Zana históriája - Napjaink ősembere vagy valami egészen más?

Valamikor az 1850-es években a Grúzia nyugati részén lévő Ochamchir régióban egy különös teremtmény sétált bele egy helyi kereskedő által épített veremcsapdába. A férfi, akinek neve nem maradt az utókorra, döbbenten látta, hogy a kihegyezett farudakkal teli gödörben egy nő hever.
Valószínűleg elsőre magában számolgatni kezdte az általa fizetendő kárpótlás összegét, amit a baleset miatt kell fizetnie, mikor észrevette, hogy van valami különös a leányzóban. Először is a két méteres magassága, valamint hogy egyáltalán nincs rajta ruha. A bőre sötétszürke volt, testét vöröses szőrzet borította. A haja sötétvörös volt, és teljesen leszaladt a háta közepéig. Nagy fenékkel és megereszkedett mellekkel rendelkezett. Ennek ellenére viszont a teste meglepően izmos volt. A legkülönösebb az arca lehetett: széles arca volt, magas arccsontja és "majoméra emlékeztető orra”.
A grúz vadászok ismerhettek történeteket a Kaukázus bércei között élő óriási termetű, szőrös emberekről, akik a Kaukázus bércei között élnek. Egyes falvakban az emberek a XXI. században, a mobiltelefon és az internet korában sem mernek bemenni a vadonba, tartva ezektől az óriásoktól.
A különös teremtmény elkeseredetten harcolt a foglyulejtői ellen, de azok végül megbilincselték, a száját egy nemezdarabbal tömték be. A különös nőt Zanának, vagyis grúz nyelven feketének nevezték el. Ez az ő története.

A nő számára innentől pokoli évek következtek. Nem sokkal a befogása után egy Edgi Genaba nevű nemeshez került, aki szuvenírként elvitte az egyik birtokába tartozó Tkhina faluba. Zanát itt egy gödörbe rakták, és kihegyezett fakarókkal rakták körbe. A nő még mindig vad volt, a falusiak nem mertek ételt bevinni neki, inkább bedobták a gödörbe.

Három év múlva Zana megszelídült, vagy inkább beletörődött sorsába. Egy akácfából készített karámba kötözték ki, de később már engedték, hogy szabadon járkáljon. Nem szökött el, nem távolodott el attól a helytől, ahol kevés táplálékát kapta, ezért csak annyival kellett "fizetnie", hogy elviseli a falusiak kínzását. A történetek szerint foggal-körömmel próbált védekezni a kínzói ellen. Nem szeretett a fűtött szobában aludni, télen is a maga által ásott lyukban heveredett le. Soha nem tanulta meg a fogvatartói nyelvét, csak morgott és érthetetlenül motyogott, néha hangosan nevetni kezdett. Valószínű ezek inkább talán a lány nyelvének szavai voltak. A San nép (angolul bushmanok) kattogásokból álló beszédéT, Ha nem tudnánk, hogy egy nyelvtani szabályokkal rendelkező beszélt nyelvről VAN szó, könnyedén gondolhatná az ember "kaotikus hablatyolás"nak.

Amikor megszelídült a falubeliek munkára fogták. Tűzifát gyűjtött, zsákokat vitt fel a malomba vagy a folyóról friss vizet hozott. Ezekben a munkákban segítette elképesztő fizikai ereje. Képes volt fél kézzel felemelni egy liszteszsákot és többször is képes volt átúszni a télen hideg folyót.

Később szabadon barangolhatott a környéken. Éjszakánként a hegyeket járta, felmászott a fákra gyümölcsért vagy lefeszegette a sziklafalakra felfutó szőlőtőkéket. Ezekre az utakra gyakran vitt magával méteres fadorongokat, hogy megvédje magát az rátámadó elvadult kutyáktól. A falubeliek többször is megpróbáltak ruhát ráadni, hogy takarják meztelenségét, de Zana azonban pillanatok letépte magáról, és csak egy ágyékkötőt tudott magán elviselni.

Előszeretettel csapkodott egymáshoz kavicsokat, míg azok apró darabokra nem törtek. Nos, ez nekem olyannak tűnik, mintha primitív kőeszközöket próbált volna készíteni. A gyerekek féltek tőle, attól függetlenül, hogy ő nem ártott nekik. Az idősebb falubeliek vele ijesztgették őket. bár egyeseket nem akadályozott meg abban, hogy gyereket nemzenek Zanának.

Zana az újszülött fiával, Khwittel.

Nos, igen fentebb jól olvastad. A vadonban befogott különös nő gyereket szült több falubeli férfinak, amik valószínűleg nemi erőszak eredményeképpen fogantak. Hogy mi vitte a helyi férfiakat erre a tettre, nem tudni. A lényeg, hogy Zana többször is életképes utódot hozott a világra. Nem tudni, hogy hány újszülött nevezhette magát az abháziai vad nő gyermekének, csak négyről tudni, hogy megérte a felnőttkort. A többi csecsemő meghalt, mivel állítólag Zana, miután önerőből világra hozta őket, megpróbálta  a közeli folyó jéghideg vízében megfürdetni a gyermekeit. Az utódai azonban nem örökölték a anyjuk hideggel szembeni toleranciáját, és nem sokkal a szülés után meghaltak.

Ezek után a falubeliek árgus szemmel figyelték a nőt, és amint szült, elvették tőle a csecsemőket, akiket aztán helybeli családoknál neveltek fel. Először  egy Dzhanda nevű fiút ( született 1878) és egy Kodzhanar ( született 1880)  nevű lányt  sikerült elragadniuk Zanától, utána jött a Gamasa (1882) nevű lánygyermek , és Zana legfiatalabb fia Khwit (1884). Az utóbbi kettő állítólag Edgi Genaba, a falu vezetőjének a gyermekei. Ezt meg is erősíti az, mind Zanát, mind a két testvért a Genaba családi temetőbe temették el.

Zana 1890-ben halt meg, ismeretlen okokból. A feljegyzések szerint viszont nem mutatta öregedés jeleit. Nem őszült a haja, nem vesztett az erejéből. A gyermekei normális emberként cseperedtek fel, azonban náluk is kiütköztek nem mindennapi származásuknak jelei.

A legtöbb információt Khwitről és Gamasáról tudjuk. Az anyjuktól sötét bőrüket és erős testalkatukat és annak jellegzetes arcvonásait örökölték,.

Khwit, Zana utolsó életben maradt gyermeke

A történetek szerint Khwit az emberi normáknak megfelelően viselkedett. A legszembetűnőbb tulajdonsága kiemelkedő fizikai ereje volt, amit nehezen tudott kezelni. Elég ingerlékeny férfiként ismerhették a falusiak, aki valószínűleg könnyen harcba bocsátkozhatott a többi emberrel, ezt azonban nem lehet összefüggésbe hozni az esetleges származásával. Feltételezhető, hogy az a család, akihez került, nem a saját gyermekeként nevelte fel. Tulajdonképpen nem a család új tagját, hanem egy szolgát kaptak. Nem tudni, hogy ismerhette-e az édesanyjának a kilétét. Gyerekkorában sokszor láthatta azt a különös szerzetet a falu környékén. Viszont éreztethették-e vele, hogy az ő szemükben nem ember. Talán ez a bánásmód állhat Khwit robbanékonysága mögött.
Egyszer összeverekedett az egyik rokonával, aki súlyosan megsebezte a férfit egy kapával az alkarján, emiatt Khwit jobb karját amputálni kellett.
Azonban az egyetlen megmaradt kezével is eredményesen meg tudta magát védeni, el tudta végezni a mezőgazdasági munkákat a földeken és fára is tudott így mászni. Egy másik történet szerint egy kötekedő alakot olyan erősen arcon törölt egy székkel, hogy annak eltört az állkapcsa. Kétszer házasodott, két lánya és egy fia is született. Öregkorában elköltözött a közeli  Tkvarcheli városába. Itt halt meg 1954-ben, és a szülőfalujában temették el, azon a helyen, ahol az édesanyját is.
A történet az ő halálával nem szakadt meg. Zana és gyermekei története hamar eljutott Moszkvába, és egy tudós a rejtély végére akart járni. 1964 szeptemberében két látogató érkezett Tkhina faluba: V.S. Orelkin és Boris Porshnev archeológusok, azzal a céllal, hogy megtalálják Zana és utódainak sírhelyét. A Genaba család temetőjét ekkora sűrű bozótos borította be. A két régész megtalálta Khwit harasztok borította sírdombját, azonban Zana csontvázát nem találták. Több expediciót is indítottak a területre, hogy megtalálják a titokzatos nő csontvázát, de helyette csak a leszármazottainak csontjaira bukkantak. Az ásatást nehezítette az agyagos talaj és a környék mostoha időjárása, valamint az is, hogy 1978-ban meghalt Kenton Genaba, a Genaba család utolsó sarja. Így úgy döntöttek, hogy exhumálják Khwit koponyáját és Moszkvába viszik további vizsgálatra. Itt meglepő eredményeket értek el.

Khwit exhumált koponyája

A koponya ugyanis tényleg mutatott archaikus jellemzőket. Ilyen volt a nagy arckoponya, a szemöldök sokkal kiállóbb volt és egyáltalán nem hasonlított az átlagos  europid rasszba emberek koponyájához. Jelenleg a koponyát a Moszkvai egyetem archívumában őrzik. Zana és gyermekei ügyében fordulat volt, amikor Bryan Skykes humángenetikus úgy döntött, hogy a modern genetika módszereivel ad választ Zana kilétének kérdésére. Ő dolgozta ki a DNS csontokból való kinyerésének a módszerét. Skykes azonosította a Romanov cári család és személyzetük maradványait,megvizsgálta Ötzi, az alpesi jégember genomját,bebizonyította, hogy a mai ember nem különböző homo erectus populációkból fejlődött ki, hanem egy, a mai Kelet-Afrikában élt embercsoporttól.
Skykes számára Zana története egy újabb megoldandó embertani rejtély volt. Elutazott Tkhina faluba, és megkereste Zana leszármazottait, és nyálmintákat vett tőlük. A vizsgálatokhoz pedig a Khwit egyik fogából vett DNS mintát is felhasználta. Aztán 2013 novemberében a Channel 4 televíziós csatornán bejelentette, hogy Zana... egy mai ember volt, ráadásul egy szubszaharai törzshöz tartozhatott. Khwit és Zana többi utódjának DNS-ében csak az a 3-4 százalék utalt neandervölgyire, ami amúgy is megtalálható az eurázsiai emberekben, és az apjuktól örökölték.
A tudós szerint a törökök kiterjedt rabszolgakereskedelme révén juthatott Eurázsiába, aztán megszökött és valahogy a Kaukázusba keveredhetett. És ez meg is magyarázza, hogy miért nem beszélt. Ha valóban egy afrikai rabszolga volt, akkor az előző tulajdonosainál sok megaláztatást kellett elszenvednie. Talán megszokta, hogy felesleges beszélnie a sok megaláztatás miatt, és magában tartotta a fájdalmát.
Azonban Khwit archaikus jegyeket mutató koponyája Skykes fejébe is szöget vert, valamint a Zana hihetetlen fizikai képességeiről szóló történetek is. Skykes tovább vizsgálta a begyűjtött mintákat, és összehasonlította más afrikai népcsoportok genomjával, hogy kiderítse Zana melyikhez tartozhatott.
Megdöbbentő felfedezést tett. A Zana leszármazottaiban lévő DNS egy mai afrikai emberével sem áll rokonságban, sőt a genetikája alapján azokhoz az emberekhez áll a legközelebb, akik először hagyták el Afrikát 125 000 évvel ezelőtt. Ezek a vadászó és gyűjtögető törzsek a tengerpart mentén vándoroltak, és eljutottak a mai Dél-Kína területéig.

Stephen Oppenheimer grafikája

 Azonban ennek a népességnek nincs nyoma a mai emberi genomban, ami annak a jele lehet, hogy kihaltak. Nos, Skykes szerint Zana az ő leszármazottjuk lehet. A legelterjedtebb teória az első telepesek kipusztulására, a kb. 74 000 évvel ezelőtt kitört Toba szupervulkán. Azokban az időkben ezek az archaikus homo sapiensek már elterjedtek lehettek egész Ázsiában. Talán fennmaradtak volna, és korábban kialakítottak volna egy fejlett kultúrát, ha Szumátra szigetén hirtelen nem történik egy hangos robbanás. A vulkánból 2500 köbméternyi magma ömlött a felszínre, a levegőbe kerülő por mennyisége pedig elég volt, hogy visszaverje a Nap sugarait, ezzel 3-3,5 Celsius fokkal csökkentve a globális hőmérsékletet. Ugyanakkor nagy mennyiségű kénsav is juthatott a légkörbe, ami savas esőket okozhatott, valamint a vastagon lerakodó vulkáni hamu is megnehezítette az életet. Állat és növényfajok pusztultak ki örökre, és az emberiség létszáma is ezer főre csökkent. Feltételezhetőleg azért, mert az Ázsiai homo sapiens populáció teljesen kipusztult. Vagy mégsem?
Mi van,ha Zana tényleg egy 100 000 éve Eurázsiába érkezett populáció leszármazottja, ami egészen korunkig elszigetelten élt? Ezek a korai vándorok valószínűleg a homo sapiens korai változatához, az úgy nevezett "idaltu"-hoz tartozhattak. Ez csak feltételezés, mivel csupán kőeszközök maradtak utánuk, csontváz semmi. Ezeknek az embereknek a koponyája több archaikus jellemzővel is rendelkezhetett.
Hasonlóan Zanához és a gyermekeihez.

Brent Bowman alkotása. Ezen a képen egy korai homo sapiens rekonstrukcióját láthatjátok. Anatómiailag és szellemileg is ember, de még szembetűnőek rajta az archaikus jellemzők, mint a kiálló homlok és a széles, előreugró állkapocs.

Talán ez az első kivándorló hullámba tartozó nép nem halt ki a Toba kitörés miatt, hanem csupán megtizedelődött? Az akkori emberek szívósak voltak, és a jég hátán is megélhettek. A katasztrófa következményei miatt az eddigi élőhelyüket biztosító trópusi területek lakhatatlanná váltak. A kitöréstől távolabb élő törzseik ha megtépázva is, de megmaradtak. Azonban vándorolniuk kellett a kontinens belseje felé abban a reményben, hogy új vadászterületeket találnak. Viszont mindenhol elpusztult területeken haladtak át és mindent meg kellett tenniük a túlélésért. Kisebb állatokat próbálhattak elejteni, dögökért harcoltak a ragadozókkal vagy felfalták a saját halottaikat. Ezeknek a populációknak nem is az éhínség lehetett a legnagyobb ellenségük, hanem a beltenyészet.
Az Afrikában élő emberi törzsek, a mi őseink is megsínylették a katasztrófát, hisz a mai ember genetikai változatossága is szegényes az akkorihoz képest. Az ázsiai túlélőknél előfordulhatott, hogy egy gyerek úgy felnőhetett, hogy nem láthatott olyat, aki egy másik törzsből származott,így ezekben a vérségi kötelékekben szerveződő csoportokban egymás között kellett megoldani a szaporodást,a generációk alatt pedig fokozatosan visszaestek az értelmi képességeik, és gyakoribbak lehettek olyan mutációk, mint például a dús szőrzet megjelenése, ami előnyös lehetett a pleisztocéni hűvös időben. Ezeket az embereket aztán kiszorították más emberi csoportok, mint a gyeniszovaiak vagy az ázsiai neandervölgyiek.
Közben újabb bevándorlók érkeztek Eurázsiába Afrikából, és talán találkoztak ezen emberek leszármazottaival. A lakóhelyért folytatott harcban megritkították és végül a világ félreeső zugaiba űzték őket,úgy mint Szibéria erdőségei, Mongólia pusztaságai és a Kaukázus völgyei, ahol az írott történelem kezdetéig és talán azon túl is fennmaradtak, részévé válva az emberiség mítoszainak, mint a mongol almaszti, a szibériai chuchunya és más teremtmények.
Sok vizsgálatot kell elvégezni, míg Zana történetét megnyugtatóan le tudják zárni. Ehhez először a mitokondriális DNS-est kell megvizsgálni, ami megmutathatja, hogy Zana és utódjainak őse mikor is válhatott el az afrikai populációtól.
Ez azonban még egy megoldandó rejtély. Annyi biztos, hogy Zana egy különleges és hányattatott sorsú nő volt. Az egyik legnagyobb megválaszolatlan embertani rejtély a világon...

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél ehhez hasonló érdekességeket olvasni a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon.