Dobhar chu - A vidrák királya

Az ír folklór bővelkedik különböző teremtményekben, amik benépesítik a sziget erdeit és mezőit, a sziget őslakói által hagyott sírhalmokat és persze a vizek mélyét is járják ezek. Az egyik ilyen vízibestia a Dobhar chu, a neve egy ír szó, aminek a jelentése az, hogy "vízi véreb". Az írek szerint ez a teremtmény olyan mint egy vidra és egy kutya keveréke. És a történetek szerint egy nagyon is territorális vízi ragadozó.

A történetek abban megegyeznek, hogy az állat hosszú és hajlékony testét fekete prém borítja, viszont a mellkasán többször is megfigyeltek egy nagyobb fehér foltot. És holott elsősorban a vízben vadászik, de nem elsősorban vízi teremtmény, jól képes mozogni a szárazföldön is. Ebben segíthetnek neki erőteljes, hátsó lábai ami a leírások szerint az agarakéhoz hasonlóan erőteljesek. Testének többi jellemzője viszont vidrára utal, úgy mint a hosszú nyak, az áramvonalas fej és rugalmas farka, aminek a végén egy bojtszerű képződmény található.
Az első írásos feljegyzés az ember és a dobhar chu találkozásáról 1684-ből származik, és Roderic O'Flaherty ír történész jegyezte le Nyugat Connaught tartományt leíró művében. Ez a terület a sziget nyugati részén húzódik. A történet szerint egy férfi, a krónika megjelenése előtt úgy tíz évvel egy  egy meg nem nevezett tó mellett haladt el, mikor meglátta, hogy a vízben egy különös, nagy termetű lény úszik. A történet főhőse talán egy túlzottan nagy vidrának gondolta az állatot, vagy más általa ismert állatnak, például a tóban lubickoló szarvasnak.
Az állat látszólag nem törődött a fickóval, és le is merült. A névtelen utazó továbbhaladt, nem is sejtve, hogy az általa még nem látott vadállat lemerült a felszín alá és úgy követte tovább a prédáját. A következő pillanatban előrobban a vízből, és fogaival megragadta az ember könyökét, tépőfogait belemélyesztve a húsába a víz felé kezdte vonszolni. A férfi megkapaszkodott az egyik partmenti sziklába, és a szabad kezével előhúzta a kabátja belső zsebébe rejtett kését, és a titokzatos vízi ragadozó testébe döfte. Az állat fájdalmában elengedte a zsákmányát, és visszavonult. A víz körülötte teljesen véres lett.
A teremtménynek nyálkás, fekete bőre és az agáréhoz hasonló hátsó lába volt. A férfi a közeli faluba menekült, hogy ellássa a sérüléseit. Az ottani öregek szerint a doyarchuval találkozott, egy olyan lénnyel, amely Írország tavaiban él és az ember elől a közeli sziklás barlangokba húzódik.

A másik találkozásnak azonban már nem volt ilyen szerencsés kimenetele. 1722. szeptember 24-dikén történt Írország északnyugati részén. A helyi néphit szerint egy Grace Connolly nevű nő a Glenade tó partján mosott, mikor hirtelen megtámadta és megölte a tó alól előugró dobhar chu. A nő férje, Traolach McLoghin  ( történet más változataiban McGloughlan,McLaughlin vagy Mac Lochlainn) meghallotta a feleségének sikolyait és a hangok irányába kezdett rohanni, azonban elkésett. Grace már halott volt, és a rajta gubbasztó dobhar chu már javában falatozott belőle. A férfi dühös lett, előkapta a pisztolyát és lelőtte a teremtményt, de egyesek szerint lesből támadt a ragadozóra és ledöfte késével, van azonban olyan verziója is a történetnek, hogy a férfi csak megsebezni tudta az állatot, aztán menekülni kényszerült a túlélésért küzdő vad dühe elől fivérének lován.
Mindegyik verzióban a Grace-t megölő ragadozó hangos, sípoló hangot hallatott, mielőtt kiszenvedett volna, ezzel előcsalva a párját a tóból.
A nőstény üldözőbe vette a vadászokat, és végzett azok lovával és a tóba vonszolta. McLoghin ezek után megvárta, hogy a teremtmény újra a felszínre bukkanjon a tó másik végében és egyszerűen a fejébe döfte a kést.
Grace Connolly elhanyagolt síremléke még mindig megtalálható a közeli Kinlough falu temetőjében, rajta a különös teremtményt ábrázoló domborművel, emléket állítva az esetnek. 1920-ban vers is született erről egy ismeretlen író tollából.

Kinlough sírkő

 Az itt leírt két eseten túl az őskor óta többször is találkozhatott és összeütközhetett az ember ezzel a különös állattal. Azonban mi újság az esetleges mai észlelésekkel? Nos, a helyzet az, hogy a jelenben is akadnak szemtanúk. A legtöbb ilyen jelentés az Írország nyugati partjainál lévő Achill szigetről érkezik, onnan is a Sraheens tó környékéről. Ezt a ritkán lakott szigetet egy keskeny földhíd köti össze a szárazfölddel. 1968. május 1-jén John Cooney és Michael McNulty épp hazafele hajtott a tó melletti úton, mikor hirtelen valami nagy állat szaladt át a gépjármű előtt. A következő leírást adták az állatról: négy jól fejlett lába, hosszú farka és megnyúlt nyaka volt, aminek a végén kicsi fej ült. A teremtmény sötétbarna volt. A hosszát 2,4 méteresre becsülték.
A következő néhány hétben többen is találkoztak ezzel a lénnyel, vagy a faj egy másik példányával.

Sraheens tó

De nem csak ezen a szigeten tünedezik fel ezen titokzatos ragadozónak példányai. Sean Corcoran ír képzőművész a feleségével az Omey szigeteken kirándult (amit, nem találjátok ki, de szintén Írország nyugati partvidékén található) egy tó mellett, mikor kiszúrt egy fekete állatot, ami nyugatról kelet felé úszott. A férfi kivette, hogy az állatnak narancssárga békalába van. Ahogy tovább figyelte a titokzatos vízi ragadozót, látta hogy felugrik egy parti sziklára, és egy kísérteties sikolyt hallatva eltűnt.

A dobhar chu feltételezett mérete az emberhez képest. Connor James Lachmanec alkotása.

A dobhar chut, mint minden kriptidet, többször is megpróbálták élő kövületnek leírni. Az egyik ilyen elképzelés, hogy valójában ez a teremtmény az Ambulocetus, a cetek partmenti életmódot folytató ősének máig fennmaradt, evolúcióban megrekedt faja. A másik elmélet szerint egy tengeri vidráéhoz hasonló életmódot folytató ősfóka lehet, ami valahogy életben maradt Írország elrejtett zugaiban. Olyan teóriát is olvastam, hogy ezen teremtmény valójában egy Nessie-hez hasonló tavi lénynek az ivadéka. Persze bárki is találta ki ezt, nem vette számításba, hogy azok a tavak, ahol a dobhar-chut látták nem rendelkeznek tengeri összeköttetéssel, mint a Loch Ness.

A legelterjedtebb elképzelés az, hogy eme teremtmény nagy valószínűséggel egy óriási vidra. Azt az elképzelést, hogy egy abnormális méretű európai vidra már csak azért is lehetetlen, mert a faj egyedei maximum 82 centiméterre tudnak csak megnőni. Ez elég messze áll a dobhar chu 2 méteres hosszától.

Ha a teremtmény valóban létezik, akkor egy, a zoológia által még le nem írt, nagy termetű vidrafaj. Az Ír szigeteknek elég különleges élővilága van. Szinte nem is élnek itt kígyók, gyíkokból csak egy faj van, valamint a békák közül is csak a gyepi béka őshonos. Valószínű, hogy a dobhar chu egy olyan vidraféle, ami a pleisztocén egy jégmentes időszakában jelent meg, és betöltötte a hiányzó nagyragadozók helyét.

Dobhar chu hím és nőstény. Valószínűleg az európai vidrához hasonlóan ezen faj egyedei csak akkor rendeződnek párokba, mikor párzási időszak van. Vagy az Amazóniai óriásvidrához hasonlóan egész életére választhatnak párt.  Nemes Boglárka ceruzarajza.

A termet pedig nem lehetetlen, ha belegondolunk, hogy a tudomány számára ismert a Vidraalkatúak családjának két tagja. Az egyik ilyen a Dél-Amerikai Óriásvidra (Pteronura brasiliensis), amely 170 centiméter hosszú is lehet. És a legtöbb menyétfélével ellentétben 3-8 tagú családokban él, amelyeket egy domináns hím és nőstény vezet. Az ő utódjaikat gondozza a csoport többi tagja, és a családon belül nagy az összetartás, valamint nagyon territorálisak.

Erről eszembe jut a párja segítségére siető dobhar chu története, valamint hogy a néphit szerint néha csoportokban támad rá a part mellett óvatlanul elhaladó zsákmányára. Ha a Dobhar chu nem is az óriásvidrához hasonló családokban él, arra meg van az esély, hogy monogám teremtmény.

Óriásvidra család a  Cantão Nemzeti Parkban. Mintha csak a Dobhar chu-t látnánk.

A másik ilyen óriás termetű vidraféle az Enhydrion dikikae, amely 3,2 - 3,4 millió évvel ezelőtt élt a mai Etiópia területén, így kortársa volt az Australopithecus afarensisnek, az ősünknek. A becslések szerint 2 méter hosszú volt. Bár az életmódjáról keveset tudnak, de a csontok vizsgálata alapján sokkal több időt tölthetett a szárazföldön, mint a folyók vízében.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Dobhar chu valószínűleg egy titokzatos módon északra szakadt még mindig létező Enhydrion populáció képviselője. Hanem, hogy Európában is kifejlődhetett egy nagy termetű vidrafaj.

Enhydriodon dikikae. Hodarinundu alkotása

A dobhar chu az európai vidrától eltérő testalkata elsősorban az eltérő vadászati módszerben és a zsákmányállatokban keresendő feltételezhetőleg. Az európai vidra elsősorban kisebb állatokat, nagyobbrészt halakat, békákat, rákokat, de előfordul hogy nagyobb rágcsálókat kap el a víz alatt. A dobhar chu addig teljesen más, a krokodiléhoz hasonló vadászati módszert fejlesztett ki, hogy elkapja a vízhez inni érkező vagy csak mellette elhaladó állatokat. Az állat, míg nem tűnik fel a közelben zsákmány, addig köröz a vízben, majd észrevétlenül lebukik és közelebb úszik a parthoz.

Amikor a zsákmányállat a víz felé hajol, hogy igyon, akkor előrobban és éles tépőfogait annak húsába mélyesztve próbálja a tóba vonszolni. Aztán miután végzett vele, falatozik, majd ott hagyja. Ha a közelben más, számára veszélyes állat is van, akkor megpróbálja a tó egy távoli pontjára elvonszolni a zsákmányt.

Ahogy történt ez a Glenade tónál is. Grace Connelly, aki a tó partján mosott zsákmányállatnak tűnt az arra úszkáló dobhar chu számára. A nő nem számíthatott támadásra a tó felől, így meglepetésként érte, mikor az állat rátámadt és végül megölte.

Mikor a nő férje végzett a hímmel, az a hangjával nem a nőstényt hívta, hogy álljon bosszút érte. Csupán figyelmeztette az ember jelenlétére. Valószínű, hogy a másik állat sem a tó mélyén volt, hanem talán a másik részén vadászott, és innen támadt a vadászokra hogy elvonja a figyelmet a valószínűleg a kotorékban lévő kölykeiről.

Tehát a dobhar chu létezik, akkor nem egy szörnyeteg, hanem egy állat ami próbál a túlélésért harcolni. És hogy miért fanyalodott akkor emberhúsra? Amiért más húsevő emlős is emberevővé válik. Hogy ha megcsappannak a természetes zsákmányállatainak száma.
Írország területén élő legnagyobb vadon élő növényevők a szarvasok. Ezek betelepített állatok leszármazottai. A gímszarvasokat Kr. e. 3300-ban hozták be az újkőkor végén, addig a dámvadakat a normannok telepítették be 1169-ben, míg a szikaszarvas első példányai 1860-ban szöktek meg a Powerscourt vadasparkból. Ezek az állatok pedig tökéletes zsákmányt nyújthatnak egy olyan ragadozónak, mint a dobhar-chu, aminek nagy termetű ragadozó emlősök híján csak egy vetélytársa maradt, az ember, aki vadászott a dobhar chu elsődleges zsákmányállatára, és végül fokozatosan megritkította a szarvasok csordáit. A huszadik század elejére például 60 gímszarvas maradt meg, és ezek leszármazottai ma is csak az ír nemzeti parkok területén élnek.
A dobhar chunak ezért más zsákmány után kellett néznie, és végül megtalálta az embert és annak haszonállatait. Feltételezhető, hogy kevés ilyen állat eshetett áldozatául a vadászatnak, sokkal inkább éhen haltak, míg végül annyira megritkulhattak, hogy valószínűleg csak olyan kis partmenti szigeteken maradt fent egy-egy apró populáció, mint az Achill-sziget és az Omey sziget.

Nemes Boglárka ceruzarajza. Feltételezhető, hogy a teremtmény a nagy termetű zsákmányállatainak megritkulása után kisebb állatokat zsákmányol, hogy életben maradjon. Ha képes volt alkalmazkodni, akkor ma is élhet pár elszigetelt populációja...

Nagy az esély az állat létezésére. A történetek szerint jól mozog a szárazföldön, és csak időszakosan bukkan fel a tavakban. Valószínűleg nomád életformát folytathat. Valamint a sziget nyugati részén jelenik meg ez a különös menyétféle. Ezen terület nagy részét hegyek borítják, ahol bizony könnyedén elbújhat egy ilyen teremtmény. Az is segítheti egy populáció fennmaradását, hogy az ország ezen részének alacsony a népsűrűsége, mivel a domborzati viszonyok nem kedveznek a mezőgazdasági termelésnek.
Eszményi rejtekhelyet jelenthet egy ilyen állatnak.
Persze az is lehetséges, hogy a dobhar chu nem létezik, sőt talán hogy mára kihalt és maximum csak a kövületeit fedezhetik fel a régészek. Ha viszont találnának egy élő példányt, akkor azzal megtalálnák a legnagyobb menyétfélét, ami két méteres hosszával a rozsomákon is túl tenne.
Persze ha létezik, és nem csak egy újabb ír mítoszlénnyel van dolgunk. Azonban nagyon is valószínű, hogy valamikor a jövőben a nagytermetű ragadozók megritkulnak, és talán nem Írországban, de kialakul egy krokodil módjára vadászó menyétféle.


Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél ehhez hasonló érdekességeket olvasni a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon.