Az utolsó hobbitok?

"...de mi is az a hobbit? Azt hiszem,manapság már el kell magyarázni ezt, mert igencsak megfogyatkoztak, és félnek a Nagyoktól, ahogyan minket neveznek (Gy. Horváth László és N. Kiss Zsuzsa fordítása)"

Mikor 1929-ben  ezeket a szavakat leírta J.R.R. Tolkien nem tudhatta, hogy egyszer az ő teremtményeiről több évtized múlva egy új emberfajt neveznek el. De eljuthattak hozzá azok a történetek, amelyek Délkelet Ázsiában élő állítólagos törpenövésű "majomemberekről" szólnak. Ha el is jutottak hozzá, akkor talán, mint komoly tudós egyszerű mesének tartotta volna őket. Pedig már az ókortól kezdve vannak feljegyzések és történetek az ottani esőerdőket járó, szőrös, törpenövésű teremtményekről. Amelyeknek a létezése talán bizonyítást nyert, mikor 2003-ban felfedezték egy addig nem ismert hominida faj teljes csontvázát a Flores szigeteken lévő Liang Bua barlangban. Az újonnan megtalált teremtményt, fajunk távoli rokonát Homo floresiensis névre keresztelték, és megváltoztatta az emberi evolúcióról alkotott képet.

Povorot alkotása

A felfedezés azért is érdekes, mert a Flores szigetén élő nage törzs mitológiájában szerepel egy Ebu gogo nevezetű teremtmény. Szerintük ezek törpék, amelyeknek a testét dús szőrzet borítja. Széles, lapos orruk, széles szájuk és arcuk van, és állítólag nagyon gyorsan futnak. Nagyon gyors futásra képesek, és a hangjuk leginkább a madárcsicsergésre emlékeztet. A helyiek szerint azonban egyes példányaik ügyes hangutánzók. A történeteik arról szólnak, hogy ezek az apró emberek ellopták a földművesek táplálékát és gyakran raboltak gyerekeket is. Valószínűleg ez vezetettet ahhoz, hogy a törzs tagjai hajtóvadászatot indítsanak a gogok után.

A nage-ek szerint valamikor a 18. században pusztították ki az apró emberek népét. Egyszerűen kifüstölték azt a barlangot, ahol éltek. A bejárat elé tűzet raktak, és mikor az apró teremtmények előtántorogtak a füsttől félig vakon és kábultan lemészárolták őket. Az öldöklést csak néhány példány élte túl, akik az erdő mélyére menekültek. A nage törzs vénjei szerint ők lettek azon Ebu-nogok ősei, akiket később, a 20. században is látni véltek. A nage törzs ősei 4-5000 évvel ezelőtt érkezhettek Flores szigetére Tajvan felől. Lehetséges így, hogy akkoriban is fennmaradhattak a floresi előember képviselői a szigeten. Azonban lehetséges, hogy a Homo floresiensis talán nagyobb területeket is benépesíthetett nem csak a szigetvilágban, hanem az ázsiai szárazföldön is?

Egy nőstény koponyája

Azonban nem ez az egyetlen beszámoló törpenövésű, szőrös hominidákról a térségből. A legismertebb ilyen talán az Orang pendek, és a leginkább dokumentált. A szemtanúk beszámolói és a népi folklór alapján sikerült képet alkotni a teremtmény külsejéről és vázlatosan az életmódjáról. A magassága 80 centimétertől egészen a 150 centiméterig terjed. Legtöbbször a talajon látták, de voltak beszámolók amik szerint ügyesen mászik fára. A nagylábujja hosszabb mint a többi, és eláll a többitől, hasonlóan egyes főemlősökéhez. A lábai rövidek, míg a karjai hosszúak. Testét rövid, szürkésbarna bunda borítja, de a prémjének színe terén változatos ez a teremtmény. Láttak már sötétbarna, vörösesbarna, aranybarna és narancssárga bundájú orang pendeket is. A helyiek szerint az állat túlnyomórészt növényi táplálékon él. Gyakran látták ahogy a terményt dézsmálják, a kedvencük a batáta, a kukorica és a különféle gyümölcsök. Az erdőket járók beszámolnak arról, hogy a pendek előszeretettel ássa ki a gyömbérgyökeret. Viszont gyakran látták már az elkorhadt fatörzsekből rovarokat kipiszkálni, vagy a folyópartokon rákokra vadászni a sziklák között. A másik kedvelt tápláléka a cibetgyümölcs ismertebb nevén duriángyümölcs, ami vadon terem Délkelet Ázsiában.

Cibetgyümölcs, a Homo florensis kedvenc tápláléka.

A teremtményt elsősorban a Barisan hegységben látták, de egykor egész Szumátráról voltak észlelések. Szumátra és Flores, a két sziget egymástól távol van. Tenger választja el őket, de egykoron a pleisztocénben, mikor jégsapkák kiterjedtek voltak, az óceánok vízszintje alacsonyabb volt. Ez a ma Szundának nevezett föld magába foglalta Szumátrát, Borneót és több kisebb szigetet, valamint a Maláj és Indokínai félszigetet. Flores volt a legkeletibb nyúlványa, egy kisebb félsziget csúcsa. És valószínűleg Szunda földnyelv egész területén elterjedt lehetettek a floresi előemberek, sőt ők voltak ezen földnyelv őslakói, mielőtt más emberfajok léptek és vették birtokba a területet. 

Az első találkozásra az európai ember és az orang pendek között 1923-ban került sor. Egy Heewarden nevű holland földmérő az esőerdőt derítette fel, mikor egy sötétszürke bundás teremtményt vett észre az egyik faágon. A beszámolója szerint a lénynek zavarba ejtően emberi arca volt, amely ellentétben állt hosszú, térdig lógó karjaival és különös szögben álló ujjaival.

Azonban nem csak Szumátrán és Floresen látni ilyen teremtményeket, hanem az Indonéziától oly távol fekvő Srí Lanka szigetén is. A sziget őslakóinak, a veddák is ismernek egy Orang pendekhez hasonló teremtményt, a nittaewo-t. Bár ez különbözik indonéz rokonától. Ez a hominid a veddák szerint egy méter magas, viszont a nőstények alacsonyabbak, mint a hímek. A karjuk rövid volt, az ujjaik megnövekedett körmökben végződtek. A testüket a leírások szerint vastag bunda borítja. Eme szőrös törpék ügyesen másztak fára, és barlangokban éltek. A veddák szerint a 18. század végén pusztították ki a nittaewokat. Hasonlóan a nagi törzshöz lezárták a lények otthonát jelentő barlang bejáratát, és felgyújtották. A barlangba beszivárgó füst pedig megfojtotta a szerencsétleneket. Azonban épp úgy, mint Szumátra szigetén, itt is akadhattak túlélők.

Ugyanis Dr. Salvador Ramírez spanyol antropológus azt állította, hogy látott egy nittaewo-t. Amikor a teremtmény meglátta, artíkulálatlanul felvisított és bemenekült az erdőbe. Ramírez begyógyult sebhelyeket is látott az apró emberke testén.

Philip Coudray alkotása

Ha a nittaewo Homo floresiensis populáció képviselője, akkor mit keres ilyen távol a Flores és Szumátra esőerdeitől? Nos, ha figyelembe vesszük a vedda mitológiát is, akkor arra kell gondolnunk, hogy talán a "hobbitok" Indiában is éltek. A Pleisztocén időszak glaciális időszakaiban a Srí Lanka és India közötti sekély tenger szintje lecsökkent, szabaddá téve az átjárást a két terület között. Igen, de feltehetitek a kérdést, hogy mit kerestek az apróságok Indiában? A választ erre az, hogy a hobbit nem Ázsiában fejlődött ki... Eddig két elmélet volt a floresi törpékkel kapcsolatban. Az egyik szerint a Homo erectus szigeti életmód miatt alkalmazkodott, törpenövésű leszármazottja, míg a másik teória szerint egy fejlődési rendellenességben szenvedő Homo sapiens. Azonban egy 2009-es tanulmány olyan választ adott erre a kérdésre, amire senki sem számított volna. A vizsgálatot a H. floresiensis csontvázán az Ausztrál Nemzeti Egyetemen végezték. Az emberfaj kutatóinak figyelmét már korábban felkeltette, hogy a hobbitok lába sokkal inkább hasonlít a majmokéra, mint a modern emberekére. 133 ponton hasonlították össze a csontvázat más, kihalt emberfélék maradványaival. A végén meglepő eredményt hozott. A Homo floresiensis sokkal közelebbi rokonságban áll anatómiailag a Homo habilissal, más néven az Ügyes emberrel, mint a Homo erectussal. Így a Homo floresiensisnek igen csak ősi felmenői lehettek. Szeretnék eloszlatni egy tévhitet a Homo habilissel kapcsolatban. A magyar, emberősökkel foglalkozó könyvek illusztrációin előszeretettel ábrázolják a Homo habiliseket magas és délceg embereknek, akik csak annyiban különböznek tőlünk, hogy más az arcuk és meztelenek. Mint ahogy a lenti képen is láthatjátok.

A valódi Homo habilis egészen más teremtmény volt. Elég alacsony emberek voltak hozzánk képest. 100-145 centiméter volt a maximális méretük. A karjuk hosszú volt, mint a csimpánzoké, és az arcuk sokkal több, majmokra jellemző vonást mutatott. A kezeik az ágak megfogásához adaptálódtak, ezek alapján eme teremtmények ügyesen mászhattak fára. Egykor a Homo habilist a Homo ergaster ősének hitték, azonban az Australopithecus sediba megváltoztatta ezt a tényt. Ugyanis ez a kétmillió éves hominida sokkal több modern vonást mutatott, mint az 1.8 millió évvel később élt Homo habilis. Így nagy az esély, hogy az "ügyes ember" egy evolúciós zsákutca volt...

Az eredeti Homo habilis alacsony, majomszerű ember volt. A kép a Walking with Cavemanből (BBC) származik.

Persze az a tény, hogy a Dél-Ázsiában élő Homo floresiensis anatómiailag testvér faja a habilisnek mást mondd. A vizsgálati módszer alapján, amivel kiderítették a kapcsolatot a két faj között az nem határozta meg, hogy az evolúciós útjuk mikor vált szét. Erre csak becslések vannak, hogy 2,3 millió évvel ezelőtt, szóval akkor, mikor a Homo rudolfiensisből kialakult a Homo habilis, vagy jóval utána 1.8 millió évvel ezelőtt, mielőtt eltűnt volna a faj, így talán nem a testvérfaja, hanem a leszármazottja. Annyi biztos, hogy bármelyik időpont is a helyes, akkor már évezredekkel vagy évmilliókkal ezelőtt a Homo erectus előtt elhagyták Afrikát, és Mezopotámián és Iránon keresztül eljutottak és benépesítették az Indiai félszigetet és a Szunda földet. Itt aztán kialakult belőlük a Homo floresiensis, ha hihetünk a történeteknek. Viszont akkor ezek szerint a floresiensis kis mérete nem a szigeti élet következménye. A méretük nem csökkent generációk alatt, hogy alkalmazkodjanak az elszigetelt Flores szűkös erőforrásaihoz. Hanem a kis méret már az afrikai őseiknél megvolt, és megmaradt a floresi embernél is, ahogy a közepes agyi méret is. 

A H. floresiensis az évmilliók alatt megtanulta az olyan vadak vadászatát, mint a Szunda földön élő törpe stegodon.

Távol Afrikától az ázsiai habilis leszármazottak fejlődtek. Továbbra is fejlett kőeszközöket készítettek, és talán bizonyos technikákat ellestek a Szunda szárazföldre érkezett más emberfajoktól, ahogy a tűzhasználatát is. Eltudom képzelni, hogy egymillió évvel ezelőtt egy csapatnyi Homo erectus épp a tűzet ülik körül, és a fák közül apró, szőrös lények figyelik őket. És mikor az előemberek aludni térnek, az egyik kilopakodik az erdőből és ellop egy parázsló ágat. Talán ez a bátor hobbit azt is kifigyelte, hogy a tűznek száraz fa kell, hogy begyulladjon. Ugyan ez a merész tolvaj még néhány kőeszközt is eltulajdoníthatott a nagyok táborhelyéről. Így tanultak hát az őseinktől. Észrevehettétek, hogy a szőrös törpékről szóló történetekben visszatérő elem az, hogy az emberek gyakran azért vadásznak rájuk, mert lopnak tőlük. Azonban úgy fest, hogy a hobbitok, épp úgy, mint fantáziabeli megfelelőik ügyesen rejtőznek és menekülnek. Ha hihetünk a beszámolóknak, akkor annyira, hogy a mai napig is fennmaradhattak.

J.R.R. Tolkiennel kezdtem a bejegyzést, most az ő szavaival fejezem be...

"Varázserejük nem volt, kivéve azt az egyszerű, hétköznapi tehetségüket, amelynek segítségével csendben és gy-orsan el tudnak tűnni, ha magunkfajta megtermett, ostoba népek közelednek feléjük, akkora zajt csapva, mint egy elefánt, amit ők már egy mérföldnyiről meghallanak. (Gy. Horváth László és N. Kiss Zsuzsa fordítása) "

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél ehhez hasonló érdekességeket olvasni a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon.