2012-ben bejárta a hír az alternatív médiát, hogy sasquatch DNS-est találtak és elemeztek egy bizonyos Dr. Melba Ketchum vezetésével, és a vizsgálatokban segített neki egy orosz tudós (az orosz az új brit) Igor Butsen, aki hol máshol oszthatta meg a kutatási eredményeket, mint a kedvenc közösségi oldalán. Ketchum pedig sajtóközleményben közölte, hogy az örökítőanyag szekventálása során kiderült, hogy a talál mintában túlnyomórészben a homo sapiens sapiens és egy másik, ismeretlen emberszabású faj kromoszómáira bukkantak. Annyi biztos, hogy mitokondriális DNS ember, míg a minta többi része nem lehet neandervölgyi, és a keveredés 15 ezer évvel ezelőtt történhetett. Viszont Ketchum állítása szerint itt a hibridizáció 15 000 évvel ezelőtt is ha megtörténhetett, az utód steril lett volna (ha csak nem az ismeretlen főemlős és az ember fejlődési vonala nem 1-2 millió évvel ezelőtt vált el, mert akkor simán lehet szaporódképes), így esélye sincs egy stabil populációt létrehozni.
Szóval ez a "felfedezés" gyenge lábakon áll, és bizony nem ez add megnyugtató választ a sasquatch létezésének kérdésére. Viszont ha ettől eltekintünk, akkor rászabadíthatjuk a spekulatív biológia és evolúció eszközeit a kérdésre, hogy játszunk egy kicsit.
A bejegyzésünkben az ún "gorillaalkatú" sasquatchot vesszük górcső alá, aminek a jellemzői a következők. 1,8 - 2,7 méter magas teremtmény. Vastag mellső lábakkal és széles, erős mellkassal, sok szemtanú szerint ez hordóforma testalkatot add a teremtményeknek. Ehhez járul hozzá rövid és széles nyakuk. Az orruk bár a leírások szerint emberi, belesimul arcuk síkjába, míg az állkapcsuk és a szájuk előreugró. Embernél vastagabb karjuk a térdükig ér.
Bundájuk a beszámolók alapján a fejen, a vállon és a karokon a legvastagabb. Leggyakrabban sötét vagy világosbarna, fekete sasquatchot látnak, de beszámoltak már ezüstszínű, fehér vagy vörösesbarna színű példányokról is. Az észlelések folyamán két lábon járó teremtményeket látnak, amelyek apró, óvatos lépteket tesznek. Ez betudható annak, hogy a széles lépteket tevő embertől eltérően ezek a teremtmények behajlított térddel járnak, görnyedten. Ez talán annak tudható be, hogy a két lábon járás helyett alapvetően a gorillákhoz hasonló módon négy lábon járnak, vagy a nap nagy részében guggolva táplálkoznak.
Elég meggyőzően felrajzoltuk a sasquatch képét. A bejegyzés további részében próbáljuk behatárolni, hogy az esetlegesen létező észak amerikai emberszabásúak milyen helyet foglalnak el a rendszertanban. Spekulatív lehetőségként felvethetjük, hogy a sasquatch talán az Észak-Amerikában élt Notharcus genusba tartozó primitív főemlősök nagy termetű, a madagaszkári óriásmakikra emlékeztet leszármazottja, vagy az újvilági majmok közé tartozó uakarik két lábon járó, óriási rokonai most elvetjük. A sasquatch jellemzői az Afrikában és Ázsiában élő emberszabásúakra hasonlítanak.
Tehát a sasquatch a keskenyorrú majmok rendjébe, az emberszabásúak családjába tartozik hipotetikusan. A sasquatch ősei feltételezhetően 12 millió évvel jelentek meg Ázsia területén, és a Ponginea alrendbe tartoztak, és azon is belül a Sivapithecus genusba tartoztak, épp úgy, ahogy a mai orángutánok és gigantopithecusok ősei is.
Eme emberszabásúak testalkatban és méretben a mai csimpánzokra hasonlítottak, de az arcuk morfológiája az orángutánokéhoz állt közelebb. A nagy és széles metszőfogaik alapján kemény magvakat és a szavannán növő fűvel táplálkoztak. Ezek a korai emberszabásúak idővel elterjedtek az Indiai szubkontinensen, majd Thaiföldön és Kínában. Itt kialakult a Lufengpithecus és Korathpithecus genus. Ezekből indult ki a fejlődési vonal a ma élő orángutánokhoz és Gigantopithecus genusokhoz vezetett, amelyek az esőerdei életmódhoz alkalmazkodtak. Viszont mi van ha a Sivapithecus genusból kiindult egy másik fejlődési ág, ami egy, az orángutántól egészen különálló fajban végződött. Ennek az evolúciós változásnak a legfontosabb színhelye Tibet lehetett.
