Warrigal - Ausztrália rejtélyes kardfogúja

Az ausztráliai Kék-hegység nevét onnan kapta, hogy a bérceit megfelelő időjárási körülmények esetén kék köd vonja be. Ezen jelenségnek az oka a völgyeiben növő eukaliptuszerdők párolgó olajai. Ennél rejtélyesebb azon teremtmény, amely a helyi bennszülöttek és a európai telepesek szerint itt él. Ezen teremtmény neve warrigal.

Nemes Boglárka akvarellje

Az észlelések folyamán, mikor messziről látták a teremtményt, csak egy sötét bundájú, nagymacskára emlékeztető vadállatot láttak. Csupán kevesen látták közvetlen közelről, és tudtak beszámolni részletesen a teremtmény külső jegyeiről. Az első észlelés 1889-ben történt a Megalong völgytől megcsonkított marhákat és juhokat találtak. A gazdák szerint a "tettes" egy rejtélyes, fekete nagymacska volt. 1945-ben két túrázó megmászta az úgy nevezett Magányos Hegy nevű hegycsúcsot, és távcsővel körülnéztek a környéken. A legnagyobb meglepetésükre a lent elterülő völgyben négy különös vadállatot láttak. A leírásuk szerint az állatoknak izmos és rugalmas testük és macskáéra emlékeztető fejük volt, a felső állkapcsukból jókora agyarpár lógott ki. A bundájuk világosbarna vagy fekete volt. A nyakukon sörény meredezett. A test hosszúkat 1.83 méteresre becsülték.
1955-ben újabb állatcsonkítások történtek ezúttal a vidéken. A hatóságok a helyi lakosok segítségével felderítették egy nagy, oroszlánszerű teremtmény után a környező bozótost. 1977-ben három vadász összeakadt egy warrigalal, amire rá is lőttek. A kardfogú vadállat rémületében beugrott a bozótosba. 2001-ben két kiránduló egy fán heverő warrigalt látott, ami éppen egy wallabyt falt fel. A Kék-Hegységi oroszlán vagy párduc már régóta a kriptozoológia egyik kutatottabb témája. A warrigal név a helyi bennszülöttektől származik, akik ezt az elnevezést épp úgy alkalmazzák a magukkal hozott dingókra, mint a hegységben feltűnő, "szikla kutyákra" vagy "harcos kutyákra". Feltételezhetően, mert a hegyekben látott bestiák legjobban a kutyákra emlékeztették őket macskaszerű testalkatuk ellenére.

Egy állítólagos kép a Kék Hegység rejtélyes ragadozójáról.

A teremtmények mibenlétére természetesen több teóriát is alkottak. A zoológusok szerint egy közeli szafariparkból szökött oroszlánokat láttak a szemtanúk. Ennek van is realitása, mivel a Kék-hegységben valóban található egy nemzeti park, ahonnan ki-kiszabadulhattak az oroszlánok. Azonban ezzel a teóriával annyi a gond, hogy az oroszlán túl jellegzetes kinézetű az állat, hogy a fentebb leírt teremtményekkel összetévesszék a szemtanúk még akár messziről is. Másrészt a bennszülötteknek hogy lehetnek történeteik a warrigalról azokból az időkből, mikor még nem éltek - méhlepényes - oroszlánok Ausztráliában. Rex Gilroy elmélete szerint a warrigal a Thylacoleo túlélő populációjából származhat. Én ezzel annyiban értek egyet, hogy ha a warrigal csak a bennszülöttek mitológiájában létezik, akkor talán az erszényes oroszlánok népi emléke. Másrészt a thylacoleo egy fajának sem volt kardfoga. Ezeknek a ragadozóknak az elülső metszőfogai nyúltak meg annyira, hogy képesek legyenek átütni a prédaállat vastag bőrét. Tehát a yarri-ról szóló bejegyzéssel szemben itt a Thylacoleo teória nem állja meg a helyét.
Másik közkedvelt elképzelés a warrigal mibenlétéről, hogy a szemfogak alapján a Thylacosmilus, ismertebb nevén az erszényes kardfogú egy máig fennmaradt populációjának képviselője lehet. És a Rex Gilroy kriptozoológus által készített vázlat is ezt sugallja.

Pedig a valóságban az 1933-ban leírt Thylacosmilus nem is volt erszényes. Valójában az erszényesek testvérrendjébe a Sparassodontába tartoztak, melyeknek sok közös vonása volt a méhlepényes ragadozó emlősökkel. Ide tartoztak többek között a mai hiénákra emlékeztető Borhyena genus, az 80 centiméteres vidraszerű Cladosictis és a kardfogú Thylocosmilus is. Másrészt ezek a teremtmények inkább Dél-Amerikában voltak elterjedtek, és csúcsragadozók a harmadidőszakban, addig, míg Észak és Dél-Amerika között létre nem jött a Panama-földhíd. Ausztráliában nem találtak még ezen emlősök maradványait. Másrészt nem említették a különös formájú állat, és arról sincs említés, hogy milyen nagyságúak lehettek a kardfogak.
Akkor mi lehet a warrigal?

A Thylacosmilus csupán Dél-Amerikában jelent meg, csoportjának tagjait még nem találták meg az Ausztráliai kontinensen. 

Előbb nézzük meg, hogy melyik Ausztráliában élő vagy élt ragadozónak alakulhattak ki az évmilliók során megnyúlt szemfogai. A válaszom erre az, hogy az erszényes ördögnek. Igen, mondhatnátok, hogy az Tasmániában él, de a Sarcophilus genus fajai egykor elterjedtek voltak Ausztráliában is. A fejlődésük akkor vette kezdetét, mikor 10-15 millió évvel ezelőtt Ausztrália éghajlata száraz lett, és az egykori nedves esőerdők szavannáknak és száraz bozótoknak adta át a helyét.

Az erszényes ördög szemfogai a csontok eltörését segítik az erőteljes állkapoccsal és az ahhoz kapcsolódó nyakizmokkal együtt. 

Az erszényes ördögök őseit jelentő erszényes nyestfélék lekényszerültek a földfelszínre, az izomzatuk megerősödött, hogy jobban letudják teríteni a nagyranőtt prédát vagy hogy elriasszák az erszényes oroszlánokat az általuk elejtett prédától. Azonban mi van ha egy fajuk sokkal nagyobb prédára kezdett szakosodni? Az evolúciójuk korai szakaszában megnyúlhattak a végtagjaik, hogy gyorsabban képesek üldözni a zsákmányállatokat jelentő nagytermetű vombatokat a Diptrodonokat vagy a kengurukat. A szemfogaik pedig megerősödtek, hogy áttörjék azok vastag bőrét és bundáját. Azonban ezek a hipotetikus nagytermetű erszényes ördögöknek versengeni kellett a hasonló ökológiai fülkét betöltő erszényes oroszlánokkal, és a gyorsabb vadászathoz alkalmazkodott rokonaikkal, az erszényes farkasokkal.

Ha jól megfigyelitek, akkor az erszényes ördög szemfogai akkor is látszódnak, mikor zárva tartja a száját.

 És mivel nem volt elég zsákmányállat, megritkultak és Ausztrália déli sarkának hegységeibe és bozótjaiba szorultak vissza. Ezekben a hegyekben elég barlang, és esőerdő van, ahol ezek a rejtélyes ragadozók rejtekhelyre és táplálékot is találhatnak. A táplálékát elsősorban kenguruk és elvadult vaddisznók alkothatják. Viszont ínséges időkben ráfanyalodhatnak a háziállataira. Vagy mikor a nősténynek táplálnia kell a kölykeit. Azért láthatják ritkán, mert ezek a ragadozók, hasonlóan távoli rokonaikhoz magányosan élnek, és éjszaka vagy szürkületkor indulnak vadászni, nappal csak ritkán bújnak elő a barlangokból. Az, hogy az egyik esetnél négy ilyen teremtményt látnak, meglepő annak tükrében, hogy az erszényes ördögök nem annyira szociális állatok. Viszont a Queenslandi Egyetem 2009-es vizsgálata során kiderült, hogy ezek az eddig egyedülállónak tartott állatok egyfajta kapcsolati hálót tartanak fent. Ebben általánosan a nőstények és a hímek között van kontakt párzási időszakban, de általánosságban a nőstények közötti kapcsolatfelvételre van bizonyíték. Ennek természetéről nincs információ. Lehetséges, hogy a warrigalok időnként falkába tömörülnek?
Egy warrigál nőstény 20-30 alulfejlett kölyköt hozhat világra, amiből kettő- három éri meg a felnőttkort.

Az erszényes ördöghöz hasonlóan a kölykök az erszényben fejlődnek ki, és miután elég fejlettek, talán az anyjuk hátán növő szőrbe kapaszkodva vitetik magukat. Mikor már elég erősek, hogy szilárd táplálékot vegyenek magukhoz, az anyaállat csak akkor hagyhatja őket magukra a rejtekhelyükön. Nemes Boglárka akvarellje.

Talán a ritkasága és a búvóhelyek gyakorisága lehet az oka, hogy ezt a teremtményt oly ritkán látni? Ki tudja, de esély van arra, hogy a Kék Hegység ködlepte bércei között egy ilyen nagytermetű erszényes ragadozó tanyázik.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára.