"Halott, mint a dodó" mondják a britek azokra a vállalkozásokra, amik megrekedtek egy ponton. Ez a szólás is jól mutatja, hogy a világon a dodó jellegzetes képe mennyire társult az ember által okozott kihalás fogalmával, hasonlóan mint az erszényes farkasé vagy a moáé. Azonban lehetséges, hogy talán ezen jellegzetes, röpképtelen madarak néhány kisebb populációja túlélte a kihalást? Nos, ebben a bejegyzésben körbejárjuk a témát.
 |
| Paul Rogett festménye |
Mauritiusról és a körülötte lévő apró szigetekről elmondható, hogy az ember megjelenéséig az Indiai-óceán Új Zélandja volt. Ugyanis ezeken a szigeteken néhány denevérfajon kívül nem éltek szárazföldi emlősök. A nagytermetű emlősök helyét a nyereghátú óriásteknősök és az olyan röpképtelen madárfajok töltötték be, mint vörös guvat, a tarajos, mauritiusi papagáj és a mostani bejegyzésünk főszereplője: a dodó.
 |
| Mielőtt az első emberek megérkeztek volna Mauritius szigetére, itt gazdag szárazföldi gerinces fauna volt jelen, minek a dodó csak az egyik, fontos eleme volt. A képen látható nyereghátú teknősöknek két faja élt a szigeten. Az egyik az aljnövényzet legeléléséhez alkalmazkodott, a másik kinyújtható hosszú nyakával a cserjék vagy a fák alacsonyabb leveleivel táplálkozott. A festmény C.Julien Pender Hume alkotása. |
A dodó a galambfélék családjába tartozik, de arra kérdésre, hogy mely, ma élő galambfélék a rokonai, a válaszra 2002-ig várni kellett. Beth Sapiro egy combcsontból kivont DNS minta alapján kikövetkeztette, hogy élő rokonai közé tartoznak a Délkelet Ázsiában élő sörényes galamb, az Új-Guineai koronásgalambok és a Szamoa szigetén élő Fogasgalamb. Ez utóbbi a dodó legközelebbi élő rokona a genetikai egyezőség alapján, és persze láthatjuk is, hogy megnézzük is van a csőrének formáját.
A fenti képen látható fogasgalamb és a Dodó közös ősei 10 millió évvel ezelőtt érkeztek meg a Mascarene szigetcsoportra (Mauritius, Rodriguez és Rénuinon tartozik ide) a mai Szamoáról. Mivel nem éltek nagytermetű ragadozók a szigeten de a táplálék bőséges volt, ezért ezek a galambok nemzedékről nemzedékre nagyobb testűek lettek, és fokozatosan elvesztették a repülés képességét. Az évmilliók alatt lassan különböző leszármazottaik népesítették be a szigeteket. A ma ismert, klasszikus értelembe vett dodó Mauritius szigetén élt. Egy méter magas volt és 16-17 kilogram a becslések szerint. A testét szürkésbarna tollazat borította. Jellegzetes vastag csőre sárga, zöld és fekete színű volt. A lábai sárgák, ujjai végén fekete karmokkal.
Ezen ősi, vastagcsőrű galambok másik leszármazottja a Rodrigues szigeteki remetegalamb volt. A dodóhoz hasonlóan ezen madár is röpképtelen növényevő állat volt. A Rodriques szigetek első telepeseinek feljegyzése szerint ezek a madarak akkorák voltak mint egy hattyú, és roppant territorálisak. A történetek szerint sokszor látták, ahogy a hímek egymást a szárnyaikkal csapkodva harcoltak meg a területeikért és a rajtuk élő nőstényekért. Ebben a csuklócsontjaiknál megvastagodott csontcsomók segítették őket. Csontvázának bizonyos jellegzetességeiben hasonlított rokonára.