Ez a hideg sztyeppékkel és kősivatagokkal fedett fennsík már hetvenmillió éve emelkedik, mióta az Ázsiai lemezhez csatlakozó Indiai kontinens felgyűrte a Himaláját. Az egyre emelkedő fennsík hidegebb lett, és az itt élő trópusi éghajlathoz alkalmazkodott állatoknak fokozatosan megkellett szoknia a zordabb körülményeket. Bizonyíték erre, hogy a Los Angelesi Egyetem tudósai 3.6 millió éves, szóval jóval az eljegesedés előtti gyapjas orrszarvú maradványokra bukkantak, de ezen a vidéken fejlődtek ki olyan hideg életmódhoz alkalmazkodott állatfajok, mint a sarki róka, a hópárduc. De talán a mai bölényfélék és a jakok közös őse is itt élt. A gondolatmenetünk szempontjából az elsősorban szavanni életmódhoz alkalmazkodott sivapithecusok ezen az egyre zordabbá váló élőhelyen is elterjedtek és fokozatosan alkalmazkodtak. A hideg éghajlathoz való alkalmazkodás jegyében először is a sivapithecuszok mérete nőtt. A nagyobb test sokkal lassabban hűlt ki, és erre csak rásegített a testüket fedő vastagabb bunda. Fentebb olvashattátok, hogy a sasquatchok testének alakja hordóalakú. Ez egyrészt betudható annak, hogy az állatok bőre alatt található zsírréteg a hideg telek ellen plussz hőszigetelőként, az éhínség ellen pedig tápanyagraktárként funkcionált, valamint a sokkal szélesebb test szintén lassabban hűlt ki. Viszont miért alakult ki eme (talán még) hipotetikus emberszabásúaknál a rendszeres két lábon járás?
Az emberfélék kétlábúságának kialakulására legalább tizenkét olyan elmélet létezik, ami tudományosan megalapozott. Az egyik ilyen teória, a szavanna elmélet szerint az ember ősét jelentő emberszabású és annak rokonai akkor álltak két lábra, mikor a miocén-pliocéni éghajlati változások miatt az otthonaikat jelentő egykori esőerdők megritkultak és ők kikényszerültek az egyre növekvő szavannákra, és hogy észrevegyék a fűben közeledő ragadozókat és hogy talán élelmet szállítsanak a kezükkel megtanultak hosszabb ideig két lábon állni, és végül járni. Azonban ezt az elméletet megkérdőjelezi azt, hogy a korai emberszerűek a csontok tanulsága szerint már az erdőben képesek voltak a két lábon való állásra. És talán inkább akkor sajátították el ezt az új viselkedési módot, mikor a mai csimpánzok hasonlóan a mellső lábaikkal szedték le a gyümölcsöt.
Viszont attól, hogy az afrikai emberszabásúaknál már két lábukon járva hatoltak be az egyre duzzadó afrikai szavannára, de a tibeti fennsíkon élő majmoknál a két lábra állás hasznos lehetett a ragadozók kiszúrására a nyílt terepen. És talán szerepet játszhatott abban is, hogy jókora, izmos karjaikkal védekeztek a húsukra utazó Chasmapotheres hiénák és hópárducok ellen. És később ezeket a kezeket arra használták, hogy táplálékot szállítsanak bennük, vagy megmásszák a Himalája égbeszökő bérceit.
Aztán egy újabb változás történt, mikor bekövetkezett a pleisztocén, a maga ciklikusan érkező jégkorszakjaival. Az eljegesedés nyomán kialakuló tundrákon megjelent eme időszak jellegzetes faunája. Európában megjelentek a gyapjas mammutok, a barlangi oroszlánok és a Homotherium genusba tartozó kardfogú macskafélék és kelet felé terjedtek el. A tibeti fennsíkról közben leereszkedtek a gyapjas orrszarvúak, a bölények és más nagy termetű növényevők, köztük a tibeti óriásmajmok is. Több populációjuk maradt ezen a vidéken, később a tibetiek jeti néven ismerték. Más családi csoportjaik Kína északnyugati erdőiben terjedtek el (yeren című bejegyzésben bővebben olvashatsz róluk), és innen eljutottak az Indokínai félsziget esőerdőibe, és talán egy másik populációjuk átjutott egy időleges földhídon keresztül Japánban (később ezen a teremtményen alapulhatott a hibagon mítosza). A vándorlásuk másik fő iránya pedig Szibéria felé irányult, amit azokban az időkben egy a mai Bering szoros helyén lévő földhíd kötött össze azzal a területtel, amit később Alaszkának neveznek majd el.
A geológiai vizsgálatok alapján a Bering földhíd, amin keresztül Amerika benépesült Eurázsiából származó emlősökkel kb. 135 ezer évvel ezelőtt került először felszínre. Ezt a vidéket ritkán borította összefüggő hótakaró, mivel a környezetében lévő hegyek felfogták a csapadékot szállító légáramlatokat. A felszínét sztyeppék és tundrák borították. Százharmincötezer évvel ezelőtt talán ezen a vidéken vonultak át a sasquatch ősei, hogy végül megtelepedjenek az új élőhelyükön, a kontinens déli részét fedő erdőségekben. Lehetséges, viszont évezredekkel a homo sapiens sapiens érkezte előtt más emberi alfajok, talán gyeniszovaiak vagy neandervölgyiek is érkeztek a nyomukban (bővebben itt), annyi biztos, hogy a paleoindiánok ősei megérkeztek erre a vidékre úgy 13 000 évvel ezelőtt. Annyi biztos, hogy a sasquatch ekkora kisebb, a gorilláéhoz hasonló csoportokban járta az erdőségeket, növényeket fogyasztva, de ritkán állatokat is elejtve. Azonban az indiánok őseinek érkezte drámai változást hozhatott eme szelíd óriások életében.
A Clovis kultúrához tartozó vadászok nem mint préda, hanem mint kártevőkként vadásztak a nagy termetű majomfélékre. A Washington állambeli Spokane indiánok szerint a sasquatchok a hegyek között élnek, és csak azért jöttek le, hogy ellopják az általuk tárolt húst. Más folklórban odáig elmennek, hogy ezek a teremtmények egyesen az emberi húsra utaztak. A sasquatchok kihalása, vagy esetleges megritkulása talán ahhoz köthető, hogy a clovisok kiírtották az észak-amerikai kontinens olyan nagytermetű növényevőit, mint a mammut, vagy az óriáslajhár, és utána pedig rászoktak a sasquatchok húsára. Lehetséges, hogy néhány populáció túlélte ezt a kihalást, és azóta is a hegyekben és az erdőségekben rejteznek az emberek elől. Az észbekapó indiánok számára pedig tabu lett az utolsó húsforrás vadászata.
Lehet, hogy így történt, de ameddig nem találnak kései főemlősre utaló fossziliákat az USA területén élt clovis vadászok táborainak közelében lévő csontlerakatokban, vagy amíg nem emelnek ki a La Brea-i biumentóból egy nagytermetű emberszabásúra utaló koponyát, addig a fent leírt történet csak fikció marad.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.
Szóval ez a "felfedezés" gyenge lábakon áll, és bizony nem ez add megnyugtató választ a sasquatch létezésének kérdésére. Viszont ha ettől eltekintünk, akkor rászabadíthatjuk a spekulatív biológia és evolúció eszközeit a kérdésre, hogy játszunk egy kicsit.
 |
| Sebastien-Ecosse alkotása |
A bejegyzésünkben az ún "gorillaalkatú" sasquatchot vesszük górcső alá, aminek a jellemzői a következők. 1,8 - 2,7 méter magas teremtmény. Vastag mellső lábakkal és széles, erős mellkassal, sok szemtanú szerint ez hordóforma testalkatot add a teremtményeknek. Ehhez járul hozzá rövid és széles nyakuk. Az orruk bár a leírások szerint emberi, belesimul arcuk síkjába, míg az állkapcsuk és a szájuk előreugró. Embernél vastagabb karjuk a térdükig ér.
Bundájuk a beszámolók alapján a fejen, a vállon és a karokon a legvastagabb. Leggyakrabban sötét vagy világosbarna, fekete sasquatchot látnak, de beszámoltak már ezüstszínű, fehér vagy vörösesbarna színű példányokról is. Az észlelések folyamán két lábon járó teremtményeket látnak, amelyek apró, óvatos lépteket tesznek. Ez betudható annak, hogy a széles lépteket tevő embertől eltérően ezek a teremtmények behajlított térddel járnak, görnyedten. Ez talán annak tudható be, hogy a két lábon járás helyett alapvetően a gorillákhoz hasonló módon négy lábon járnak, vagy a nap nagy részében guggolva táplálkoznak.
Elég meggyőzően felrajzoltuk a sasquatch képét. A bejegyzés további részében próbáljuk behatárolni, hogy az esetlegesen létező észak amerikai emberszabásúak milyen helyet foglalnak el a rendszertanban. Spekulatív lehetőségként felvethetjük, hogy a sasquatch talán az Észak-Amerikában élt Notharcus genusba tartozó primitív főemlősök nagy termetű, a madagaszkári óriásmakikra emlékeztet leszármazottja, vagy az újvilági majmok közé tartozó uakarik két lábon járó, óriási rokonai most elvetjük. A sasquatch jellemzői az Afrikában és Ázsiában élő emberszabásúakra hasonlítanak.
Tehát a sasquatch a keskenyorrú majmok rendjébe, az emberszabásúak családjába tartozik hipotetikusan. A sasquatch ősei feltételezhetően 12 millió évvel jelentek meg Ázsia területén, és a Ponginea alrendbe tartoztak, és azon is belül a Sivapithecus genusba tartoztak, épp úgy, ahogy a mai orángutánok és gigantopithecusok ősei is.
 |
| Zdenék Burian festménye |
 |
| Julie Selan festmény. Tibet a Pliocén időszakban. Ezekben az időkben egymás mellett éltek a gyapjas orrszarvúk ősei együtt éltek a kutyaszerű Casmapotheres hiénákkal, az indiai antilop őseivel és a háromujjú őslovakkal a hipparionokkal, meg persze talán nagytermetű, növényevő főemlősökkel. |
Ez a hideg sztyeppékkel és kősivatagokkal fedett fennsík már hetvenmillió éve emelkedik, mióta az Ázsiai lemezhez csatlakozó Indiai kontinens felgyűrte a Himaláját. Az egyre emelkedő fennsík hidegebb lett, és az itt élő trópusi éghajlathoz alkalmazkodott állatoknak fokozatosan megkellett szoknia a zordabb körülményeket. Bizonyíték erre, hogy a Los Angelesi Egyetem tudósai 3.6 millió éves, szóval jóval az eljegesedés előtti gyapjas orrszarvú maradványokra bukkantak, de ezen a vidéken fejlődtek ki olyan hideg életmódhoz alkalmazkodott állatfajok, mint a sarki róka, a hópárduc. De talán a mai bölényfélék és a jakok közös őse is itt élt. A gondolatmenetünk szempontjából az elsősorban szavanni életmódhoz alkalmazkodott sivapithecusok ezen az egyre zordabbá váló élőhelyen is elterjedtek és fokozatosan alkalmazkodtak. A hideg éghajlathoz való alkalmazkodás jegyében először is a sivapithecuszok mérete nőtt. A nagyobb test sokkal lassabban hűlt ki, és erre csak rásegített a testüket fedő vastagabb bunda. Fentebb olvashattátok, hogy a sasquatchok testének alakja hordóalakú. Ez egyrészt betudható annak, hogy az állatok bőre alatt található zsírréteg a hideg telek ellen plussz hőszigetelőként, az éhínség ellen pedig tápanyagraktárként funkcionált, valamint a sokkal szélesebb test szintén lassabban hűlt ki. Viszont miért alakult ki eme (talán még) hipotetikus emberszabásúaknál a rendszeres két lábon járás?
 |
| A Cryptozoologicon című könyvben a jeti , és a sasquatch az orángután hidegebb égövön élő rokonai. John Conway festménye. |
Az emberfélék kétlábúságának kialakulására legalább tizenkét olyan elmélet létezik, ami tudományosan megalapozott. Az egyik ilyen teória, a szavanna elmélet szerint az ember ősét jelentő emberszabású és annak rokonai akkor álltak két lábra, mikor a miocén-pliocéni éghajlati változások miatt az otthonaikat jelentő egykori esőerdők megritkultak és ők kikényszerültek az egyre növekvő szavannákra, és hogy észrevegyék a fűben közeledő ragadozókat és hogy talán élelmet szállítsanak a kezükkel megtanultak hosszabb ideig két lábon állni, és végül járni. Azonban ezt az elméletet megkérdőjelezi azt, hogy a korai emberszerűek a csontok tanulsága szerint már az erdőben képesek voltak a két lábon való állásra. És talán inkább akkor sajátították el ezt az új viselkedési módot, mikor a mai csimpánzok hasonlóan a mellső lábaikkal szedték le a gyümölcsöt.
Viszont attól, hogy az afrikai emberszabásúaknál már két lábukon járva hatoltak be az egyre duzzadó afrikai szavannára, de a tibeti fennsíkon élő majmoknál a két lábra állás hasznos lehetett a ragadozók kiszúrására a nyílt terepen. És talán szerepet játszhatott abban is, hogy jókora, izmos karjaikkal védekeztek a húsukra utazó Chasmapotheres hiénák és hópárducok ellen. És később ezeket a kezeket arra használták, hogy táplálékot szállítsanak bennük, vagy megmásszák a Himalája égbeszökő bérceit.
 |
| Ismeretlen festő. Egy hegyvidékeken élő majomfajta vastagabb bundát, kiterjedtebb testet és a bőre alatt található vastag zsírréteget fejleszthetett ki az evolúciója során |
Aztán egy újabb változás történt, mikor bekövetkezett a pleisztocén, a maga ciklikusan érkező jégkorszakjaival. Az eljegesedés nyomán kialakuló tundrákon megjelent eme időszak jellegzetes faunája. Európában megjelentek a gyapjas mammutok, a barlangi oroszlánok és a Homotherium genusba tartozó kardfogú macskafélék és kelet felé terjedtek el. A tibeti fennsíkról közben leereszkedtek a gyapjas orrszarvúak, a bölények és más nagy termetű növényevők, köztük a tibeti óriásmajmok is. Több populációjuk maradt ezen a vidéken, később a tibetiek jeti néven ismerték. Más családi csoportjaik Kína északnyugati erdőiben terjedtek el (yeren című bejegyzésben bővebben olvashatsz róluk), és innen eljutottak az Indokínai félsziget esőerdőibe, és talán egy másik populációjuk átjutott egy időleges földhídon keresztül Japánban (később ezen a teremtményen alapulhatott a hibagon mítosza). A vándorlásuk másik fő iránya pedig Szibéria felé irányult, amit azokban az időkben egy a mai Bering szoros helyén lévő földhíd kötött össze azzal a területtel, amit később Alaszkának neveznek majd el.
 |
| Mark Hallett festménye |
A geológiai vizsgálatok alapján a Bering földhíd, amin keresztül Amerika benépesült Eurázsiából származó emlősökkel kb. 135 ezer évvel ezelőtt került először felszínre. Ezt a vidéket ritkán borította összefüggő hótakaró, mivel a környezetében lévő hegyek felfogták a csapadékot szállító légáramlatokat. A felszínét sztyeppék és tundrák borították. Százharmincötezer évvel ezelőtt talán ezen a vidéken vonultak át a sasquatch ősei, hogy végül megtelepedjenek az új élőhelyükön, a kontinens déli részét fedő erdőségekben. Lehetséges, viszont évezredekkel a homo sapiens sapiens érkezte előtt más emberi alfajok, talán gyeniszovaiak vagy neandervölgyiek is érkeztek a nyomukban (bővebben itt), annyi biztos, hogy a paleoindiánok ősei megérkeztek erre a vidékre úgy 13 000 évvel ezelőtt. Annyi biztos, hogy a sasquatch ekkora kisebb, a gorilláéhoz hasonló csoportokban járta az erdőségeket, növényeket fogyasztva, de ritkán állatokat is elejtve. Azonban az indiánok őseinek érkezte drámai változást hozhatott eme szelíd óriások életében.
A Clovis kultúrához tartozó vadászok nem mint préda, hanem mint kártevőkként vadásztak a nagy termetű majomfélékre. A Washington állambeli Spokane indiánok szerint a sasquatchok a hegyek között élnek, és csak azért jöttek le, hogy ellopják az általuk tárolt húst. Más folklórban odáig elmennek, hogy ezek a teremtmények egyesen az emberi húsra utaztak. A sasquatchok kihalása, vagy esetleges megritkulása talán ahhoz köthető, hogy a clovisok kiírtották az észak-amerikai kontinens olyan nagytermetű növényevőit, mint a mammut, vagy az óriáslajhár, és utána pedig rászoktak a sasquatchok húsára. Lehetséges, hogy néhány populáció túlélte ezt a kihalást, és azóta is a hegyekben és az erdőségekben rejteznek az emberek elől. Az észbekapó indiánok számára pedig tabu lett az utolsó húsforrás vadászata.
Lehet, hogy így történt, de ameddig nem találnak kései főemlősre utaló fossziliákat az USA területén élt clovis vadászok táborainak közelében lévő csontlerakatokban, vagy amíg nem emelnek ki a La Brea-i biumentóból egy nagytermetű emberszabásúra utaló koponyát, addig a fent leírt történet csak fikció marad.
 |
| Ismeretlen alkotó |
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.