A Labinkir tó ördöge

Ezt a kriptidet már azelőtt ismertem, mielőtt a kriptozoológia, mint témakör a bűvkörébe vont volna. Tizenkettő lehettem, mikor a kezembe akadt a "Nyikorgó Idegen" című tudományos, fantasztikus novellagyűjtemény. Olvasható volt benne "Asimov Logika" című novellája (még a robotos korszakából), és persze itt jelent meg magyarul Poul Anderson "Nevezz Joe-nak" című novellája, amiből állítólag James Cameron vette az Avatar alapötletét (egy antiszociális szobatudós a távolból irányít egy kékbőrű, skorpiófarokkal rendelkező kentaurt, ami a Szaturnuszon él), de szintén ebben a kötetben volt a M. Jemcev & J. Parnov "Fellázadt harminctrillió" című kisregénye. Ebben a történetben tudósok egy csoportja eljut a Jakutföldön található Labinkir tóhoz, ahol egy hatalmas, krokodilra emlékeztető teremtménnyel találkoznak. A történetnek ez csak az első fele, a második átmegy egy totális szürreális dologba a faji emlékben való kutakodással és a halhatatlanság keresésével, ami magyarázatot is ad arra, hogy a Labinkir tó szörnye miért is maradt fent napjainkig (elárulom, ancient aliens!).

Viszont, hogy a bőlére nyúlt mini könyvbemutató után rátérjünk a bejegyzés témájára. A novella (remélhetőleg) megtörtént eseményeken található, ugyanis a Labinkir tó valóban létezik Jakutföldön. A vize a leghidegebb tél közepén is stabilan két fok felett van, később is fagy be a többi, környékbeli tónál. A tudósok ezt a tó fenekén feltörő hőforrásokkal magyarázzák. Viszont a tónak van egy másik rejtélye is. A tó egyetlen szigetén élő sirályok fészkeit gyakran feldúlja valami, ami talán azonos azzal a teremtménnyel, ami a helyiek szerint több helyi lakos és háziállat eltűnésért felelős.

A Labinkir tó Jakutföldön (más néven Szah Köztársaság) területén fekszik. A partján már az 5-9 évszázadtól élő vadászó és gyűjtögető evenkik történeteiben m fontos szerepet játszik az állítólag a tóban élő sárkányszerű fenevad, amit ők csak "ördögnek" hívnak. Bár szerintem nem egyenlő az ábrahámi vallások ördög képével. Ha keresni kellene a mitológiájukban egy lényt, amihez kapcsolhatták, akkor az Losy a hatalmas és gonosz kígyó, amellyel Otshivarni az evenki mitológiai főistene hatalmas sasmadár formájában csatázott a világ teremtése után. Az egyik történetük szerint egyszer egy tunguz törzsfő által vezette sereg kelt át a tó befagyott jegén. Nem számítottak rá, hogy az "ördög" jég alatt lapult és felugrott, áttörve a jégtakarót és felfalva az evenkiket.

Az evenkik és később a 13 században a területre bevándorló tunguzok történetei innentől a teremtmény által elragadt állatokról és emberekről szóltak. Sokan fültanúi voltak az állat különös, sírásra emlékeztető hangjának. A leírások alapján egy 7-8 méter hosszú (bár sokkal valószínűbb az egyes észlelések 1,5 méterre becsült hossza) , szürkésbarna gyíkszerű állatról van szó, amely képes nagyra tátani a száját. Az első modern észlelésre 1953-ba került sor, mikor Viktor Tverdokhlebov a Szovjet Tudományos Akadémia  geológusa eljött a Moszkvától 5000 kilométerre fekvő tóhoz, hogy megvizsgálja annak és környékének egyedülálló geológiai adottságai. Naplójában arról írt, hogy július 30-án egy különös teremtményt látott, amely állkapcsában egy hal tetemével úszott a part felé. A férfi csak a lény homályos körvonalait, fejének víz felé emelkedő feje búbját és dülledt szemeit látta. Ezek után az életét a teremtmény felkutatására tette fel, ami szerinte "egy óriási csuka, vagy egy nagy, mezozikumból itt maradt hüllő vagy egy óriási kétéltű". Tverdokhelbov után több tudós is elindult megvizsgálni a tó mélységeit.
Dmitry Shiller orosz búvár a mellett, hogy megdönti a tóban lévő merülés rekordját még utána is jár a legendás szörnyeteg hírének. A sátraikat a tó felszínét fedő jégpáncélra állították fel és merült alá. A búvár végül nagytermetű teremtményekkel találkozott. Ezekről pedig fényképeket is készített...

A képeken menyhalakat láthatok. Ezek az apró pikkelyű, harcsára emlékeztető tőkehalfélék Eurázsia hideg vizű folyóiban és tavaiban őshonosak. A Labinkirban élő példányok akár az 1,20 vagy 1,30 métert elérhetik, de a búvárok láttak két méter hosszú pisztrángokat. Szerintük és szerintem is elképzelhető, hogy ezek a nagy halak zavarták meg a helyieket és hívták életre az ördög mítoszát. Azonban ha nagyon naívak vagyunk, akkor hova rakjuk azt, hogy valami gyakran feldúlja a sirályok fészkét és szarvasokat vagy a vízhez inni érkező nagytermetű emlősöket is elragadja?
És hogy lehet az, hogy a közeli Vorota tóban is látnak hasonló, nagytermetű vízi ragadozókat? És vajon hová tegyük azokat a nyomokat, amiket Lyudmila Emeliyanova a moszkvai egyetem biogeográfia karának professzora rögzített, mikor ultrahanggal átkutatta a tó fenekét? A professzornő több, tömör vízalatti, mozgó tárgyat érzékelt. Persze nem azt mondom, hogy ez perdöntő bizonyíték lehet az ördög létezésére, hisz épp úgy lehet egy jókora pisztráng, mint egy halraj, aminek tagjai közel úsznak egymáshoz. Egyébként szinte minden évben van valami óriási felfedezés a Labinkir tóval kapcsolatban, amiket valamiért csak is az orosz hírportálok hoznak le. Nekem ez olyasféle melldöngetésnek tűnik, mint mikor orosz (az angol tudósok kimentek a divatból) felfedezték a hidegfúziót vagy azt mondják, hogy időutazásra készülnek. Szóval a Labinkir tóval kapcsolatos eredményeket illik fenntartással kezelni.
Viszont tételezzük fel, hogy a teremtmény létezik és a helyi élővilág tagja? Mi lehet? Nos, elsőkörben elmondom, hogy mi nem lehet. Plesiosauridea biztos nem, mivel a szibériai gleccsertavak túl fiatalok, hogy a mezozoikumtól kezdve abba bármilyen vízi ragadozó megtelepedjen. Ezen bukik el a másik népszerű teória, hogy a szibériai tavakban a kardszárnyú delfin egy elzárt, édesvízi életmódhoz alkalmazkodott faja él.
A nagytermetű hal teóriáról fentebb írtam, hogy az a legelképzelhetőbb. Viszont ha alapul vesszük a Labinkir ördöggel kapcsolatos mítoszokat, akkor ez a teremtmény nem más, mint egy óriási kétéltű.

A jelek arra utalhatnak, hogy egy tudományosan le nem írt óriásszalamandra faj él a Labinkir tó hideg vízében. Nemes Boglárka ceruzarajza.

Azon is belül a Cryptobranchidae családba, vagyis az óriásszalamandrák közé tartozik. Ezek a nagy termetű kétéltűek első képviselői 166 millió évvel jelentek meg a mai Kína északi részén. Mára azonban csak három ismert fajuk maradt fent. A Labinkir ördög a tsuchinoko-hoz - persze ha létezik - akkor ezek közé tartozik. A legközelebbi rokona a kínai óriásszalamandra lehet. Viszont míg az kis termetű állatokat eszik, addig szibériai ördögszalamandrának (Andrias sibiricusnak is hívhatjuk) az étrendjében több hús lehet. Ezt vagy az erdőben talált tetemekből, vagy a tópartjára érkező jávorszarvasok húsából pótolja. Ezeket a krokodilokhoz hasonlóan a vízből előugorva ejti el, és húzza a tóban. Ebben segíti a meghosszabbodott állkapcsa, amellyel képes megragadni a nagyobb zsákmányt.

Nemes Boglárka ceruzarajza

Telente mint minden kétéltű vagy hibernálja magát a fenékbe beásva magát, vagy egyszerűen lelassulnak, mivel a nagy testük lassabban hűl le, mint az állítólagosan a Brit Kolumbiában látott nagytermetű kétéltűeknek. . És mint említettem a bejegyzés kezdetén eme tó hőmérséklete melegebb a kinti éghajlathoz képest, így egy vagy több nagy kétéltű simán túlélhet benne és akár nyáron át is vándorolhatnak egy másik tóba. Ugyan itt rakják le a petéiket, amelyekből apró lárvák kelnek ki, de ezekből kevés éri meg a felnőttkort, mivel ezrével eshetnek áldozatul a pisztrángoknak vagy a menyhalaknak. Szóval bármennyire is kérdésesnek találom a labinkir ördög létezésének hihetőségét, de Szibériában simán elélhet egy nagytermetű kétéltűféle.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára.