Andoki farkas

1927-ben Lorenz Hagenbeck Buenos Airesben járt, mikor egy prémkereskedőnél olyan prémre bukkant. A prémek eladója azt mondta, hogy azok egy ismeretlen, nagytermetű vadkutyafajhoz tartoztak. Hagenbeck, aki állatkert és cirkuszigazgatóként rajongott a furcsaságokért és távoli vidékek különös teremtményeiért azonnal megvásárolta a prémeket. Ezzel kezdetét vette annak a rejtélyes kutyafélének rejtélye, amit a kriptozoológia csak úgy ismer, hogy az andoki farkas.

Hagenbeck a prémet eladományozta, végül több múzeumon át 1947-ben eljutott a Mücheni múzeumba, ahol Dr. Ingo Krumbiegel zoológus megvizsgálta a bőrt, és összevetette azzal a kutyaféle koponyával, amit pár évvel ezelőtt szintén az Andokból kapott. Ő arra jutott, hogy a koponyához tartozó állat a sörényes farkas rokona lehet. Annál nagyobb, a lábai rövidebbek, míg a prémje sokkal vastagabb a pampákon élő rokonánál. Az új fajt Dasycyon hagenbecki-nek nevezte el. Viszont, ha a sörényes farkas Andokban élő közeli rokona, akkor szerintem elég Chrysocyon hagenbecki-nek nevezni.

Az egyik a három óminozús bunda közül.

Véleményem szerint csak akkor indokolt Krumbiegel nevét adni neki, ha egyszer csak kiderül, hogy maximum csupán közös ősökön osztoznak. Azonban ő sem mert ebbe jobban belemenni.
A hatvanas évekbe újabb vizsgálatnak vetették alá a prémeket, de a kutatók szerint ezek egyszerű házi kutyához tartoztak. DNS vizsgálatra csupán a nyolcvanas évekre került sor, viszont ez sem hozott kielégítő eredményt. Ami a prémből megmaradt akkora már annyira szennyezett volt az akkora már elavult tartósítási eljárások miatt, hogy csak annyit tudtak róla megállapítani, hogy a prém a kutyafélék közé tartozik. A koponya pedig elveszett az évek során.
A Chile középső, és Argentína nyugati peremén élő mapucse indiánok is talán az andoki farkasra gondolnak, mikor a punalkára, egy hatalmas, hegyekben élő fekete vadkutyáról mesélnek.
Ennyit tudtam erről az állatról mint tényeket összeszedni. Elég zavaros, épp úgy lehet valóban elvadult házikutya, mint a sörényes farkassal rokon, hegyvidékeken élő, ismeretlen kutyaféle. Vessük ez utóbbi teóriát nagyító alá.

Sörényes farkas, más néven guara

Az andoki farkas legközelebbi, ismert és talán élő rokona a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus), Ezek a kutyafélék a pleisztocén kései szakaszában jelentek meg, Neve ellenére nem áll közeli rokonságban a farkasokkal, és a kinézete alapján pedig nem rókaféle. Tulajdonképpen a sörényes farkas az utolsó, ismert, nagytermetű dél-amerikai kutyaféle, amely túlélte a pleisztocén végi kihalási hullámot. Egy 2003-as genetikai vizsgálat alapján a legközelebbi ismert, genetikai rokona a mára már kihalt Falkland-szigeteki farkas, más néven warrah (Dusicyon australis). A Chrysocyon és a Dusicyon genus fejlődési vonala 6 millió évvel ezelőtt vált el egymástól a DNS vizsgálatok szerint.

A warrah, egy kihalt genus utolsó képviselője

A falkland-szigeteki farkasok ősei a pleisztocénben elterjedtek voltak Dél-Amerikában, csak később kihaltak. Azonban tudni kell, hogy sem a falkland-szigeteki farkas, sem a sörényes farkas nem sorolható a nyugati féltekén honos rókákhoz, farkasokhoz és sakálokhoz. Ezek egy különálló fejlődési vonal tagjai, épp úgy ahogy az őserdei kutya és a dél-amerikai rókák is. A Dél-Amerikában őshonos kutyafélék teljesen különálló genusok képviselői, és valószínűleg ez áll az andoki farkasra is. Az evolúciós útja a sörényes farkasétól későn elvállhatott, már a pleisztocénban. Az ősi guarák egy populációja az Andok és a Kordillerák bérceit választották otthonul. Hogy alkalmazkodjanak a síkságinál sokkal zordabb körülményekhez a generációk során sokkal vastagabb bundát növesztettek, ezzel védve magukat a hideg ellen. A sörényes farkasnál rövidebb lábuk valamint nagyobb testük azt a célt szolgálta, mint a sarki rókák hasonló testarányai, hogy a testük lassabban hűljön ki.

A sarki róka testalkata megnehezíti a test hőleadását. Az andoki farkas is hasonló módon alkalmazkodhatott a hegyek zord éghajlatához.

Az andoki farkas ellentétben közeli rokonával, amely sokkal inkább mindenevő, teljes egészében húsevő lehet. A sörényes farkas az elejtett kis termetű zsákmányállatok mellé, előszeretettel eszik gyümölcsöket, húsos gyökereket és gubókat. Az andoki farkas a mérete alapján azonban sokkal nagyobb zsákmányállatra specializálódhatott, ez pedig a vikunya. Eme hegyvidéki gyorslábú lámafaj egészen a 6000 méteres tengerszint feletti magasságban is előfordul. Kis, nőstényekből álló csoportjai pedig ideális egy olyan ragadozónak, mint az andoki farkas. Valószínűleg hasonlóan a rokonához éjszaka vadászik, és lopakodva közelíti meg a zsákmányát, aztán egy ugrással leteríti. De ezek mellett épp úgy ehet rágcsálókat, hüllőket és talán dögöket is.

Az azonban aggasztó, hogy nincsenek észlelések, ami talán egy jel lehet, hogy ez a csodálatos teremtmény talán kihalt a természetben, még mielőtt felfedezték volna. Mivel a sörényes farkas is magányos, vagy legfeljebb a párjával oszt meg egy területet, feltételezhető, hogy az andoki farkasnak is hasonló az életmódja. Egy magányos állatot, ami valószínűleg barlangokban húzza meg magát és éjszaka aktív nehezebb kiszúrni. Ez halvány remény, de remény, hogy talán az Andok bércei között még élhetnek ezen fajnak elszigetelt populációi, arra várva, hogy felfedezzék őket.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél ehhez hasonló érdekességeket olvasni a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon.