Sokan ismerhetitek Edgar Rice Burroughs legismertebb hősét Tarzant, a róla szóló könyvekből, akkor az élőszereplős vagy animációs filmadaptációkból. Tudhatjátok, hogy a Greystoke család eme neves tagját egy mangani nevű afrikai majomnép nevelte fel és ismertette meg az őserdei túlélés fortélyaival. Igaz a Disney rajzfilmadaptációjában tettek rá egy nagyot, és beszélő gorillának helyettesítették őket. Burroughs kidolgozta eme rejtélyes, emberméretű majomfaj lore-ját. Leírta, hogy ezek az emberméretű hominidák törzsekben élnek, amiket egy domináns hím, "király" vezet. Beszélt nyelvük van és nagyon territorálisak. Az író életművének rajongói közül sokan tanakodnak, hogy a manganik milyen valós majomfajon alapulhatnak. Azonban úgy fest, hogy eme történetnek valóság alapja is lehet, és 2001-ben a Kongói Demokratikus Köztársaság területén található Bili erdő területén választ kaphattak erre a több évtizedes kérdésre.
A Bili-erdő területe szavannák, fás szavannák, galéria erdők és esőerdők különleges mozaikja. Így eme terület élővilága gazdag, és változatos nagy termetű fajok terén. Ez a változatosság azonban veszélyben van a bozóthús illegális kereskedelme miatt, melynek több csimpánz, gorilla és más, ritka emlősfaj fennmaradását is veszélyezteti. Az ezzel foglalkozó helyiek két csoportra osztják a területen élő csimpánzokat. Az egyik a "fakúszók", ezek a kistermetűek, amelyek gyorsan és fürgén mozognak a fák lombkoronájában, így kikerülve az orvvadászok mérgezett nyílait. A másik az úgynevezett "oroszlángyilkosok", ezek nagyobbak és sötétebb színűek, mint a fán élő, közönséges csimpánzok. A helyiek beszámolói szerint ezek agresszívabbak, és a nevükből adódóan állítólag képesek kiszorítani a lelket egy oroszlánból is.
A történet 1908-ban kezdődött, mikor egy belga tiszt az Uele folyó partján megölt "gorilla" koponyájával tért haza. Átadta a Belga Királyi Múzeumnak, minek kurátora 1927-ben a gorilla egyik ismeretlen alfajának a Gorilla gorilla ullensisnek sorolta be. Ugyanerre a következtetésre jutott Julin Groves antropológus, aki a Nyugati síksági gorilla rokonának gondolta. Az első személyes találkozásra került sor, mikor 1996-ban Karl Ammann svájci természetfotós eljutott a területre, hogy lefotózza az esetlegesen a területen élő gorillapopulációt. Ammann a korai nyolcvanas években gepárdokat fényképezett, aztán később áttért a nagy emberszabásúakra, miután 1988-ban szembesült a bozóthús kereskedelemmel járó kegyetlenkedéssel. Küldetésének érezte, hogy megmutassa a nyugati világnak, hogy hogyan bánnak az ember legközelebbi élő rokonaival. Gorillákat nem talált, viszont a helyieknél talált egy különös, általa eddig nem látott majomfajhoz tartozó koponyát. Mérete alapján csimpánznak tűnt, azonban az agykoponyáján lévő saggitális gerinc alapján sokkal inkább a gorillákra volt jellemző. Ammann megtudta, hogy az erdő mely részén élnek ezek a majmok.
2000-ben visszatért a helyiek által mondott területre. Bár a majmokkal nem találkozott most sem, de megtalálta azok földre épített alvófészkeit. Ez a viselkedési forma elsősorban inkább a gorillákra jellemzők, a közönséges csimpánzok a fák ágai közé rakják ezeket az építményeket. Egy 2001-es sikertelen expedíció után Amman 2003-ban tért vissza a Bili erdőben. Ezzel a csapattal Shelly Williams, a főemlősök magatartásának szakértője is velük tartott, aki az elmondása szerint találkozott ezen emberszabásúakkal. Egy fa tetejéről figyelte meg, hogy négy ilyen állat előjött a bozótosból. Elmondása szerint nem sikoltoztak az elriasztásuk miatt, csöndesek és fenyegetőek voltak. Williams szerint egy, általa ismert csimpánzra sem hasonlítottak.
A következő áttörésre a Bili csimpánzok ügyében 2006-ban történt, mikor Cleve Hicks és az Amszterdami Egyetem zoológusaival a titokzatos főemlősök nyomába eredtek. Több megfigyelést végeztek. Többek között megcáfolták ama közkedvelt, és roppant tudománytalan elképzelést, hogy ezek a nagytermetű majmok a csimpánzok és a gorillák hibridjei lennének (hogy miért nem lehetséges ez, erről a koolookamboról szóló bejegyzésben értekezek), mivel a hívóhangjuk és a nőstények szexuális duzzanata alapján a csimpánzokhoz sorolható. Másodsorban alkalmuk volt DNS mintákat venni a majmok által hátrahagyott ürülékből. A mitokondriális DNS vizsgálata alapján az itteni populáció a közönséges csimpánz kelet-afrikai alfajához (Pan troglodytes schweinfurthii) tartoznak. Viszont ennek ellenére markánsan különböznek a többi populációtól. Először is csimpánz mércével mérve igazi óriások a maguk 1.5 méteres magasságával. Az arcuk lapos, orruk széles és a homlokereszük is sokkal inkább kiemelkedik. A másik különleges tulajdonságuk, hogy a testüket borító bunda jellegzetes szürkés-fekete színezete.
Hicksnek alkalma volt megfigyelni a Bili-erdő északnyugati részén élő hordát. A törzs hímjei egyszer észrevették az őket megfigyelő primatológusokat. Körbevették őket, de nem visítottak, nem ütötték a mellkasukat, hanem csak álltak és szinte kíváncsian figyeltek a betolakodókat. Ez ellentétben áll a többi csimpánzéval, melyek gyakran vadásznak más állatokra vagy viselnek "háborút" más törzsekkel, gyakran az emberekkel szemben. Erre az lehet a magyarázat, hogy a Bili majmok az erdő mélyebb régióiba élnek, ahol ritkábban találkoznak emberrel. Ez változni fog, hisz veszélyben van a majompopuláció, mert a helyi hatóságok 2007 óta fognak el bozóthúskereskedőket a területen. Összhangban van azzal, hogy a térségbe bizonyos bányászcégek aranybányákat nyitnak a vidéken. A majom és más állatok, úgy mint az okapi húsával kereskedő vadászok pedig jövedelmező piacnak látják. Ezzel összefüggésbe van, hogy Hicks látta, hogy az általuk megfigyelt törzsben sok az árva kölyök. Ahhoz, hogy megvédjék a térség élővilágát, szükséges hogy természetvédelmi terület legyen ez, hasonlóan a hegyi gorillák élőhelyéhez. Hisz a bili majmok annak ellenére, hogy a keleti csimpánz egy elszigetelt populációja különlegesek. Egyes antropológusok szerint a Bili-csimpánzok talán ezek a majmok genetikailag közel állhatnak az ember és a csimpánz utolsó közös őséhez, még ha ez morfológiai is.
Fentebb leírtam, hogy a Bili-erdő egy mozaik élőhely. Hasonló ahhoz a vidékhez, ahol az ember és a csimpánz feltételezett közös őse sok más emberszabású fajjal élt 5,4 millió évvel ezelőtt. Ezekben az időkben az egykor kiterjedt esőerdők a szárazabbá váló időjárás miatt elkezdték átadni a helyüket a kiterjedt trópusi szavannáknak. Ez a folyamat nem hirtelen ment végbe. Nem volt egy éles vonal az esőerdők zöldje és a szavannák kopár szík sarja között. Az esőerdők fokozatosan foltokká zsugorodtak. Az emberszabásúak pedig, mivel igencsak helyhez kötött lények ezekben ragadtak. Csak kevés csoport vándorolt ki a szavannára és csak később. Az így kialakult populációkban előbb-utóbb beltenyészet lépett fel, új alfajokká és fajokká váltak.
A Bili-erdő is hasonló élőhely. A Bili-majmok ősei szokványos kelet-afrikai csimpánzok voltak, de évezredekkel, vagy évszázadokkal ezelőtt. A többi csimpánz populációval ellentétben alkalmazkodni kellett ehhez az élőhelyhez. Elsősorban megkellet tanulniuk a talajon aludni és fészkeket építeni, hasonlóan a gorillákhoz. És ebben segítette őket, hogy a beltenyészet miatt olyan gének kerültek ébredtek fel, melyeket talán az ember őseit jelentő hominidákkal történt keveredés után szedtek fel. Ez a folyamat talán megtörtént Gabon és Kamerun területén is, minek eredménye nagy termetű, gorillákra emlékeztető testalkatú keleti csimpánz populáció, egyfajta rassz kialakulásához vezetett. Ezt csak a jövőbeli vizsgálatok adhatnak választ, de félő hogy mire ezeket folytathatnák eme majmokat, a valódi manganikat kiirtják csak azért, mert a húsuk, rokonaink húsukat, ínyencfalat egyeseknek.
Ha szeretnél tenni ez ellen, és segédkezni a Bili-majmok mellett számtalan más állat megmentésében, akkor olvasd el a Jane Goodall Intézet honlapját.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.
A Bili-erdő területe szavannák, fás szavannák, galéria erdők és esőerdők különleges mozaikja. Így eme terület élővilága gazdag, és változatos nagy termetű fajok terén. Ez a változatosság azonban veszélyben van a bozóthús illegális kereskedelme miatt, melynek több csimpánz, gorilla és más, ritka emlősfaj fennmaradását is veszélyezteti. Az ezzel foglalkozó helyiek két csoportra osztják a területen élő csimpánzokat. Az egyik a "fakúszók", ezek a kistermetűek, amelyek gyorsan és fürgén mozognak a fák lombkoronájában, így kikerülve az orvvadászok mérgezett nyílait. A másik az úgynevezett "oroszlángyilkosok", ezek nagyobbak és sötétebb színűek, mint a fán élő, közönséges csimpánzok. A helyiek beszámolói szerint ezek agresszívabbak, és a nevükből adódóan állítólag képesek kiszorítani a lelket egy oroszlánból is.
 |
| A kép az ERBzine oldaláról származik. Ez az oldal Edgar Rice Burroughs elsősorban a Tarzannal kapcsolatos munkásságával foglalkozik. |
 |
| Karl Amman első felvétele a titokzatos csimpánzról. |
A következő áttörésre a Bili csimpánzok ügyében 2006-ban történt, mikor Cleve Hicks és az Amszterdami Egyetem zoológusaival a titokzatos főemlősök nyomába eredtek. Több megfigyelést végeztek. Többek között megcáfolták ama közkedvelt, és roppant tudománytalan elképzelést, hogy ezek a nagytermetű majmok a csimpánzok és a gorillák hibridjei lennének (hogy miért nem lehetséges ez, erről a koolookamboról szóló bejegyzésben értekezek), mivel a hívóhangjuk és a nőstények szexuális duzzanata alapján a csimpánzokhoz sorolható. Másodsorban alkalmuk volt DNS mintákat venni a majmok által hátrahagyott ürülékből. A mitokondriális DNS vizsgálata alapján az itteni populáció a közönséges csimpánz kelet-afrikai alfajához (Pan troglodytes schweinfurthii) tartoznak. Viszont ennek ellenére markánsan különböznek a többi populációtól. Először is csimpánz mércével mérve igazi óriások a maguk 1.5 méteres magasságával. Az arcuk lapos, orruk széles és a homlokereszük is sokkal inkább kiemelkedik. A másik különleges tulajdonságuk, hogy a testüket borító bunda jellegzetes szürkés-fekete színezete.
Hicksnek alkalma volt megfigyelni a Bili-erdő északnyugati részén élő hordát. A törzs hímjei egyszer észrevették az őket megfigyelő primatológusokat. Körbevették őket, de nem visítottak, nem ütötték a mellkasukat, hanem csak álltak és szinte kíváncsian figyeltek a betolakodókat. Ez ellentétben áll a többi csimpánzéval, melyek gyakran vadásznak más állatokra vagy viselnek "háborút" más törzsekkel, gyakran az emberekkel szemben. Erre az lehet a magyarázat, hogy a Bili majmok az erdő mélyebb régióiba élnek, ahol ritkábban találkoznak emberrel. Ez változni fog, hisz veszélyben van a majompopuláció, mert a helyi hatóságok 2007 óta fognak el bozóthúskereskedőket a területen. Összhangban van azzal, hogy a térségbe bizonyos bányászcégek aranybányákat nyitnak a vidéken. A majom és más állatok, úgy mint az okapi húsával kereskedő vadászok pedig jövedelmező piacnak látják. Ezzel összefüggésbe van, hogy Hicks látta, hogy az általuk megfigyelt törzsben sok az árva kölyök. Ahhoz, hogy megvédjék a térség élővilágát, szükséges hogy természetvédelmi terület legyen ez, hasonlóan a hegyi gorillák élőhelyéhez. Hisz a bili majmok annak ellenére, hogy a keleti csimpánz egy elszigetelt populációja különlegesek. Egyes antropológusok szerint a Bili-csimpánzok talán ezek a majmok genetikailag közel állhatnak az ember és a csimpánz utolsó közös őséhez, még ha ez morfológiai is.
Fentebb leírtam, hogy a Bili-erdő egy mozaik élőhely. Hasonló ahhoz a vidékhez, ahol az ember és a csimpánz feltételezett közös őse sok más emberszabású fajjal élt 5,4 millió évvel ezelőtt. Ezekben az időkben az egykor kiterjedt esőerdők a szárazabbá váló időjárás miatt elkezdték átadni a helyüket a kiterjedt trópusi szavannáknak. Ez a folyamat nem hirtelen ment végbe. Nem volt egy éles vonal az esőerdők zöldje és a szavannák kopár szík sarja között. Az esőerdők fokozatosan foltokká zsugorodtak. Az emberszabásúak pedig, mivel igencsak helyhez kötött lények ezekben ragadtak. Csak kevés csoport vándorolt ki a szavannára és csak később. Az így kialakult populációkban előbb-utóbb beltenyészet lépett fel, új alfajokká és fajokká váltak.
 |
| Sahelanthropus tchadensis nevű emberszabású faj morfológiailag a ma élő gorillákéra emlékeztetett. Feltételezhetően ha nem is az ember és a csimpánz utolsó közös őse, közel állhat hozzá. A megkövült koponyák alapján korlátozottan képes lehetett a két lábon való járásra. |
A Bili-erdő is hasonló élőhely. A Bili-majmok ősei szokványos kelet-afrikai csimpánzok voltak, de évezredekkel, vagy évszázadokkal ezelőtt. A többi csimpánz populációval ellentétben alkalmazkodni kellett ehhez az élőhelyhez. Elsősorban megkellet tanulniuk a talajon aludni és fészkeket építeni, hasonlóan a gorillákhoz. És ebben segítette őket, hogy a beltenyészet miatt olyan gének kerültek ébredtek fel, melyeket talán az ember őseit jelentő hominidákkal történt keveredés után szedtek fel. Ez a folyamat talán megtörtént Gabon és Kamerun területén is, minek eredménye nagy termetű, gorillákra emlékeztető testalkatú keleti csimpánz populáció, egyfajta rassz kialakulásához vezetett. Ezt csak a jövőbeli vizsgálatok adhatnak választ, de félő hogy mire ezeket folytathatnák eme majmokat, a valódi manganikat kiirtják csak azért, mert a húsuk, rokonaink húsukat, ínyencfalat egyeseknek.
Ha szeretnél tenni ez ellen, és segédkezni a Bili-majmok mellett számtalan más állat megmentésében, akkor olvasd el a Jane Goodall Intézet honlapját.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.