Mi újság farkaséknál- Mi jöhet még az aranyfarkas és a gyapjasfarkas után?

A hír, hogy az afrikai aranysakál populáció a valóságban egy az Eurázsiai szürke farkassal rokon különálló kutyafaj futótűzként járta be a  zoológia világát 2015-ben. És mint minden tűz, ez is sok mindent megváltoztatott, amit eddig tudtak a kutyafélék evolúciójának utolsó két millió évéről.

Aranyfarkas

Mikor 2015-ben vizsgálat alá vonták az addig aranysakáloknak vélt kutyafélék mitokondriális DNS-ét, kiderült hogy sokkal közelebb állnak a szürke farkashoz és a prérifarkashoz, mint - a már Magyarországon is újra megtelepedett - aranysakálhoz. Viszont az izraeli sakálok géntesztjeiből kiderült, hogy ez utóbbi fajjal létrehozhat hibrid, termékeny utódokat. Mint ahogy a fenti képen láthatjátok az aranyfarkasnak a profiljában van valami farkasszerű. És ez bizony már a vizsgálatok előbb feltűnt. Arisztotelész már írt Egyiptomba élő farkasokról, amik kisebbek voltak, mint azok melyeket görög honban látott. Valamint az Anubisznak szentelt Lykopolis nevű várost is ezért nevezte el a farkasokról. 1820-ban Cuvier híres francia biológus már külön fajként, Canis anthusnak nevezte el. 1821-ben keresztezték az aranysakál és az aranyfarkast. Az alomból csak két kölyök maradt életben. A feljegyzések szerint az egyik apróság félt az emberektől, míg a másik nem volt szégyellős, barátságosan viselkedett gondozóival.

Az 1821-es aranyfarkas-aranysakál keresztezésből született kölykök

Ezek és több vizsgálat eredménye elültette a témával foglalkozó tudósok fülébe a bogarat, hogy az Afrikában élő aranysakál populációval nem stimmel valami. A tudomány malmai lassan őröltek. A történetben egy olyan fejezet következett, ami akár egy kriptidhez is illő lehet. 2002-ben Erithában megfigyeltek egy szürke farkasra emlékeztető kutyafélét. A helyi afar törzsek már ismerték az állatot, wucharia néven. Ahogy a genetika módszerei egyre kifinomultabbak lettek, választ kaptak a több ezer éves kérdésre. Az Afrikai aranyfarkas létezik, és bizony ez  megváltoztatta a Canis genus evolúciójáról való képét a tudománynak. Az aranyfarkasról kiderült, hogy az utolsó közös őse a prérifarkassal és a szürke farkaséval 1-1,7 millió évvel ezelőtt élt Afrikában. . Ezen kutyafélék egyes falkái elvándoroltak Afrikából Eurázsiába, onnan pedig Észak-Amerikába.

Etióp farkas. Az első aranyfarkas apja vagy anyja ezen mára megritkult hegyvidéki kutyaféle lehetett.

Az eredmények mást is elárultak, ami alapján az aranyfarkas  talán az  Etióp farkas (Canis simensis) és a Szürke farkas (Canis lupus) keveredéséből jött létre. A két faj utódjai sokkal kisebb és agilisabb ragadozók lettek, amiknek kevesebb táplálékra volt szükség, mint az oroszlánnak vagy a hiénának, de a kisebb sakálok mellett is jobban megférnek. Az északnyugati populációban kevesebb etióp farkasra jellemző gén található, így valószínűleg azon aranyfarkasoknál nem volt rendszeres a genetikai áramlás távoli rokonaikkal. Másrészt az Egyiptomban élő képviselői a fajnak rendszeresen keverednek a közel-keleti farkasokkal és az ott élő, elvadult kutyákkal. És ezzel most elhagyjuk Egyiptomot és átkelünk a Sínai félszigeten, hogy folytassuk a Canis genuson belüli kalandozásunkat.

Gyapjasfarkas

A bejegyzés második címszereplője a Himalájai farkas, vagyis gyapjasfarkas. Akit érdekel a felfedezésének története, azt eme cikkben elolvashatja. A  genetikai tanulmányok, amiket fosszilis és élő szürke farkasok mintái alapján végeztek megerősítették, hogy a himalájai farkas ősei sokkal régebben elváltak a többi farkasétól. A ma élő szürke farkasok ősei 80 000 éve éltek, addig a gyapjasfarkas ősei kb. 740-690 ezer évvel ezelőtt váltak el a leszármazási vonaluktól. Egy másik 2011 és 2015 között vizsgálat kiderítette, hogy sokkal közelebbi rokona az aranyfarkasnak, mint a szürkének. Ez alapján feltételezhető, hogy azon ősfarkasok leszármazottja, amik még nem keveredtek az Etiópiai farkasokkal. És a közelmúltban bebizonyosodott, hogy önálló faj. És bizony sok más alfajnál is rezeg a léc. Most ereszkedjünk le a Himalájából, India félsivatagos vidékére és látogassuk meg Akela népét, igen az indiai farkasokat.

Indiai farkas

Az indiai síksági farkas genomját összehasonlították a himalájai gyapjas farkaséval. Mint kiderült, mindketten közelebb vannak az afrikai aranyfarkashoz genetikailag. De csupán az Indiában élő farkasoknál találták meg ezt a rokonságot, a közel-keleten élő farkasok, amikkel addig rokonították, még mindig a canis lupus alfajai. A vizsgálatok alapján 400 -270 000 évvel ezelőtt vált el a fejlődésük. És ez alapján az indiai farkasokat Canis indica néven külön fajként való besorolását szorgalmazzák. Szóval eddig úgy fest, hogy Eurázsiát teljesen benépesítették ezek az ősi farkasok, és hol a más fajokkal történt keveredés, vagy a jégkorszakok miatt teljesen új fajokká fejlődtek. Igen ám, de nem csak ők az egyedüli különös tagjai a canis genusnak. Az európai és észak-amerikai farkasok között is találhatunk zoológiailag különös dolgokat.

A második genetikai csoportba tartozó úgynevezett megafauna vagy jégkori farkasok morfológiailag is különböztek a későbbi holartikus farkasoktól. 

Az észak-amerikai és európai szürke farkasokat két genetikai csoportra lehet felosztani.  Eurázsiában mind a két csoportból vannak szürke farkasok. AmígÉszak Amerikában csupán az első csoport képviselői találhatóak. A második csoport mintáit elsősorban késő pleisztocéni csontokból vonták ki, ezeket nevezzük csak jégkori farkasnak. A csontjaik szénizotópos elemzése alapján lovakra, bölényekre és valószínűleg fiatal mamutokra vadászott. Ma élő rokonaikkal ellentétben a tápláléka szinte csak húsból állt, de testfelépítésük és a méretük nem különbözött. A koponyájuk rövid, állkapucsuk erőteljesebb volt. 40 000 éven át ezek voltak a dominánsak a jégkori tundrákon, és elterjedtek egészen Szibériáig. Aztán az utolsó jégkorszak végével megritkultak. Tehát nem kihaltak, hanem csak megritkultak. Az egyik ilyen felmaradt populáció Olaszországban él.

Olasz farkas, az egyetlen ma ismert második csoportba tartozó farkaspopuláció tagja.

Az apennini farkasok már korán felkeltették a kutatók figyelmét. Elsősorban a koponyájuk különbözött a többi Eurázsiai farkastól. Az állkapcsuk sokkal keskenyebb, koponyacsontjuk széles. 2002-ben már javasolták, hogy külön alfajként sorolják be. A mitokondriális DNS-ükben több tízezer éves beltenyészet nyomai találhatóak, ami hosszú elszigeteltséget mutatnak. Egy 2019-es vizsgálat pedig bebizonyította, hogy az apennini farkas a jégkori farkasok egyenes ági leszármazottai. Hogy melyik a másik?  Európában van egy másik különálló, de még vitatott alfaj, az ibériai farkas. Bár ez is két alfajt jelent. Az első, a Canis lupus ignatus arcán egészen a torkáig teljes egészében világos bunda borítja, addig a déli alfaj sokkal kisebb, a bundája. Ez annak tudható be, hogy az utolsó jégkorszak idején az Ibériai félszigetet gleccserek választották Európa többi részétől.

Ibériai farkas több ezer éves elszigetelt fejlődés eredménye.

Szóval, Európában van egy alfaj, és két potenciális alfaj. Ezzel ki is fújt. De mi a helyzet az Észak-Amerikában élő ordasokkal? Na, ott még érdekesebb a helyzet farkasügyileg. A már kihaltakat ideértve több mint 27 alfaj él az Újvilágban. Itt két nagy kérdés van. Az első az úgynevezett keleti farkas. A Nagy-Tavak vidékén és Kanada északkeleti részén elterjedt farkaspopulációkat tömörítenek ide. Alapvetően a szürke farkas egy helyi alfajának tartják, de a kinézete sokakat zavarba ejt. A testalkatuk karcsú, az állkapcsuk hosszú, mint a prérifarkasé. A kérdés megválaszolására itt is a genetikát hívták segítségül. Egy 2018-as tanulmányban összehasonlították az Észak-Amerikai farkasok és prérifarkasok genomját. A skála két végén a grönlandi farkas és a mexikói prérifarkas állt, mint a két állatfaj legtisztább jellegű alfajai. Az alaszkai, kaliforniai, alabamai és quebec-i prérifarkasok génjeibe semmi nyoma nem volt a szürke farkasokéba. És így tovább. A legnagyobb keveredést a keleti, a nagy tavi és a vörös farkasok mutatják. Az előbbi két fajnál a keveredés 546-963 ezer évvel ezelőtt történt, és azóta a tartós. A 2011-es tanulmányt később felülvizsgálták, úgy hogy bevették az egyenletbe a vörös farkast is. A genetikai eltérés pedig olyan nagy volt, hogy talán a keleti farkas   nem különálló alfaj, hanem már külön faj Canis lycaon néven. Igen, egy negyedik, potenciális faj is van már itt...

Keleti farkas

Egy újra az a fajok közötti keveredés. És akkor nem is tértünk rá az USA délkeleti részén élő vörös farkasra. Mert bizony ő hozzá is sok rejtély kapcsolódik. A keleti farkashoz hasonlóan ő is egyfajta átmeneti típust képvisel a prérifarkas és a szürkefarkas között. A bundájának színezete fakóvörös. Ma veszélyeztetett faj, de egykoron elterjedt volt az Atlanti-óceán partjától egészen Texasig, Az északi elterjedésének határa pedig New York állam volt. Mostanra már csak néhány helyen vannak védett populációi. Már John James Audobon és John Bacman természettudósoknak is feltűnt, hogy az Észak-Amerika déli területein élő farkasok markánsan különböznek a többitől. Két változatra különítették el ezeket az állatokat. Egyrészt a Floridai fekete farkasra, mely a jelentések szerint Floridában, Dél és Észak Karolinában, Kentuckyban, Indiana és Missouri déli vidékén Lousianaban és Észak-Texasban éltek. A másik a Texasi vörös farkas, amely elterjedési területe magába foglalta Arkansas északi részét, Texast egészen Mexikóig. A Floridai fekete farkast 1908-ban kihaltnak nyilvánították. 1937-ben Edward Alphonso Goldman állatorvos Canis rufus néven új fajba sorolta be a Vörös farkast. Viszont Barbara Lawrence és William H. Bosser 1967-ben úgy gondolta, hogy Goldman elmélete a Texas középső részén élő vörös farkasokkon nyugszik, amik már túlzottan keveredtek a prérifarkasokkal. Viszont vannak fosszilis bizonyítékok, hogy talán a vörös farkas is különálló faj.

