A Leelanau tó különös állata

A Leelanau tavat a környéken élők csak Ponty tónak hívják, azért mert - nem találjátok ki - sok ponty van benne. Az egykor itt élt indiánok ke-ski-bi-ag néven, vagyis "keskeny vízként" ismerték. A jelenlegi neve a Leelanau azt jelenti az Ojibwa indiánok nyelvén, hogy az "élet öröme". Ezen név eredete is rejtély volt sokáig, de aztán kiderült, hogy a tavat Jane Johnston Schoolcraft nevezte el, az első indián nő, aki a saját nyelvén publikálhatott verseket. Ez a rejtély megoldódott, azonban egy másik rejtély is van, ami érdeklődésre is számot tarthat. Ez pedig a tóban időről időre feltűnő különös teremtmény.

A Leelanau tó konkrétan nem egy, hanem két víztest, egy déli és északi. Ez utóbbihoz a Leland folyó csatlakozik, amely a Michigan-tóval köti össze. A másik tó délnyugati partvidéke mocsaras, itt torkolik a tóba a Victoria patak. Azonban nem mindig volt így. 1854-ben hogy biztosítsák a helyi fűrésztelep működését, egy gátat építettek, a Leland folyóhoz, ezzel megemelték a víz magasságát, így a tó víze megduzzadt. És ha hihetünk a helyiek történeteinek, valami mást is bezártak ide. 1910-ben történt, hogy William Gauthier helyi családból származó tinédzser horgászni indult az elöntött területre. A csónakjával a vízből kiálló mocsári cédrusok között evezett el. Hamar talált egy jónak tűnő fatörzset, ahova kiköthette a csónakját. Amint William Gauthier az ág köré hurkolta a kötelet, életének legnagyobb sokkjában részesült. Ekkor a farönkön egy hatalmas szempár nyílt ki, és a fiú egy különös teremtménnyel nézett farkasszemet. Az állat ekkor elmerült a vízbe, és elúszott Gauthier csónakja alatt. Ez a találkozás annyira megrázta a fiút, hogy az unokája elmondása szerint évekig nem ment ki a tóra horgászni. A századforduló idején többen is látták a teremtményt, de az ő beszámolóik nem voltak ennyire részletesek. Tartottak attól, hogy nevetségesnek nézik őket. Ez a történet több szempontból is figyelemreméltó, sorra is veszem, hogy miért.

1910-ben egy hasonló fának nézhette azt a teremtményt William Gauthier, amivel a találkozás egy életre sokkolta.

A történetnek nem sok valóságalapja nincs, így spekulációkra hagyatkozhatunk. Ha a teremtmény létezik vagy létezett, akkor a Leland folyón át a Michigan tóból úszhatott át a Leelanau tóba valószínűleg táplálék után kutatva. A Michigan tó az Amerikai Nagy Tavak közé tartozik, amit a Fox folyó táplál, ami az Illionis folyó mellékága, mely a Mississippiből ered. Ami végigfolyik kishíján az USA teljes területén, szóval a teremtménynek van bőven helye vándorolni, így nem kizárolagosan a Leelanau tóban fordulhat elő. Hanem talán a folyamokon át közlekedik, így lehetséges, hogy azon állítólag hüllőfaj tagja, amely szintén az Észak-Amerikai folyamokban vadásznak. Azonban a történetekben egy teljesen más lényről van szó. A beszámolókban az állatnak széles feje, görcsszerű csontkinövésekkel teli nyaka, nagy szemek és hosszú farka van. És úgy nézz ki, hogy magát farönknek álcázva vár az áldozatára, ellentétben a agresszív folyami sárkányokról szóló beszámolókban. Valamint az állat félénk, hisz mikor Gauthier kikötői cölöpnek akarta használni a nyakát, fenyegetést szimatolt és elment onnan.
Aztán 2012-ig sikeresen bújkált, mikor az év júniusában egy házaspár a tó parton kempingezve megfigyelték az állatot. A férfi és a nő egy lakóautót bérelt, és egy hétre a tó nyugati partjának déli részén szálltak meg, egy tölgyesbe. Az utazásuk utolsó napján a férfi észrevett egy nagy gumiabroncsra hasonlító dolgot a parthoz közel lebegni. A teremtmény felemelte sötét színű, 25 centiméter széles fejét, ami a szemtanú elmondása szerint egy jókora viperára hasonlított, a szemtanú már tudta, hogy nem egy óriási kígyót lát, hanem valami egészen mást. A méretét úgy két méteresre becsülte, és az elmondása alapján a teremtménynek volt egy hosszú, gyíkszerű farka, és széles, a teknősökére emlékeztető teste.

A helyi kriptozoológusok véleménye szerint maga a teremtmény egy olyan Plesiosauridea hüllő, amely képes magát álcázni a testén lévő csontkinövésekkel. Ez azért sem lehet ördögtől való ötlet, mert több kisebb termetű fajuk maradványát is megtalálták már édesvízi környezetben. A Leptocleididae családba tartozó vízi hüllők rövid nyakkal, és hosszú állkapoccsal rendelkeztek. A többi Plesiosauria-val ellentétben ezek az állatok sekély vízű lagúnákban élnek, de bizonyos képviselőik meglátogatták a folyamokat és tavakat.

A kora krétában Leptocleidus genus  Arthur Richard Ivor Cruickshan paleontológus szerint azért vonultak az édesvízekbe, hogy elkerüljék a nagyobb rokonaikkal folytatott versengést. Mark Witton fesménye.

A Nessie-ről szóló bejegyzésemben körbejártam az édesvízi Plesiosauria-ák témáját. Ott megemlítettem, hogy ha a mai napig élnek ezek a tengeri hüllők, akkor az óceánok mélyebb rétegeiben élhetnek. Elképzelhető, hogy ezen állatok fejét és testét bőrkinövések borították, mik segítették az álcázást, csak nem találták meg ezeknek a fossziliáit. Talán vízalatti farönköknek álcázták magukat, hogy elkapják a gyanútlan zsákmányt. Ezen zsákmányszerzési módszer elképzelhető lehet a vízi plesiosauruszoknál, azonban nem teszi valószínűvé, hogy a Leelanau bestia egy "élő kövület". Ezek a tavak és folyamok a jégkorszak folyamán jöttek létre vagy nyerték el mai formájukat.Kevés a lehetőség arra, hogy egy esetlegesen túlélő vízi hüllő felúszik, de nem lehet őshonos. Gauthier valószínűbb, hogy a vízben ragadt tokhalat látott, esetleg cédrusfa egy vastagabb ága szakadt le, amiről azt hitte, hogy egy szörny. Viszont tételezzük fel, hogy a Leelanau tó bestiája létezik, és nem tokhal, hanem egy nagytermetű, magát álcázni képes teknős. Rendszertanilag az Aligátorteknős-félék családjának egy nagytermetű genusa vagy faja lehet. A legnagyobb aligátor teknős hímek páncéljának mérete 25-40 centimétert is eléri, míg a keselyűteknős hímnemű egyedei akár 80 centiméteresre is megnőhetnek. Ezek mellett a Leelanaul állat azért is tartozhat ezen teknősfélék közé, mert ezek passzív vadászati módszert alkalmaznak.

A keselyűteknős mozdulatlanná dermed, és hosszú, féregre emlékeztető nyelvét mozgatva csalja a zsákmányt a szájába, de alapvetően dögökkel táplálkozik. Ez az életmódot igen csak segítheti a teremtmény fejét borító bőrkinövések és a hosszú, talán szigonyként kilöhető nyak. Elképzelhető, hogy ha ez a teremtmény létezik, akkor bizony az aligátorokhoz hasonló, de talán sokkal ügyetlenebb módszert dolgozott ki a vízhez érkező szarvasok, vaddisznók és más nagytestű emlős állatok elkapásához. Ehhez pedig sokszor nem is kell a víz alá bukni, hanem csak elég ha kitartja a víz felé a nyakát és úgy várja a zsákmányát. Talán ez a vadászati módszer határozta meg ezen faj kialakulását. Az aligátorteknős félék első képviselői a késői krétából, hetven millió éves rétegekből ismertek. A paleocénra pedig már elterjedtek Észak-Amerika és Eurázsia folyamaiban. Az egyik fajuk a Protochelydra zangerlinek boltozatos héja alakult ki, hogy így védekezzen a teknősökre specializálódott krokodilok harapása ellen. Egy másik fajuk azonban hogy elkerülje a felfalását egy másik megoldást választhatott, hasonlóan a világ más részén élt rokonához.

A Carbonemys teknős egyedeire a Kolumbia északkeleti részén található Cerrejó formáció édesvízi üledékeiben találtak rá. A héja 1.72 méter hosszú, az állkapcsa a becslések szerint pedig éppen elég erős, hogy képes legyen átharapni egy kisebb krokodil vastag bőrét. Feltételezhetően ezek a teremtmények voltak ezen teknősök elsődleges zsákmányai épp úgy, mint ahogy a 12 méter hosszú Titanoboának is, mely ezzel a teknőssel egy életteret osztott meg. De az is lehetséges, hogy a keményebb növényi anyagokat rágta így el. Ezzel az eszmefutattással nem azt akarom mondani, hogy a Leelanau állat a Carbonemys máig túlélő populációjának tagja, hanem azt hogy ha valószínűleg létezik, akkor konvergens evolúció eredménye lehet.

Ha Gauthier találkozott valamiféle tudományosan le nem írt teknősfélével, akkor azt vagy alvás vagy napozás közben zavarta meg. Nemes Boglárka akvarellje.

A történet a Paleocén időszakban kezdődik, ebben a korban a pikkelyes hüllők és a krokodilok egy rövid időre a tápláléklánccsúcsára kerültek. Észak-Amerika esőerdeiben elterjedt volt több varánusz faj, a folyamok csúcsragadozója a gaviálra emlékeztető Camposaurus gigas volt (a hasonlóságok ellenére nem tartozik a krokodilok és aligátorok közé, csupán távoli rokonuk), az általa hagyott dögöket közepes termetű krokodilok, aligátorteknősök és puhahéjú teknősök falták fel. A paleocén későbbi szakaszában a Camposaurusz eltűnt, és versengés indult meg a zsákmányállatokért. A krokodilok és aligátorok mellett talán egy nagytermetű aligátorteknősfaj is "beszállt" a megüresedett vadászterületekért folytatott versengésbe. A Dél-Amerikában élő távoli rokonaihoz hasonlóan hosszú nyak, és erős állkapocs alakult ki nála, hogy ha szükséges krokodilokra vadászhasson, vagy akár a folyókhoz érkező kisebb emlősöket is elkapja. Azonban a mai missisipi aligátor őse sokkal aktívabb volt, így ő lakhatta be Észak-Amerika déli részének folyamait. Igen, de talán a hipotetikus óriás aligátor teknősünk se halhatott ki. Sokkal inkább alkalmazkodott az új körülményekhez, és mivel ezen teknősféléknek magas a tűrőképessége, így nagy ritkán akár téli álomba is merülhetett, elterjedhetett a kontinens északibb vidékein, ahol az aligátorok már nem élhetnek. És végül ezen teremtmény lehetett a Leelanau állat.

A keselyűteknős, amely valószínűleg a Leelanau tó szörnyének közeli rokonának is vannak egyfajta bőrkinövések a fején. A rokonánál alakulhattak az álcázásban is fontos képződményekké.

Esélyt adhat a lény létezésére az, hogy a fején lévő képződményeknek hála képes elrejteni magát. Valamint, hogy nagytermetű teremtmény, ezért magányosan járhat, és a lassú anyagcseréje miatt ritkán ejt zsákmányt, és utána napokig rájár. Másrészt viszont ott a kérdés, hogy a teremtménynek szaporodnia kell. Ez pedig egy erős cáfolat a létezésére, mivel ki kellene másznia a partra tojásokat, ami erősen feltűnő lehetne, valamint a nagyobb vízterületek közötti közlekedést is csak a szárazföldön tudná megoldani. Ez esetben több észlelésnek kellene lennie Észak-Amerika területén.

Ha nem is létezik a Leelanau állat, az nem jelenti azt, hogy az evolúció nem alakíthat ki egy hasonló teremtményt a jövőben. És valószínűleg nem Észak-Amerikában, hanem talán Eurázsiában. Kína, Tajvan és Japán területén már elterjedtek, az itt élő példányok a gazdáik által megunt, a vadonban szabadon engedett állatok leszármazottai. Egyes területeken olyan mértékben elszaporodtak, hogy ivanzív fajnak minősülnek. És Európában és Magyarországon is megtörténhet a jövőben.Az inségesebb időszakokat és a hideg teleket átvészelhetik hibernációba, és gyakorlatilag nem válogatnak a zsákmányállatok között. Európa területén több millió éve nem élnek krokodilok, így az elterjedő aligátorteknősök nagyranőtt utódai beölthetik ezt az ökológiai rést, persze elképzelhető hogy táplálékkonkurensek lesznek egy nagytermetű csukafajjal. Ez azonban évmilliókkal az emberiség ideje lesz, de ha egy állat nem létezőnek minősül, akkor a szelekció és mutáció körforgása előbb vagy utóbb létrehozza. Mint ahogy egy nagytermetű aligátorteknős fajt is Európában.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó YouTube csatornára. Ha pedig beszélgetni szeretnél az őslénytanról, a kriptozoológiáról és más érdekes témákról, akkor ajánlom neked a Primeval Online-al közös Discord szervert.