A fanyüvőről, most utoljára

Addig nem folytathatom a blogot, míg nem tisztázok valamit. A fanyüvő annó, még az előző blog egyfajta főhősévé és szupersztárjává nőtte ki magát. Elég izgalmas lehetőségnek tűnt, hogy kis hazánknak is megvan a maga sasquatcha. Beismerem, én is izgalomba jöttem, ahogy sok olvasóm is a lehetőségektől.

László Márk alkotása

Minden történetre lecsaptam amit e-mailbe kaptam, akármennyire is blőd vagy hihetetlen volt. Az első két történet igaz is, de mint kiderült egy Mátranováki bácsika, aki gyakran jár ki az erdőbe faanyagért a faragványaihoz.

A többi történet azonban csak hozzátoldás, olyan emberek kitalálmánya, akik hírnevet szerettek volna a blogom által. Végül az egész történet elkezdett önálló életet élni, növekedni, evolválódni, míg végül öngerjesztő lett az egész, míg végül a Mátranováki Gyula bácsiból egy két méter magas majom lett az emberek szemében.

A lényeg, hogy a fanyüvő nem létezik, nincs kis hazánknak kriptidje. Mielőtt folytatni akarom a blogot, ezt a posztot meg kellett ejtenem, csak így tudom az egészet tiszta lappal folytatni. Ez alatt az idő alatt megváltozott az egész látásmódom.

A kriptozoológiának nem a szenzációhajhászásról kell szólnia, hanem annak, aminek az egész tudományág alapítója Bernard Heuvelmans akarta. Az emberiség monda és mítoszkincsében alámerülni, és megtalálni az igazságot, mint ahogy Heinrich Schliemann megtalálta Homérosz Trójáját, vagy Arthur Evans rálelt Minósz király palotájára és az ősi krétai civilizációra.

Ha nem is létezik a fanyüvő, akkor is számtalan nem ismert állatfaj van ember által ritkán járt őserdők vagy a tengerek mélyén.