Gyakorta ábrázolják a dodót fehér tollazattal, azonban ez merőben helytelen, klísés ábrázolás. Bár sokáig külön, a Renuinon szigeten élt dodófajnak vélték, de a későbbi vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy másik nagytermetű röpképtelen madárfaj, a Renuinoni ibísz téves ábrázolása. Ez akkor derült ki, mikor megtalálták az óminozus madárfaj kövületeit a szigeten.
Elképzelhető, hogy a mai, fehér tollal rendelkező mutáns galambokhoz hasonlóan a dodók között is lehettek merőbe fehér példányok. Azonban ez soha nem alakult különálló fajjá. Annál inkább egy másik, de sokkal távolabb élő fa. A Viti Levu óriásgalamb. Ezen faj a Fidzsi szigetek legnagyobb tagjának folyóvölgyeiben. Kisebb volt mint két távoli rokona és az anatómiai vizsgálatok alapján az Új-Guineai koronásgalambok rokona lehetett.
Sokan úgy gondolták, hogy Cauche feljegyzése talán bizonyíték lehet arra, hogy a Dodo egy populációja túlélte a kihalást Ile Tromelin szigetén. Viszont ha ez igaz lenne, akkor erről tudna a helyi madárfigyelő állomás személyzete. Tehát maximum egy eddig még tudományosan le nem írt, talán mára a behurcolt barna patkányok miatt kihalt madárfajt láthattott a francia utazó, ami a Dodo és a Remetegalamb rokonságába tartozhat. Figyelemreméltó az hogy Lawrence G. Green "Afrika titkai" című 1936-os könyvében arról írt, hogy a helyiek szerint Mauritius félreeső barlangjaiban még rejtőzhetnek dodók. Azonban észlelések itt sincsenek, így erősen fenntartásokkal kell kezelni.
Mint ahogy azt a történetet, hogy egy turista összetalálkozott a kihaltnak vélt madárfaj egy példányával az 1990-es években. Az angol a vakációját töltötte Mauritiuson, pontosabban annak Plaine Champagne nevű vidékén. Ez az erdővel borított síkság kedvelt célpontja a túrázóknak, és az angol is erre kirándult. A fák között egy nagy, röpképtelen madarat látott átsétálni az erdő fái között, ami szerinte dodo volt.
Ennek hatására William J. Gibson kriptozoológus expedíciót indított a szigetre 1997-ben. Azonban nem találta semmi nyomát, hogy Mauritiuson még egyáltalán élhetnek dodók. Tehát a fenti "bizonyítékokat" kezeljük fenntartásokkal. És persze az is lehetséges, hogy a névtelen angol egy óriáshojszát láthatott. Amit ha a lenti képre ránéztek, hát profilból simán hasonlít egy dodora.
Viszont vajon tényleg fennmaradhatott e Mauritius nagy, és röpképtelen galambja a szigeten? Először is mára a szigetet teljesen belakták az ide költöző hollandok, britek, arabok és ki tudja hány, itt megforduló náció képviselői. Az erdőit turisták és vezetők járják, a partjai fürdözőkkel vannak tele. Szóval ha él itt egy dodo populáció, akkor már fel kellett volna fedezni. Ez az egy, és igen csak erős érv szól a dodo fennmaradása ellen. Hisz egy apró területről beszélünk. Viszont ott van egy érv, igaz elég spekulatív ami fennmaradás mellett szól. Mi szerint, hogy a madárkát erősen félreismerték.
Először is nem nagy, kövér és buta madarak voltak. Azon kevés, fogságba vetett és Angliába vitt madár meghízott a hajóút végére, mivel a matrózok jól tartották őket. Mire kikötöttek London és Liverpool kikötőjében, a dodok kövérek és bágyadtak voltak a hosszú út alatt fellépő mozgáshiány miatt.
A csontvázak vizsgálata azonban sorra megcáfolta ezeket. A lábcsontok kellően vastagok és szilárdak voltak ahhoz, hogy segítsék a madárt a gyors menekülésben és a bozótban történő eredményes manőverezésben. Keskeny és kicsi szárnyaik sem csökevények voltak, hanem a mai struccokhoz hasonlóan az udvarlásban és az egyensúly fenntartásában lehetett szerepük. Több dodo csonton pedig begyógyult törésekre bukkantak, amik talán a hímek közötti területi vitákból származhattak, amikben fontos szerepe lehetett a madarak jellegzetes kampós csőrének. A régi leírások szerint a dodók a sziget déli és nyugati, szárazabb vidékén éltek. De a hegyvidéki barlangokban talált szubfosszílis csontok bizonyítják, hogy a madarak előszeretettel húzták meg magukat itt. Ez pedig összefüggésbe hozható a Green által gyüjtött helyi beszámolókkal.
Igen, a dodo kellően gyors és ügyes madár volt a korabeli közvélekedéssel ellentétben. És nem volt buta és lassú madár. Richard Owen észrevette, hogy a madárnak apró, és így a kor közvélekedésével mérve fejletlen agya volt. Viszont betudható annak, hogy röpképes, kistermetű ősei voltak, és azoktól maradt meg. Viszont megegyezett a ma élő galambok agy/test arányával (vagyis, hogy egy megfelelő méretű agyat mekkora test tud eltartani), az agyüregről készített háromdimenziós modell alapján pedig fejlett volt a szaglásuk. Az intelligenciaszintjük megfeleltethető a ma élő galambokénak. És ezek sem buták. Fejlett arcmemóriával rendelkeznek, idomíthatoak egyszerű matematikai feladatok elvégzésére és ha ránéztek a Budapest és más városok tereit ellepő szürke madarakra, ügyesen alkalmazkodnak. Szóval lehetséges, hogy a dodo akár alkalmazkodhatott is volna az új körülményekhez. Csak ezzel egy gond volt... Nem volt szapora, egy szülőpár csak egy tojást rakott le minden évbe. Ami aztán könnyű célpont volt az emberek által behozott patkányoknak, kutyáknak és majmoknak, amik megették a meg nem született fiókákat és ezzel alapjaiban roggyasztották meg a populációt. Szóval igen, az emberiség túl jó "munkát" végzett újra. A dodo fennmaradására roppant kevés, elenyésző (szinte nulla) esély van.
Azonban lehet e esély, hogy a dodok újra a Föld felszínét járják? Hogy az emberiség egyszer csak elkezdi rendezni a számlát a bolygónak, és visszahozza az általa kiírtott fajokat, köztük a dodot. Az Oxfordi Egyetem raktárában talált fejből és lábból nagy mennyiségű DNS-est nyertek ki, amihez talán a Mauritiuszon talált, még nem fosszílizálódott csontokból kinyert génállományt is hozzávehetik. Ennyiből előállíthatják a Dodo teljes genomját. De ami innentől jön, na az a teljes sci-fi. A dodo génjeit aztán egy közeli rokon faj, mondjuk a fogascsőrű galamb génállományába helyeznék. Ezzel úgy manipulálják a faj csírasejtjeit, hogy azok dodo szerű jellemzőket mutassanak. Itt jön az erkölcsi dilemma, hogy az így létrejött állat, most akkor teljesértékű dodo lesz, vagy egy fogascsőrű galamb, dodo jellemzőkkel? Viszont véleményem szerint a genetika ez irányú felhasználása ezerszer hasznosabb a Föld ökoszisztémája számára, mint fogakat és pikkelyeket varázsolni egy csirkére. Remélhető, hogy valahol a Földön, egy napon egy erős csőr fogja áttörni tojásának héját, és egy dodo fióka, évszázadok óta az először meglátja a világot...