Texasi vörös farkas

Ronald M. Nowak elemezte a Vörös farkashoz köthető fosszilis maradványokat. A kormeghatározás alapján ezek közül a legrégebbinek a kora nem kevesebb, mint tízezer éves. A délkeleti államokban viszont kevesebb szürke farkashoz köthető fossziliát találtak. Nowak elmélete szerint minden Eurázsiai és Észak-Amerikai farkas őse a Canis mosbachensis volt. Ezen kistermetű kutyafaj a Pleisztocén középső szakaszában alakult ki Európában. Nowak evolúciós modellje szerint a mosbachensis folyamatosan keletnek vándorolt és a Bering földhídon át Amerikába jutott.  A földhídat gleccserek tették járhatatlanná. A mosbachensis faj evolúciója ketté vált. Az Eurázsiaikból a Canis lopus alakult ki, míg az Észak-Amerikaikból talán Canis rufus és talán a Canis lycaon is. Azonban valószínűbb, hogy az Észak-Amerikában honos Canis edwardii leszármazottai lehetnek, vagy sokkal inkább közös őseik lehetnek a prérifarkasokkal.  A prérifarkasra emlékeztető alak egyrészt a nagyfokú hibridizációnak tudható be, másrészt hogy mosbachensisnek ugyanazon ökológiai fülkét kellett betöltenie, mint a prérifarkasnak így nagyfokú lehetett a versengés. Most pedig arra gondolsz, hogy ha ennyit írtam az Észak-Amerikában élő esetleges új kutyafélékről, akkor az egyenletből hol lehet az óriásfarkas? Ez a faj nem volt annyira óriási, sokkal inkább mint egy robosztusabb szürke farkas. Hasonlatosan ők is falkákban vadásztak, így elmondható, hogy a szürke farkas ökológiai fülkéjét foglalták el. Ebből később a szürke farkas mára kihalt alfaja a Beringiai farkas szorította ki.

Canis dirus, egy ősibb, elszigeteltebb farkasvonal leszármazottja

A fentiekből kiderülhet, hogy a Canis, a Coun (dólok) és a Lycaon (afrikai vadkutyák) ősei Afrikában fejlődtek ki. A sakálok a legbazálisabb képviselőik. Ezek a sakálra emlékeztető kutyafélék pedig szétterjedtek Eurázsiában. Európában a C. mosbachensis fejlődött ki belőlük. Addig a többi falkájuk táplálék után kutatva egyre újabb és újabb területeket fedeztek fel. Egy populációjuk eljutott a Himalájába, és ott maradt fokozatosan alkalmazkodva a hegyvidéki körülményekhez. Ahogy teltek az évezredek, a canis genus ezen korai képviselőinek első hulláma eljutott Észak Amerikába. Itt új fajokká fejlődtek. Az egyik a C. lepophagus volt, a későbbi prérifarkas őse. A másik a C. ambusteri volt, amit annak leszármazottja a Canis dirus váltott. A szürke farkasnak megfelelő faj a Canis edwardi volt. Addig Európában se lassult le az evolúció. A Canis mosbachensis mérete nőtt, és fokozatosan a mai szürke farkashoz kezdett hasonlítani küllemre. Tehát túl nagy volt a távolság a populációk között, és túl sok a megjelenő földrajzi akadály, hogy talán ne feltételezzünk további farkasfajokat. Igen ám, de mi a helyzet a házikutyákkal.

17 000 éves farkast vagy paleolit házikutyát ábrázoló barlangfestmény. Font de gaume barlang. Franciaország

 1969-ben archeológusok egy mammutvadász tábor nyomait tárták fel az ukrajnai Chernogove megyében. A mammutcsontokból épült sátrak nyomainál három, rövid, masszív koponyával rendelkező kutya maradványaira bukkantak, amit már valószínűleg háziasítottak. 2002-ben az oroszországi Bryanks régióban két ugyanilyen koponyára találtak, amik hasonló tulajdonságokat mutattak. És hasonlatosak voltak a jégkori farkasokhoz, csupán a fogaik váltak egyre kisebbeké, és az orruk lett egyre rövidebb.  Ez pedig fokozott szelektív tenyésztésre utal, ami persze roppant lassú folyamat lehetett. Azzal kezdődött, hogy a korai farkasok megtürték az ember őseit, és egyes élelmesebb állatok követték őket az elhullott maradékok reményében. És talán megtanulták, hogy emberre vadászni nem kifizetődő és békén hagytak minket. A Homo erectus és a Homo heidelbergensis táborhelyei környékén gyakorta találtak farkas koponyákat, amik alapján bizonyítható hogy az ember és a farkas vadászterülete gyakorta átfedésben volt egymással. A Nizza közelében lévő Lazaret barlangban a lakóhelyek kijáratához farkaskoponyákat találtak elhelyezve. Érdekes egybeesés, hogy a házikutya fejlődése úgy 125 000-68 000 évvel ezelőtt vált el a szürke farkasétől a mitokondriális DNS alapján. Az ott élő hominidáknak fontos lehetett a farkas, talán egyfajta őrzőnek gondolták, vagy a falkáik segítettek a vadászatban. Lényeg, hogy erre az időszakra tehető talán a házi kutya, mint a szürke farkas egy új változatának kialakulása. Az emberekkel történő kapcsolat bizonyos változásokat eredményezhetett a farkasok genomjába, mint az agresszió csökkenése, ami aztán a ma élő házikutyák kifejlődéséhez vezetett. Ha ezek a leletek valóban nem a véletlen művei, hanem tudatos együttműködésre, vagyis koevolúcióra utalnak az ember és a farkas között, akkor vehetjük úgy, hogy a kutya és az ember barátsága korokon és fajokon átívelt. Azonban ez még nem háziasítás volt, hanem olyasmi, mint ami a dingók és az ausztrál őslakosok között volt. És ha már témánál vagyunk, vessünk egy pillantást az előbb említett állatra. Mint a történet utolsó darabjára.

A dingo rendszertani szempontból a Canis lupus familiarishoz tartozik. Genetikailag a legközelebb hozzá a basenji, a Közép-Afrika törzsek által tartott vadászkutya áll. De hasonlít az úgynevezett pária kutyákra, amelyek szerte Dél-Ázsiában élő félig vad kóbor ebek. Szóval a dingó tekinthető a mai értelembe vett házikutyák prototípusának a félig domesztikált szürke farkasoknak. Igen ám, de több mint 6000 év elszigeteltség nem múlik el nyomtalanul, annyira, hogy egyes tudósok szerint a dingó már sokkal inkább számít különálló fajnak.Anno a facebook oldalon kiraktam egy hírt, mi szerint a dingo a koponyájának morfológiája alapján különálló faj lehet. Ezt meg is cáfoltam, hogy sokkal inkább betudható a kutyafajták közötti variálodásnak. De annak fényében, hogy a dingók ősei háziasított indiai farkasok lehetnek már kezd sokkal mássabb lenni a helyzet. Először is mint ahogy fentebb leírtam az indiai farkasnál, nagy az esély, hogy az is különálló faj, és ez bizony meglátszik a dingón is. Másrészt a genetikai vizsgálatok szerint a dingo DNS-ben két százaléknyi tibeti farkasra utaló gén is van, ami szintén különálló faj. Lehetséges, hogy a későbbi vizsgálatok során kiderül hogy Ausztráliának is kifejlődött a saját kutyaféléje Canis dingo néven. Egy olyan farkasféle, amiben túlnyomorészt a bazálisabb, sakálszerű jelek vannak jelen. Ha ez igaz, akkor egy újabb tényező jön a farkasok meséjébe a vándorlások, a fajok közötti keveredés, az éghajlati változások és a zsákmányállatok megjelenése mellett, nevezetesen az emberi fajjal való kapcsolat. 

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát,  vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.