Bizonyára sokan ismeritek a Tatzelwurmot, az Alpokban rendszeresen észlelt kétlábú, kígyószerű lényt. Az utóbbi években a Florida és Alabama mocsaraiban egy hasonló teremtményt láttak. A helybéliek által csak párducangolnának nevezett teremtmény egy méter hosszúra is megnőhet. Szürke testét apró foltok hálózata borítja, és a fejének két oldalán tollszerű képződmények találhatóak. David Steen zoológus öt évvel ezelőtt a mitikusnak tartott teremtmény nyomába eredt. Fél méteres hosszával ez a legnagyobb gerinces, amit az utóbbi száz évben felfedeztek az USA területén.
Az utóbbi öt évben Steen és társai bejárták Alabama és Florida mocsárvidékeit, hogy befogják a különös teremtményeket. Az első egyedet egy hálócsapdába fogta be, és megdöbbent. Ezek mellett néhány múzeumi példányt is talált az 1970-es évekből. Nos, többször is sikerrel jártak, és kiderült, hogy az úgynevezett párducangolna nem hal, hanem a Sziréngőtefélék családjába tartozó kétéltűfaj, amely a testét borító mintázat alapján a Hálós sziréngőte nevet kapta hivatalosan. A többi négy sziréngőtefajtól a mintázata és a náluk kisebb és nyújtottabb feje különbözteti meg. Érdekesség, hogy a csoporttal foglalkozó könyvekben megemlítik ezt a fajt, mint egy rejtélyes, foltos és nagytermetű tagját a csoportnak, de elmondhatjuk hogy a tudományos közvélemény sokáig kriptidként kezelte. Az új faj felfedezése azért is volt nehéz, mivel a sziréngőték nagyrészt éjszakai életmódot folytatnak, erre pedig rátett az is egy lapáttal, hogy a zavaros vizekben vadásznak.
A sziréngőték teljes egészében a vízi életmódhoz alkalmazkodtak, a partra pedig legfeljebb az esős éjszakákon jönnek ki. A vízből az oxigént a fejük két oldalán lévő, külső kopoltyúkkal és a bőrükkel vonják ki. Hátsó lábaik teljes egészében eltűntek az evolúciójuk során. Csak kisebb, mellső lábaik maradtak meg. A kisebb fajok csigákat és más gerinctelenneket szippantanak fel szájukkal a tavak és folyamok fenekéről, míg a nagyobbak halakat ragadnak meg. Nincsenek fogaik, helyettük éles szarukávákkal rendelkeznek. Élőhelyük kiszáradásakor beássák magukat az iszapba, ilyenkor a kopoltyúik kisebbek lehetnek.
Azonban a Hálós sziréngőtét még sok rejtély veszi körül, ahogy az egész csoportot. Nem tudni, hogy a hímjeik a többi sziréngőtefajhoz hasonlóan őrzik e a nőstény által lerakott petéket. Ezekre a kérdésekre csak kutatása adhatja meg a választ. Érdekes belegondolni, hogy ha az úgy nevezett párducangolnáról is kiderült, hogy létező faj, akkor talán mást, mitikusnak gondolt vízi teremtményről is készülhet tudományos leírás. Úgymint a Brit Kolumbiában észlelt aligátora emlékeztető teremtményeket, Erre a kérdésre csak a jövő adhatja meg a választ. Ennek ellenére örülök, hogy egy újabb kriptid került a hivatalosan leírt teremtmények sorába.
Forrás: National Geographic
Az utóbbi öt évben Steen és társai bejárták Alabama és Florida mocsárvidékeit, hogy befogják a különös teremtményeket. Az első egyedet egy hálócsapdába fogta be, és megdöbbent. Ezek mellett néhány múzeumi példányt is talált az 1970-es évekből. Nos, többször is sikerrel jártak, és kiderült, hogy az úgynevezett párducangolna nem hal, hanem a Sziréngőtefélék családjába tartozó kétéltűfaj, amely a testét borító mintázat alapján a Hálós sziréngőte nevet kapta hivatalosan. A többi négy sziréngőtefajtól a mintázata és a náluk kisebb és nyújtottabb feje különbözteti meg. Érdekesség, hogy a csoporttal foglalkozó könyvekben megemlítik ezt a fajt, mint egy rejtélyes, foltos és nagytermetű tagját a csoportnak, de elmondhatjuk hogy a tudományos közvélemény sokáig kriptidként kezelte. Az új faj felfedezése azért is volt nehéz, mivel a sziréngőték nagyrészt éjszakai életmódot folytatnak, erre pedig rátett az is egy lapáttal, hogy a zavaros vizekben vadásznak.
A sziréngőték teljes egészében a vízi életmódhoz alkalmazkodtak, a partra pedig legfeljebb az esős éjszakákon jönnek ki. A vízből az oxigént a fejük két oldalán lévő, külső kopoltyúkkal és a bőrükkel vonják ki. Hátsó lábaik teljes egészében eltűntek az evolúciójuk során. Csak kisebb, mellső lábaik maradtak meg. A kisebb fajok csigákat és más gerinctelenneket szippantanak fel szájukkal a tavak és folyamok fenekéről, míg a nagyobbak halakat ragadnak meg. Nincsenek fogaik, helyettük éles szarukávákkal rendelkeznek. Élőhelyük kiszáradásakor beássák magukat az iszapba, ilyenkor a kopoltyúik kisebbek lehetnek.
Azonban a Hálós sziréngőtét még sok rejtély veszi körül, ahogy az egész csoportot. Nem tudni, hogy a hímjeik a többi sziréngőtefajhoz hasonlóan őrzik e a nőstény által lerakott petéket. Ezekre a kérdésekre csak kutatása adhatja meg a választ. Érdekes belegondolni, hogy ha az úgy nevezett párducangolnáról is kiderült, hogy létező faj, akkor talán mást, mitikusnak gondolt vízi teremtményről is készülhet tudományos leírás. Úgymint a Brit Kolumbiában észlelt aligátora emlékeztető teremtményeket, Erre a kérdésre csak a jövő adhatja meg a választ. Ennek ellenére örülök, hogy egy újabb kriptid került a hivatalosan leírt teremtmények sorába.
Forrás: National Geographic
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.