El-Cuero - Az Andok rejtélyes tavi állata

A Lacar tó az Andok Argentínához tartozó részén található. Területe 55 négyzetkilométer, átlagos mélysége 167 méter, a legmélyebb pontja 277. Csak egy emberi település, San Martín kisvárosa található a tó északkeleti partján. Ezen kívül a tó környéke lakatlan, és talán ez segíthette, hogy a tóban élő titokzatos ragadozó az El-Cuero fennmaradjon.

Eme teremtmény elnevezése (az El Cuero azt jelenti spanyolul, hogy "marhabőr") mindent elmond a kinézetéről. A lénynek széles, lapos teste és hosszú farka van. A beszámolók szerint a lény szemei rövid kócsányokon lógnak.  A becslések szerint a testük két méter lehet. A történetek szerint az állat szájában az áldozataitól zsákmányolt halászkések vannak beágyazódva, viszont ezek sokkal inkább fogak lehetnek. De ha hihetünk a helyi lakosok beszámolóinak, akkor ennek a lenyúzott marhabőrre emlékeztető vízi ragadozónak bizony voltak áldozatai. Bizonyos beszámolók szerint képes forgószeleket kelteni, hogy ezzel rántsa magához zsákmányát. A történetekben előfordul, hogy az állat krokodil módjára ugrik elő a vízből és széles testével a zsákmányára nehezedve valamiféle szívószájszervvel kiszívja a zsákmány belső szerveit, persze mielőtt az emésztőnedvei elfolyósítják. Egy másik rémtörténet szerint egy helybeli nő a tó partján mosta a ruháit, a gyermeke pedig a közelébe aludt egy mózeskosárba. Az El-Cuero kimászott a vízből, és hatalmas szájával elnyelte a babát és visszacsusszant a tóba, miközben a nő hangosan sikitozott.

És bár fentebb kitűnhet, hogy csak a Lacar tóban less a zsákmányára, de a jezsuita szerzetesek feljegyzései szerint eme teremtmény esetleges élőhelye sokkal nagyobb területet ölelhet fel. A helyi mapuche emberek folklórjában fontos szereplő a Trelque leufe "a tó gonosz szelleme" nevű, az El Cuerora hasonlító teremtmény. Ignacio Molina jezsuita szerzetes a térség élővilágát listázó művében kétféle chilei tavakba tavakban élő teremtményt említ. Az egyik a ghyryvilu, egy nagy hal, vagy sárkány, aminek kígyóteste és róka feje van, a másik lény a helyiek szerint "egy lenyúzott marhabőrre" emlékeztet. Molina elmélete szerint a teremtmény egy óriási, édesvízi rája lehet. Ez a vidék, amely talán eme különös vízi ragadozónak otthont ad vagy adott, hatvan évig feltáratlan volt a helyi őslakosok ellenséges magatartása miatt. A 19 század későbbi szakaszaiban ide érkező katonai és tudományos expedíciók azonban semmi nyomát nem találták ezeknek a lényeknek, a tudósok hiába faggatták a helyi bennszülötteket, azonban a Chile déli részén élő Tehuelche törzsek mítoszaiban megtalálható egy hasonló teremtmény, így a folklór kutatók véleménye szerint a Mapuchék az ősi időkben eme törzstől kapták az El Cuero történetét. És azon tavak, ahol a néphit szerint hasonló lények tanyáznak pontosan a Tehuelche kultúrához tartozó törzsek területén találhatóak.
Most hogy átnéztük a folklórját ennek a teremtménynek, térjünk rá azokra a lehetőségekre, hogy mi lehet ezen kreatúra. A legelterjedtebb teória az, hogy egy nagy, tavi életmódot folytató rájafaj. Az Amazónia sekély vízű folyóiban elterjedtek a Folyamiráják (Potamotrygonidae) családjának tagjai.

Csak ezzel az a gond, hogy ezek a halak elsősorban Amazónia melegebb folyamaiba élnek, és nem az Andokban. Ha élhet is az Andokban valami rájafaj, amely az El Cuero mítoszának alapot adhat, akkor az nem a Folyami ráják, hanem a tengeri életmódot folytató Tüskés ráják családjába tartozhat. A fentebbi képen látható Indokína és India folyamaiba élő Óriás édesvízi rája is ide tartozik, és egyes példányai bizony elérhetnek olyan méretet, mint amilyet az El Cueronak tulajdonítanak. Lehetséges, hogy egyes, Patagónia nyugati partjai mentén élő tüskés ráják egyszerűen felúsztak a folyókon. Azonban eme spekulatív gondolatkísérlet ellen szól, hogy a tüskésráják a mérsékelt és trópusi vizekhez szoktak, és így nehezen alkalmazkodnának a hidegebb, andoki tavakhoz. És ott van a másik, hogy ide nehezen jutnának fel. Hallottam olyan elméletet, hogy talán a ráják ikrái valahogy az erre repülő madarak lábaihoz tapadtak, de ezzel kapcsolatban erősen szkeptikus vagyok. Ricardo Latcham teóriája a teremtmény milétére, hogy a mapuchék egy óriás kalmárt vagy annak valamiféle édesvízi rokonát látták még az ősidőkben, és annak csápjait vélhették karmoknak.

Ha egy ilyen kalmárfajnak kellően lapos a teste, akkor lehet az El Cuero. Viszont ezzel is egy gond van ezzel. Minden ismert lábasfejű a tengerekben él, egy fajuk sem hódította meg a folyókat és a tavakat. Az Oklahomában és más amerikai államok folyamaiban állítólagosan kihalászott polipokat most ne vegyük ide. Azok bizonyítottan hoaxok.  A harmadik lényegesebben elképzelhetőbb elmélet, amit a netes barangolásaim folyamán találtam. Mi szerint az El Cuero egy nagy ragadozó teknős. Stimmel a lapos test és a széles száj is. Ha ez a teória áll fent, akkor az eme kriptidnek alapot szolgáltató teknősfaj a cafrangos teknőssel együtt a Chelus genusba tartozik. A mata-mata néven is jól ismert teknősféle 30-40 centiméter hosszú és Amazónia vidékének trópusi folyamaiban él. Legfőbb táplálékára, a kisebb halakra a folyófenék iszapjába magát beásva várakozik, és mikor a zsákmánya közel ér hozzá kitátja nagy száját és beszippantja a vizet, vele együtt a halat.

Ezen teória mellett szól, hogy ritkán mászik ki a szárazföldre, és eddig még soha nem figyelték meg, hogy napozna. Valamint az állatnak nagy széles szája, és az álcázásban fontos, kitüremkedésekkel borított lapos teknője van, amely nagyon is hasonlít az El Cueroról szóló leírásokra.

Igen, a mellett, hogy nagyra nyitható szája van, a felfelé kunkorodó vigyora olyan, mintha azt súgná "Szia Georgie, teknős vagyok. Mint a tininindzsák, gyere le, van itt lent pizza". Természetesen ennek az állatnak csak ilyen az arcberendezése, valójában cuki.

Most képzeljetek el egy kétméteres hosszú, széles testű óriásteknőst, amely nagy méretével alkalmazkodott az Andok folyóinak hideg vízéhez. A nagyobb test lassabban hűl le, és mivel hüllő akár téli álomba is merülhet a hidegebb időszakokban. Ezek mellett az anyagcseréje lassúbb, így ritkán kell vadásznia. Akkor is nagyobb termetű zsákmányt szed, lámákat, a vízhez inni érkező más haszonállatokat, embereket. Elég meglapulni az iszapban, és várni, hogy mikor a zsákmány odaér, akkor előugorjon.

Az El cuero ha teknős, akkor talán a  Neocén projektben felvázolt lágyhéjú teknősök közé sorolt Crocoturtlehoz hasonlóan a sekély vízben a prédájára várakozva vadászik. 

Azonban ennél a teóriánál továbbra is problémát jelent az Andokbeli hegyvidéki tavak éghajlata. Véleményem szerint logikusabb lehet az én teóriám, hogy az El Cuero, ha létezik vagy létezett egy, az Andok tavaiban élő hatalmas harcsaféle. A harcsaalkatúak a késő krétában jelentek meg, azóta pedig elterjedtek a Föld tavaiban és folyamaiban, néhány képviselőjük pedig a tengerekben is megjelent. A legnagyobb fajgazdagságban a világ trópusi és szubtrópusi területein elterjedtek, úgy mint Amazónia is. Azonban mivel alkalmazkodóképes halfélékről beszélünk nem elképzelhetetlen, hogy egy képviselőjük az Andok folyamaiban és tavaiban való élethez alkalmazkodott. És a Dél-Amerikában élő harcsaféléknek vannak olyasfajta képviselőik, melyek testalkata egy rájáéra emlékeztet nagy vonalakban.

Fehér pettyes morgóharcsa (Agamyxis pectinifrons) eme hal a 15 centiméteres hosszt is elérheti. A táplálékát kisebb halak jelentik.

Ha a harcsaelméletből indulunk ki, akkor az állat, amely az El Cuero történetének alapot adhatott a morgóharcsák (Doradidae)családjába tartozik. A nevüket onnan kapták, hogy mikor kifogják őket, morgóhangot adnak ki az uszóhólyagjuk segítségével. A csoport legnagyobb képviselője a 120 centimétert is elérő Physopyxis lyra, így lehetséges, hogy van egy potenciálisan nagy fajuk az Andok hideg tavaiban és folyamaiban.

Mint a teknősös teóriánál is írtam, a nagy méret itt segíthet egy ilyen halnak a testhőjének a megtartásában. Ha belegondoltok a lényegesebben mérsékelt vizekben élő Európai harcsa is talán ezért nőhet meg 2-3 méteres hosszúra, hogy jobban kibírja a hidegebb teleket. Az El Cuero harcsa, vagy akár nevezhetjük andoki, vagy mapuche harcsának is hasonló módon alkalmazkodhatott, mint távoli, európai rokona. Hasonlóan hozzá éjszakai életmódot folytató, falánk ragadozó lehet, amely éjszakánként jön felszínre, hogy a felszínen lévő madarakat és kétéltűeket, vagy akár a vízhez inni érkező emlősöket zsákmányoljon. Ekkor örvénylést kelthet, és kilátszhat lapos feje és széles szája, és a fején lógó bajszokat simán hihették a szemtanúk csápoknak. Nos, ilyen szempontból valóban egy marhabőrre emlékeztet, és az örvénylés magyarázatot adhat az állat mítoszokban említett azon tulajdonságára, hogy gyakran tornádókat kelt.

Nemes Boglárka akvarellje

Azonban mivel ma nem, vagy elvétve látni eme teremtményt, nagy az esély, hogy mára kihalt a szennyezések miatt legyen az óriás teknős, óriás harcsa vagy egy eddig nem ismert édesvízi rájafaj, amely valahogy alkalmazkodott az Andok hideg tavaihoz és folyamaihoz.

Forrás: Patagonian Monsters

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.