Tatzelwurm - Az Alpok titokzatos állata

Az Alpok Európa egyik legnagyobb hegylánca. A magasra nyúló, hólepte  csúcsai és a köztük húzódó mély völgyek impozáns látványt nyújtanak. Az itt található barlangok és mély sziklarepedések pedig menedéket nyújtanak bizonyos állatoknak, köztük egy olyannak is, amelynek a zoológia még nem ismerte el a létét, holott a helyi lakosok már a 18. század óta találkoznak, és összetűzésbe keverednek vele szerte az Alpok területén.

Ez itt a különös élőlény a Tatzelwurm.

Az Alpok területén élő állattartók már 200 éve beszámolnak arról, hogy egy titokzatos ragadozó tizedeli az állatállományt

Mivel az Alpokon több ország , úgy mint Svájc, Németország, Olaszország és Liechtenstein is osztozik ezen különös teremtménynek több neve is ismert, úgy mint Stollenwurm (Járatféreg), Springwurm (Ugróféreg) ,Arassas, Bergstutzen (Hegyi tuskó) és Praatzelwurm. Az első találkozásról 1779-ből származik.

Ausztria Salzburg tartományában történt, hogy egy bizonyos Hans Fuchs épp a vadont járta, mikor összeakadt két tatzelwurmmal. A teremtmények annyira megrémítették, hogy a férfi hazáig rohant, ahol aztán szívinfarktust kapott, de még elmesélte a történetet a családjának. A férfi szerint az egy méter hosszú teremtményeknek kígyószerű testűk és macskáéra hasonlító fejük volt. Széles szájuk volt, amiben éles fogak ültek, és csak a mellső lábuk volt meg, de láttak már tatzelwurmot két pár lábbal és láb nélkül is. Egy 1900-as észlelés során két kiránduló szerint az állat háromméteres ugrással feléjük szökkent, mikor annak megzavarták a nyugalmát.

A leírások szerint elég agresszív teremtmény, amely megtámadja a területére betévedő embereket. Valamint előszeretettel ejt zsákmányt a helyi állatállományból.

2009-ben az olasz-svájci határhoz közeli Trevisio  területén láttak hasonló teremtményt, amely a hatóságok a gazdájuktól megszökött pusztai varánuszoknak mondtak. Csupán néhány, öreg helyi lakos nevezte őket basilisconak, ami a tatzelwurmhoz hasonló lényekre használnak az olasz nyelvben.

Szóval a tatzelwurmot egészen a jelen időkig látják, annyi észlelés van, hogy fárasztó mindet végigvenni, én is fentebb csak a legfontosabbakat írtam le. Az állítólagos fényképekről és csontvázakról nem is beszélve, mert azok véleményem szerint, és ezzel osztom sokan másokét, hoaxok, aki kíváncsi ezekre, további információkat itt kaphat.

A lény létezése más kérdés. A mellette szóló érv, hogy a hegység tele van eldugott völgyekkel és barlangokkal, ahol egy ilyen méretű lény észrevétlenül elbújhat. Egy ilyen méretű állat számára kevés táplálék szükséges, még ha hozzá is vesszük, hogy talán egy hidegvérű kétéltűvel van dolgunk, ami ínséges időszakban vagy télen képes lecsökkenteni a biológiai funkcióit, hogy túlélje ezeket. Ez az egyik leggyakoribb teória a tatzelwurm miben létére.

A tatzelwurm, mint nagytermetű, alpesi kétéltű. A fekete színezet segítségével teljes egészében képes hasznosítani a napfényből kinyert hőt. Lakatos Ádám festménye.

Ez esetben az a legvalószínűbb az állat az Alpesi gőte (Triturus alpestris) nagy termetű, szárazföldi életmódhoz jobban alkalmazkodott rokona lehet. A hátsó lábai kisebbek, vagy teljesen visszafejlődtek a hegyi életmódhoz való alkalmazkodás következtében. Viszont a mellső lábak megerősödtek, így képes a hegyi szurdokokban épp úgy előrehaladni, mint ahogy fára is mászni, hogy onnan ragadja meg a zsákmányát az állkapcsával.

Ez a kétéltű faj a lesből való támadáshoz alkalmazkodhatott. Képes lehet órákig is várni a zsákmányra. Mikor az a tatzelwurm közelébe ér, a ragadozó előugrik, és egy harapással végez a zsákmánnyal, legyen az nyúl, vagy zerge. Az sem kizárt, hogy valamiféle evolúciós folyamat eredményeképpen méregmirigyek jelentek meg az állat állkapcsában, így a harapása mérgező.

A másik fontos kérdés a teremtménnyel kapcsolatban a szaporodás. A gőték a szaporodási ciklusukat a vízben töltik. Itt keresnek párt, itt párosodnak és itt rakják le a petéiket. Lehetséges, hogy a tatzelwurm is így tesz, levonul egy tóhoz, ahol végigcsinálja ugyanezt. Az is lehetséges, hogy az állat belső megtermékenyítéssel szaporodik, és a petéit a testen belül kelti ki, így csupán a világra hozásukhoz szükséges elvándorolni a legközelebbi tóhoz. De az is lehetséges, hogy a zord körülményekhez való alkalmazkodás jegyében már kifejlett, apró szalamandrákat hoznak a világra.

Viszont a szaporodás kérdése már nem annyira megoldatlan, hogy ha elgondolkodunk azon a lehetőségen, hogy a tatzelwurm nem egy sajátságosan alkalmazkodott szalamandra, hanem talán egy nagy termetű menyétféle.

A tatzelwurm, mint menyét. Lakatos Ádám festménye.

Ez elég rendhagyó teória lesz, és nem is az enyém, hanem a képet készítő Lakatos Ádám elképzelése. Megmagyarázhatja az állat macskaforma fejét és hosszú testét. A hátsó lábait pedig nem könnyű észrevenni, így valaki simán hiheti azt, hogy csak a mellső lábai vannak meg. A menyétfélék, főleg egy ilyen nagytermetü állat előszeretettel támadhat meg nagy termetű állatokat, és nagyokat ugrik. Gondoljunk csak a hermelinek gyorsaságára és a nyusztok nyaktörő, légi mutatványaira.

Ez esetben a tatzelwurm, vagy hívjuk tatzelmenyétnek a nyuszt alpesi, hegyekben élő rokona. Mivel nyílt területen él, a mérete megnövekedett, és könnyedén elbújhat sziklás üregekben. Valószínűleg éjszakai aktív ragadozó lehet, ezért is kerülhet ritkán az ember szeme elé. Viszont ha ez bekövetkezik, előtérbe kerülhet territoriális természete. Ilyenkor azonnal támadásba lendül. Véleményem szerint az sem kizárt, hogy talán a hermelinhez hasonlóan télen fehér bundát növeszt, ami segíti a vadászatot a havas, alpesi tájon.

Valamint az, hogy emlős előnyt jelent neki a zord, hegyvidéki környezetbe. Mindkettő elég valószínű feltételezés a teremtmény mibenlétére, viszont spekulatív biológiai szempontból van két másik, nem annyira valószínű, mondjuk úgy, hogy szó szerint nagyon a jövő zenéje opció.

Az evolúció lassan, de mindig is folyt a földön, létrehozott sok kisebb és nagyobb, de ugyanolyan fantasztikus teremtményt. És azután is fog, miután az emberiség így vagy úgy, de eltűnik a bolygóról. Mint a blog bejegyzéseiben sokszor volt említve, ha a kriptidnek nevezett teremtmények kihaltak, vagy nem is léteztek, de miért ne alakulhatna ki a jövőben valami hasonló?

Például a tatzelwurm, miért ne jelenhetne az elkövetkezendő pár millió évben egy hozzá hasonló teremtmény?

A tatzelwurm, mint mosómedveféle. Kovács Attila ceruzarajza.

Mint a koboldmajom bejegyzésnél már leírtam, a mosómedvék evolúciós szempontból ígéretes állatcsoport. Talán a jövőben Észak-Amerikában, vagy talán Európában (hála annak, hogy az emberek betelepítették őket) elterjedhetnek, és a nagyobb testű ragadozók kihalásával ők lehetnek a dominánsak. Egy specializálódott fajuk pedig alkalmazkodhat a hegyi életmódhoz, mint például a több mint 50 millió év múlva a Földközi-tenger helyén kiemelkedő hegység szurdokaiban való vadászathoz. A képet rajzoló Kovács Attila szerint a mosómedvék időszakosan képesek a két hátsó lábukra állni, valamint hosszú és lompos farkuk van. Ez a fajuk viszont teljes egészében két lábon jár, a hátsó lábaikkal pedig nagy ugrásokat tehet meg. A csökevényes mellső lábaikat pedig elrejti a vastag bundája. Épp úgy, ahogy a farkat fedő bunda miatt sokkal szélesebbnek látszik, mint valójában. És persze a feje is macskáéra hasonlít. Egy ilyen ragadozó veszélyes lehet a hegységben a vadnyulak zergeszerű leszármazottaira vagy bármilyen növényevőre, ami ott élni fog.

A következő nagyon spekulatív dolog még ennél is fantasztikusabb.

A tatzelwurm mint nagy termetű gyík. Lakatos Ádám festménye.

Az, hogy a tatzelwurm jövőbeli alternatívája egy nagytermetű, hegyvidéki életmódhoz alkalmazkodott gyík lesz. Európában nem élnek ma ilyen nagy méretű hüllőfélék. Az éghajlat nem teszi lehetővé ezt. Azonban el kell azon gondolkodni, hogy a pikkelyes hüllők között a jelenben is megjelentek kezdeményei a gyorsabb anyagcserének.

A varánuszoknak a többi hüllőhöz hasonlóan alapvetően háromkamrás szíve van, de ez, összehúzódás közben egy izmos taraj ideiglenesen négykamrásra oszt szét. Ennek köszönhetően képesek kettő, eltérő kamranyomást létrehozni, hasonlóan az emlősökhöz és madarakhoz. Ennek a képességnek köszönhetően ezen teremtmények több Csendes-óceáni szigeten is nagytestű csúcsragadozókká váltak. Lehetséges, hogy egyszer elérik azt, hogy valóban négy kamrás szívük legyen, ezzel pedig fejlett vérkeringésük és gyorsabb anyagcseréjük.

Ezzel egy ilyen tanzelgyík életben maradhat egy olyan hegység lankái között mint a Himalája. Az erős hátsó lábainak hála pedig képes lehet könnyedén mozogni majd a sziklák repedései között ez a gyors mozgású, melegvérű varánuszféle.

Összegzésképpen a tatzelwurm létezésére nagy esély van, azonban azt is elképzelhető, hogy ez az állat talán csak létezett. Napjainkra már kihalhatott a vadonban.

De talán a jövőben kialakulhat egy hasonló teremtmény.


Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél ehhez hasonló érdekességeket olvasni a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon.