A repülőmókusok igen csak elterjedt rágcsálók, és apró méretűk miatt ha egy új fajokat akarják megtalálni, akkor kutakodni kell utánuk. A Kínai Tudományos Akadémia zoológiai gyüjteményében egy Quin Li nevű tudós egy különös prémre talált. Először az 1981-ben felfedezett, indiai Namdapha repülőmókus egy rendellenes mintázatú példányának gondolta. Azonban a vizsgálatok folyamán arra jutott, hogy talán a Biswamoyopterus genus egy eddig nem ismert faja lehet. Hogy ezt kiderítse, a minta begyüjtési helyére a délnyugat kínai Yunnan tartományban található Gaoliong hegység területére utazott.
A helyiektől egy újabb prémet gyüjtöttek be, és még két példányt is megfigyeltek. A DNS vizsgálatok, és a vadon élő példányok viselkedése alapján Gaoliong repülőmókus néven új fajba sorolták az állatot. Közeli rokonaival a Laoszi repülőmókussal (ez a legnagyobb képviselője a mókusfélék családjának) és a Namdapha repülőmókustól eltérően a fülénél a pamacs sárga és fekete színű. A hasán a bunda fehér, a hímeknél a herezacskó környékén pedig sötétbarna. A köponyájuk rövidebb, a méretük azonban megegyezik.
A három faj elterjedési területe távol van egymástól. Ezért a Gaoliong repülőmókust leíró tudományos csapat szerint a laoszt, délkelet kínát és a Namdapa mókus élőhelyét jelentő Burmát elválasztó területen a Biswamoyopterus genus eddig nem ismert fajai élhetnek. Az újonnan felfedezett Gaoliong repülőmókus ugyanúgy veszélyeztetett, mint a genus másik két képviselője az erdőírtás és a helyiek intenzív csapdázó vadászata miatt.. Éjszakai életmódjuk miatt kevest tudni életmódjukról és elterjedésükről, ami sokban segíthet a védelmükben.
Forrás: Gizmodo

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.