időkben a kontinens mocsarait a vombat rinocérosz méretű rokonai a Diprotodonok járták, mellettük pedig a hátsó lábukra felállni képes Palorchestesek legelték a fák lombjait. Rájuk olyan ragadozók lestek, mint a fán élő Thylacoleo, az erszényes oroszlán. Szóval az ausztrál őslakosok valóban az álmok idejébe léptek, amiből aztán módszeresen ki vezették magukat a helyi nagyemlősök vadászatával és a bozótok módszeres felégetésével. A jégkorszak végére az ausztrál őslakosok kiírtották az őshonos, nagytermetű állatfajokat, és a domináns növényevők a különféle kengurufélék, legfőképpen a vörös óriáskenguru lett. A kihalt állatfajok emléke a helyi törzsek mitológiájában maradt fent, ilyen például a Szivárványkígyó, a Dirawong, ami lehet a Varanus prisca (másnéven Megalánia), vagy az 5-6 méter hosszú Wonambi. Azonban a bunyip teljesen más teremtmény, vagy nem is teremtmény, hanem az ausztrál őslakosok mítoszaiban a szörnyek összefoglaló elnevezése, ugyanis úgy fest, hogy ahány szemtanú, annyi bunyip. Láttak már olyan bunyipot, ami egy hatalmas halra hasonlított, láttak fókaszerű bunyipot, két lábon járó, kutya fejű, emu testű bunyipot, kerek bunyipot, lyukas bunyipot, étbunyi... bocs, elragadtattam magam. Tehát a sok fantasztikus keveréklény között kell lennie egy definitív, alapvető bunyipnak.

Shiverz alkotása

A néprajz megegyezik abban, hogy a bunyip alapvetően kétéltű teremtmény, amely éjszaka vadászik. Gyakori zsákmánya az emberek, főleg a nők és a gyermekek.  A vízből kiugorva ejti el zsákmányát. Az észlelések alapján ennek a teremtménynek hosszú, a lóéra emlékeztető megnyúlt állkapcsa van. De vannak akik szerint ez a hosszú pofa inkább az emuéra emlékeztető csőr. A hátsó lábai rövidek, de erőteljesek, míg az elülsők feltűnően hosszúak. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy a teremtmény a helyiek szerint halálra szorítja a zsákmányát, és közben a lábain lévő megnyúlt karmokkal adja meg neki a kegyelemdöfést. De vannak szemtanúk, akik egy szakállas kígyónak látják, ami érthető érzéki csalódás. Személyes élmény, hogy egyszer a Tiszában láttam úszni egy vidrát, ami a vízben haladva tényleg egy nagy, szőrös kígyónak tűnt. Szóval, ha él egy nagytermetű emlős ragadozó Ausztrália folyóiban, akkor a szemtanúk úszás közben láthatták így. Másik figyelemre méltó tulajdonsága, hogy mikor kimászik a vízből, képes a felállni a hátsó lábára, de hogy képes e így közelekedni az rejtély. Tehát akkor azt hiszem képet kaphatunk a bunyip feltételezett kinézetéről és életmódjáról.

A Bunyip és a nyugati ember kapcsolata 1818-ban kezdődőtt, mikor Hamilton Hume és James Meehan az Új-Dél Wales-i Bathurst tónál egy nagytermetű állat csontjaira bukkantak. Az állat maradványai elsőre egy manátuszra, vagy egy vízilóra emlékeztettek. A csontok utóéletéről semmi hír, mivel a két úriember nem tért vissza a tóhoz, még akkor se, mikor az Ausztrál Filozófiai Társaság felajánlotta a támogatásukat azért, hogy a két férfi jobban feltárja a teremtmény maradványait. Minden bizonnyal a Hume és Meehan által talált csontmaradványok hasonlatosak lehettek azokhoz a leletekhez, amikre 1830-ban George Rankin és Thomas Mitchell a Wellington barlangban bukkantak rá. Sidney tiszteletese, John Dunhmore Lang azt gondolta, hogy a csontok a bibliai vízözönben elpusztult, ökörnél is nagyobb állatok. Sir Richard Owen, a brit anatómus és a dinoszaurusz szó megalkotója őskori erszényesekként sorolta be őket, Nototherium és Diptrodon néven. Több telepes szerint hasonló teremtmények szerepeltek az ausztrál őslakosok történeteiben.

Úgy festhet, hogy megoldodhatott a rejtély, hisz megtalálták a bunyip megkövesedett csontjait. És így talán elképzelhető lehett, hogy a déli kontinens nádasaiban még úszkálhatnak ezek a hatalmas vombatrokonok. Igen ám, de ezek a teremtmények bizony szigorúan növényevők lehettek. Persze nem ismerni az életmódjukat. A probléma az, hogy itt az alap csak is a ma élő, rokonainak viselkedése nyújthat valami támpontot. Viszont az üreglakú, lassan és cukin cammogó vombat nem éppen jó minta egy orrszarvú méretű, a tevéhez hasonlóan fürge mozgású növényevőnek. Elképzelhető, hogy a Diptrodon és tágabb familiája tudott agresszív is lenni a ma élő vízilovakhoz hasonlóan. Azonban ez gyenge lábakon áll, hisz akkor az abok betelepülő ősei nem tudták volna a kihalásig vadászni alig pár ezer év alatt. Szóval ha engem kérdeztek a Diptrodon nem lehet alapja a vízből szőrös krokodil módjára kicsapó vízi ragadozó alapja. Így a kérdés, hogy mi lehet ez a kreatúra?

Érdekesség, hogy bizony a Diptrodon ma élő rokonai is megnőhetnek szép nagyra. A képen Patrik, a legidősebb, élő vombat látható. Patrik 29 éves és negyven kiló.

A leglogikusabb magyarázat az, hogy téves azonosítás eredménye. És a legvalószínűbb az, hogy a folyón felúszó fókák. Hat fókafaj hívja otthonának Ausztrália partvidékét. Itt él a Fokföldi medvefóka alfaja az Ausztrál medvefóka, de olyan fajok is élnek itt, mint az Ausztrál medvefóka (ami sajnos a vadászat miatt már csak pár szigetre korlátozódik), de ami a legérdekesebb hogy az amúgy Antarktiszon honos leopárdfóka egyedei is (egy másik kriptiddel kapcsolatban már előkerültek, lásd az altamaha-ha témájában írt bejegyzésem) feltűnnek a kontinens közelében. 

Az Új-Zélandi medvefóka az egyik legkülönlegesebb fókafaj. A nevével ellentétben Victoria állam partvidékén is megtalálható egy kisebb populációja. Ryan Fletcher fényképe.

Szóval véleményem szerint és sok kutató is ezt gondolja, hogy a bunyip észlelések az Ausztrál őslakosok és a folyamon felúszó fókákkal való találkozásoknak állítanak emléket. Például az egyik csoport láthatott egy ausztrál medvefókát úszni a folyóban, és azt gondolhatták, hogy egy hatalmas kígyó. Egy másik törzs egyik vadásza meg a déli folyókba felúszó Új-Zélandi medvefókát láthatott. És ezekből a fóka észlelésekből pedig hopp, összejött a bunyip legendája. Hogy úgy gondoljátok ez lehetetlen? A helyzet az, hogy Ausztráliában mindennaposak a folyamokban felúszó fókák. Például egy Új-Zélandi medvefókákból álló csapat 100 kilométert úszott fel a Murray folyón. Elgondolkodok ilyenkor, hogy talán az Új-Zélandi medvefókák mivel a tengeri élőhelyüket a túlhalászat fenyegeti talán átrakják a vadászterületüket a folyókba? Egy tízezer éve tartó evolúciós változást látunk, aminek az eredménye évmilliók múlva egy folyami fókafaj lesz?

Igen, távoli meg homályos. Azért is raktam be, hogy ha nem tudjátok, hogy egy fóka-móka van a képen, akkor azt gondolhatnátok, hogy ez egy bunyipról készült "úristen mint ment át, míg ide került" fénykép.

Hagyjuk most a fóka-mókát, és most evezzünk a spekulatív biológia vízeire, és gondolkodjunk el, hogy ha a bunyip valóban nem egy fóka, hanem vajon mi? Ezek az én saját agymenéseim.  A legfantasztikusabb elmélet, hogy ezek bizony cetek. Ahogy raktam összefelé a bunyip definitív alapját, arra gondoltam hogy ez a lény hasonlít egy már kihalt állatfajra, a Remingtocetusra . Ausztrália annyi, máshol már kihalt állatfajt őrzött meg elszigetelten. A Remingtonocetidae képviselői a mai India, Pakisztán és Egyiptom partvidékének zavaros, hinárral teli vízeiben keresték a zsákmányukat. Ezek az krokodilszerű emlősük közül az egyiknek, a Dalanistes ahmedinek az étrendje a csontok izotópjainak alapján a tengeri halakból származhatott. Tehát ezek a cetek már aktívan a nyílt tengeren keresték a zsákmányukat. Tételezzük fel, hogy az egyik képviselőjük az eocénban eljutott Ausztrália partvidékére. Mikor a tengerek lehűltek, akkor felúsztak a déli kontinens folyóin. A testük kígyószerűen megnyúlt, de a lábaik jól fejlettek lettek, az ujjaik végén karmok alakultak ki a zsákmány megragadására. Igen, egy ilyen alternatív valóságban a bunyip bizony egy endemikus Remingonocetidae faj, amely a XXI. századig fennmaradhatott Ausztrália folyóiban.

Dalanistes ahmedi.

Lássuk a másik, véleményem szerint a legrealisztikusabbnak tűnő ötletet. A waitoreke-ről szóló bejegyzésemben már említettem azt az elméletet, hogy ez a kriptid, ha létezik, akkor az egykor Új-Zélandon honos korai emlősöknek a kései, vízi életmódhoz alkalmazkodott leszármazottja. Itt megemlítettem a Monotreme, vagyis kloákás emlősöket. Tételezzük fel, hogy a Bunyip is egy ilyesfajta teremtmény, de egy sokkal kései tojásrakó emlős rokona. Ez pedig a kacsacsőrű emlős, mely egyedül árválkodik jelenleg az Ornithorhynchidea rendben. De a késő oligocéntől egészen a miocén végéig a rokonaik, az Obdurodon genus tagjai virágoztak a déli kontinens folyamaiban és tavaiban. A legfontosabb különbség ami megkülönböztette a ma élő rokonaitól hogy a csőrükben fogak sorakoztak. A fejük laposabb volt, ami arra enged következtetni, hogy a vízfelszín közelében vadászhattak halakból, rákokból és teknősökből álló zsákmányukra, mint a mai krokodilok. A méretük becslések alapján nagyobb volt, mint a ma élő kacsacsőrüeké. Ez pedig elég feltételes, mivel ezeknek a fajoknak csupán a koponyáját találták meg.

Peter Schouten festménye az Obdurodon tharalkooschildről. A nyakizmok alapján ezek a kacsacsőrüek erős harapással rendelkeztek. A kedvelt zsákmányállataik a kisebb, édesvízi teknősfélék lehettek.

Úgy gondolom, hogy ha a bunyip valóban egy eddig fel nem fedezett folyami ragadozó, akkor az Obdurodon genus egy eddig fosszilisan le nem írt tagja, ami ha a mai napig nem is, de a kései pleisztocénig elterjedt csúcsragadozója lehetett Ausztrália déli vidékének. A teste megnyúlt és izmos lett, míg a csőre úgy fejlődőtt, hogy hasonlatos legyen a krokodilok állkapcsára. Ebben segíthették a fogazat. Úszóhártyás lábuk végén valószínűleg a mai rokonokhoz hasonlatos sarkantyúk fejlődtek ki, amik egy méregmirigyhez csatlakoztak.  Eltudom képzelni, hogy a zsákmányát a folyamokon átkellő Diptrodon csordák adhatták, és több "bunyip" is odagyűlt a gázlóhóz. Amikor az első ausztrál őslakosok megérkeztek kezdetben retteghettek ezektől a teremtményekből. A folyamok gonosz szellemeitől, de tételesen ők okozták a kihalásukat, hisz kipusztították a zsákmányukat jelentő hatalmas erszényeseket.

A Spekulatív Dinoszaurusz Projekt alternatív földjén a Monotreme emlősök az egyik domináns csoportot alkotják. Az egyik prominens tagjuk az 1,5 méter hosszú Powerpus folyami csúcsragadozó, amely hasonlatos küllemre a cikkben felvázolt teremtményre. Igen, nem nekem jutott az eszembe, hogy a bunyip egy kacsacsőrű emlős.

Ha kíváncsi vagy egy másik, rejtélyes folyami kriptidre, akkor ajánlom számodra a dobhar chui-ról szóló bejegyzést. Ha kíváncsi vagy más Ausztráliában észlelt kriptidekre, akkor ajánlom neked az erszényes farkasról, a queesnlandi erszényes tigrisről, a yarri és a kardfogó warrigalról szóló bejegyzéseket.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát,  vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.