Forrás:
https://www.newscientist.com/article/mg13918884-300-justice-at-last-for-the-dodo/
https://www.livescience.com/53822-dodo-birds-were-smart.html
https://www.express.co.uk/news/science/971538/cloning-news-dodo-dinosaur-extinct-clone-latest-university-of-kent
 |
| A fogasgalamb, régebbi nevén bagolycsőrű galamb egyedül alkotja a Fogascsőrű galambok alcsaládját. Csőre hasonlít rég kihalt rokonára a dodóéra, de azzal ellentétben röpképes és idejének legnagyobb részét a fák ágain tölti. |
 |
| Julien Hume alkotása |
Gyakorta ábrázolják a dodót fehér tollazattal, azonban ez merőben helytelen, klísés ábrázolás. Bár sokáig külön, a Renuinon szigeten élt dodófajnak vélték, de a későbbi vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy másik nagytermetű röpképtelen madárfaj, a Renuinoni ibísz téves ábrázolása. Ez akkor derült ki, mikor megtalálták az óminozus madárfaj kövületeit a szigeten.
Elképzelhető, hogy a mai, fehér tollal rendelkező mutáns galambokhoz hasonlóan a dodók között is lehettek merőbe fehér példányok. Azonban ez soha nem alakult különálló fajjá. Annál inkább egy másik, de sokkal távolabb élő fa. A Viti Levu óriásgalamb. Ezen faj a Fidzsi szigetek legnagyobb tagjának folyóvölgyeiben. Kisebb volt mint két távoli rokona és az anatómiai vizsgálatok alapján az Új-Guineai koronásgalambok rokona lehetett.
Mivel a Fidzsi szigeteki óriásgalamb kihalását a holocénre datálják, így feltételezhető, hogy a Kr.e 1500-ban ideérkező melanéz és polinéz telepesek számlájára írható. A Mascarene szigetcsoportra az első a tizedik században érkeztek arab és maláj hajósok személyében. 1505-ben pedig portugál tengerészek léptek a partjaira. Viszont ezek feljegyzéseiben semmi nyoma sincs röpképtelen madarakra. A felfedezésük és kihalásuk a 17. században került sor, mikor a hollandok birtokba vették a területet és kereskedelmi támaszpontot hoztak létre rajta. A friss húsra éhes tengerészek annak ellenére levadászták a szigeteken élő röpképtelen madarakat, hogy rossz ízük volt. A kihalásukban az is szerepet játszott, hogy az embereket más emlősállatok is követték. A telepesek háziállatainak (disznók, makákók, kutyák) elvadult leszármazottai és a hajókon magukkal hozott patkányok falták fel a dodók tojásait és fészekhagyó fiókáit. 100 év elég volt, hogy a sziget egyedi faunája megtizedelődjön, és fajok haljanak ki. A dodók eltűnése olyan gyors volt, hogy az Európába eljutott kitömött példányok ellenére mitikus lénynek, kriptidnek tartották. A létezésére a múzeumi példányok vizsgálata alapján, a 19. században lett bizonyíték. Az Oxfordi Egyetem raktárában volt egy mumifikált fej és egy láb. Ugyanebben az időben találtak szubfoszilis maradványokat a szigeten. Ezekből összeraktak egy csontvázat, így a dodót újra felfedezték holtában.
Vagy mégsem? Előfordulhat, hogy ezen különleges madarak néhány példánya még élhet a szigetek eldugott vadonjaiban és barlangjaiban. 1638-ban egy Francois Cauche nevű francia felfedező feltérképezte a szigetcsoportot. Mikor kalandjairól részletesen beszámolt, mesélt egy általa egy apró szigetről. A szigeten "oiseaux de Nazaret", Názáreti madaraknak nevezett állatokkal találkozott. Lényegébben a utókor úgy vélte, hogy Názáret a sziget neve. Willy Ley író és tudós 1941-es Unikornis és tüdőshal című könyvében utánajárt a rejtélynek. Úgy vélte, hogy a nevezett sziget a valóságban nem is tartozott a Masacrene-szigetekhez, közelebb volt Madagaszkárhoz, és az Île Tromelin nevű földdarabot értették ez alatt. Elég apró sziget, egy időjáráskutató és madárvédelmi bázis található. A Nazaret név pedig onnan jöhetett a tudós szerint a valóságban nem "oiseauc de Nazaret"-et értette a "oiseaux de nausée" néven. Vagyis hánytató madár, ami a hollandok dodóra ismert nevéből a "Walghvogel"-ből fordította tévesen, ami a dodó húsának rossz, hányingert keltő ízéből jöhetett.
 |
| Ile Tromelin szigete |
Sokan úgy gondolták, hogy Cauche feljegyzése talán bizonyíték lehet arra, hogy a Dodo egy populációja túlélte a kihalást Ile Tromelin szigetén. Viszont ha ez igaz lenne, akkor erről tudna a helyi madárfigyelő állomás személyzete. Tehát maximum egy eddig még tudományosan le nem írt, talán mára a behurcolt barna patkányok miatt kihalt madárfajt láthattott a francia utazó, ami a Dodo és a Remetegalamb rokonságába tartozhat. Figyelemreméltó az hogy Lawrence G. Green "Afrika titkai" című 1936-os könyvében arról írt, hogy a helyiek szerint Mauritius félreeső barlangjaiban még rejtőzhetnek dodók. Azonban észlelések itt sincsenek, így erősen fenntartásokkal kell kezelni.
Mint ahogy azt a történetet, hogy egy turista összetalálkozott a kihaltnak vélt madárfaj egy példányával az 1990-es években. Az angol a vakációját töltötte Mauritiuson, pontosabban annak Plaine Champagne nevű vidékén. Ez az erdővel borított síkság kedvelt célpontja a túrázóknak, és az angol is erre kirándult. A fák között egy nagy, röpképtelen madarat látott átsétálni az erdő fái között, ami szerinte dodo volt.
 |
| Michael Hanson rekonstrukciója a Dodoról. A Yale egyetem ornithológusa a legújabb kutatási eredményeket használta fel, mikor elkészítette a kihalt madár újabb ábrázolását. |
Ennek hatására William J. Gibson kriptozoológus expedíciót indított a szigetre 1997-ben. Azonban nem találta semmi nyomát, hogy Mauritiuson még egyáltalán élhetnek dodók. Tehát a fenti "bizonyítékokat" kezeljük fenntartásokkal. És persze az is lehetséges, hogy a névtelen angol egy óriáshojszát láthatott. Amit ha a lenti képre ránéztek, hát profilból simán hasonlít egy dodora.
Viszont vajon tényleg fennmaradhatott e Mauritius nagy, és röpképtelen galambja a szigeten? Először is mára a szigetet teljesen belakták az ide költöző hollandok, britek, arabok és ki tudja hány, itt megforduló náció képviselői. Az erdőit turisták és vezetők járják, a partjai fürdözőkkel vannak tele. Szóval ha él itt egy dodo populáció, akkor már fel kellett volna fedezni. Ez az egy, és igen csak erős érv szól a dodo fennmaradása ellen. Hisz egy apró területről beszélünk. Viszont ott van egy érv, igaz elég spekulatív ami fennmaradás mellett szól. Mi szerint, hogy a madárkát erősen félreismerték.
Először is nem nagy, kövér és buta madarak voltak. Azon kevés, fogságba vetett és Angliába vitt madár meghízott a hajóút végére, mivel a matrózok jól tartották őket. Mire kikötöttek London és Liverpool kikötőjében, a dodok kövérek és bágyadtak voltak a hosszú út alatt fellépő mozgáshiány miatt.
A csontvázak vizsgálata azonban sorra megcáfolta ezeket. A lábcsontok kellően vastagok és szilárdak voltak ahhoz, hogy segítsék a madárt a gyors menekülésben és a bozótban történő eredményes manőverezésben. Keskeny és kicsi szárnyaik sem csökevények voltak, hanem a mai struccokhoz hasonlóan az udvarlásban és az egyensúly fenntartásában lehetett szerepük. Több dodo csonton pedig begyógyult törésekre bukkantak, amik talán a hímek közötti területi vitákból származhattak, amikben fontos szerepe lehetett a madarak jellegzetes kampós csőrének. A régi leírások szerint a dodók a sziget déli és nyugati, szárazabb vidékén éltek. De a hegyvidéki barlangokban talált szubfosszílis csontok bizonyítják, hogy a madarak előszeretettel húzták meg magukat itt. Ez pedig összefüggésbe hozható a Green által gyüjtött helyi beszámolókkal.
Igen, a dodo kellően gyors és ügyes madár volt a korabeli közvélekedéssel ellentétben. És nem volt buta és lassú madár. Richard Owen észrevette, hogy a madárnak apró, és így a kor közvélekedésével mérve fejletlen agya volt. Viszont betudható annak, hogy röpképes, kistermetű ősei voltak, és azoktól maradt meg. Viszont megegyezett a ma élő galambok agy/test arányával (vagyis, hogy egy megfelelő méretű agyat mekkora test tud eltartani), az agyüregről készített háromdimenziós modell alapján pedig fejlett volt a szaglásuk. Az intelligenciaszintjük megfeleltethető a ma élő galambokénak. És ezek sem buták. Fejlett arcmemóriával rendelkeznek, idomíthatoak egyszerű matematikai feladatok elvégzésére és ha ránéztek a Budapest és más városok tereit ellepő szürke madarakra, ügyesen alkalmazkodnak. Szóval lehetséges, hogy a dodo akár alkalmazkodhatott is volna az új körülményekhez. Csak ezzel egy gond volt... Nem volt szapora, egy szülőpár csak egy tojást rakott le minden évbe. Ami aztán könnyű célpont volt az emberek által behozott patkányoknak, kutyáknak és majmoknak, amik megették a meg nem született fiókákat és ezzel alapjaiban roggyasztották meg a populációt. Szóval igen, az emberiség túl jó "munkát" végzett újra. A dodo fennmaradására roppant kevés, elenyésző (szinte nulla) esély van.
 | |
|
Azonban lehet e esély, hogy a dodok újra a Föld felszínét járják? Hogy az emberiség egyszer csak elkezdi rendezni a számlát a bolygónak, és visszahozza az általa kiírtott fajokat, köztük a dodot. Az Oxfordi Egyetem raktárában talált fejből és lábból nagy mennyiségű DNS-est nyertek ki, amihez talán a Mauritiuszon talált, még nem fosszílizálódott csontokból kinyert génállományt is hozzávehetik. Ennyiből előállíthatják a Dodo teljes genomját. De ami innentől jön, na az a teljes sci-fi. A dodo génjeit aztán egy közeli rokon faj, mondjuk a fogascsőrű galamb génállományába helyeznék. Ezzel úgy manipulálják a faj csírasejtjeit, hogy azok dodo szerű jellemzőket mutassanak. Itt jön az erkölcsi dilemma, hogy az így létrejött állat, most akkor teljesértékű dodo lesz, vagy egy fogascsőrű galamb, dodo jellemzőkkel? Viszont véleményem szerint a genetika ez irányú felhasználása ezerszer hasznosabb a Föld ökoszisztémája számára, mint fogakat és pikkelyeket varázsolni egy csirkére. Remélhető, hogy valahol a Földön, egy napon egy erős csőr fogja áttörni tojásának héját, és egy dodo fióka, évszázadok óta az először meglátja a világot...
Forrás:
https://www.newscientist.com/article/mg13918884-300-justice-at-last-for-the-dodo/
https://www.livescience.com/53822-dodo-birds-were-smart.html
https://www.express.co.uk/news/science/971538/cloning-news-dodo-dinosaur-extinct-clone-latest-university-of-kent
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.