Jaguret - Brazíliai macska

Arthur Conan Doyle 1923-ban jelentette meg a "Brazíliai Macska" című novelláját. A történet főhőse a "címszereplővel" barátjának magán állatkertjében találkozik. Egy hatalmas fekete macska, amit "néhányan pumának nevezik, de nem puma, ez a fickó csaknem 3 méter hosszú (a világ legnagyobb nagymacskája a Herkules nevezetű tiglán ekkora), és négy évvel ezelőtt még egy kis szőrös gombolyag volt, két borostyánsárga szemmel." Doyle ezek mellett leírja, hogy az indiánok szerint ezek nagyon vérszomjas és félelmetes vadállatok. A későbbiekben ez az állat egy gyilkossági ügy főszereplője lesz. Azonban nem tisztem, hogy leírjam a novella teljes tartalmát, a bejegyzésben az úgy nevezett "brazíliai macskával" foglalkozom, amelyről Doyle is csak hallott, barátjától, Fawcett ezredestől a  titokzatos módon eltűnt, híres felfedezőtől.

Sidney Paget alkotása (1898)

Az ezredes mesélhetett arról az írónak, hogy Bolívia és Brazília határvidékén az indián törzsek egy hatalmas, fekete bundájú macskafélével találkoznak és általánosan tartanak ezektől. Talán hasonló állatról számolt be Thomas Pennant (1753-1828) brit természettudós és grafikus The Quadrupeds General History 1790-ben megjelent könyvében.  A leírás alapján az állat színe sötétbarna, vagy fekete, de közelről látni halvány foltokat. Az állat felső ajkai fehérek, míg az alsó ajak, a hasa, a lába belső fele pedig világosbarna. A mérete akkora, mint egy juhászkutyáé (61 centiméter, ha az akkoriban elterjedt óangol juhászkutyát vesszük alapul). A leírás szerint hegyes fülekkel és erős végtagokkal rendelkezett. Az állat jaguretnek nevezte el, és sokáig a zoológia egyik rejtélye volt a mibenléte.

Karl Shuker szerint ez a macskafaj a jaguár egy nem ismert, mutáns színváltozata. Ezen teória egyik verziója szerint ezeknél a jaguároknál aktív az aguti árnyalatért (a cirmos macskák világosbarna - szürkésbarna alapszíne) felelős gén. Ehhez párosul egy másik olyan mutáció, amely eredményeképpen ezen jaguárok foltjai roppant sűrűn nőnek. A másik verziója szerint a mutáns teóriának egy olyan mutáció léphetett fel, ami szerint csak a foltok jelentek meg a prémen sűrűbben, így létrehozva a fekete színkombinációt.
Az is elképzelhető, hogy a jagurete valójában egy kreált hibrid, amit a melanisztikus pumákból (még ha ezek roppant ritkák is) és a fekete jaguárokból hozták össze.

Thomas Pennant a Négylábúak története című könyvhöz készült illusztrációja (1781).

Azonban a rejtély nem oldódott meg, mivel a jagurete, mint leírt faj eltűnt minden, a Dél-Amerikai nagytestű állatokat felsoroló listáról, a nélkül, hogy a hivatalos zoológia választ adott volna a kilétére. A legelterjedtebb meglátás az állat mibenlétével kapcsolatban, hogy egy fekete puma. Nos, teljesen fekete, melanisztikus pumákat még írtak le tudományosan, bár vannak úgy nevezett fekete párduc észlelések Észak-Amerikából, amiket az ilyen színű pumáknak tulajdonítanak.

William Rebsame festménye

Sokkal érdekesebb Georges-Louis Leclerc de Buffon (1707-1788) francia természettudós azon írása, amiben számba veszi a Dél-Amerikában élő három nagymacskafélét. Megemlíti a jaguárt, a pumát, amit ő csak a színe miatt vörös tigrisnek hívott és egy harmadik, rejtélyes nagymacskát, aminek fekete bundája volt, a feje pedig hasonlított a közönséges pumáéra, de hosszú szálú, fekete bundája van és sokkal kisebb, a becsült súlya 18 kilogramm (szóval akkora mint egy közönséges házimacska tömegre), a farka pedig hosszabb és izmosabb. A helyiek leírása szerint a nőstény az utódjait a fák odvaiban hozza világra és neveli fel. A leírást vizsgálók úgy gondolják, hogy Buffon a harmadik nagymacska faj alatt vagy a hosszúfarkú macskát, vagy annak közeli rokonát az ocelotot érti.

Hosszúfarkú macska más néven Margay.

Ocelot

A hosszúfarkú macska valószínű jelöltnek tűnik Buffon rejtélyes fán élő macskájának. Ezek az apró ragadozók éjszakai aktív vadászok, melyek nagyon ügyesen ugrálnak fáról fára, hogy elejtsék a zsákmányukat jelentő madarakat és más fán élő állatokat. Az, hogy hol hozza világra a kölykeiket, rejtély, mint sok más dolog az állattal kapcsolatban. De az biztos, hogy létezhetnek melanisztikus egyedeik, mivel a teljesen közeli rokon Geoffroy macskának is vannak ilyesfajta egyedei. Azonban nem kell csüggedni.

Egy kép Buffon rejtélyes, fán élő macskaféléjéről.

Az, hogy Buffon rejtélyes macskájával kapcsolatban kiderült, hogy egy margay, csak azt jelenti, hogy az 1821-ben leírt macskaféle gyarapítja az ex-kriptidek egyre népesedő táborát. Valamint ez nem add választ, hogy mi is a jagurete, amit Fawcett láthatott Amazóniában, és a többi tudós is leírt.

Véleményem szerint - ha valóban létezik, vagy létezett -, hasonlóan az onzához, a jaguret a puma Amazóniai esőerdőben élő, nagytermetű és sötét színű nagy termetű változata, ami a többi fajtól jókora, izmos test különbözteti megTalán az ősei olyan pumák lehettek, amiknél megjelent a Shuker által említett mutáns gén valamelyik változata. A teóriám szerint ezen pumák elszigetelődtek, és a beltenyészet miatt megmaradtak a fiatalkori foltjaik, amik egy újabb mutáns gén miatt egyre nagyobbak lettek, és egy különleges mintázatot hoztak létre, amely távolról sötétnek is látszhat, csak közelről látszódhat, hogy valójában különálló foltok hálózata.

Belize esőerdeiben lefotózott, foltos puma. Ennek az egyednek felnőtt korábban megmaradtak a foltjai valamiféle ismeretlen mutáció következtében. Talán hasonló mutáció vezethetett a jaguret létrejöttéhez?

Ez a színezet később erősebb testalkattal (hasonlóan a fekete házimacskákhoz, amelyek erőteljesebbek és nagyobbak a többi társuknál) járt együtt. A sötétebb bunda kiváló álcát jelenthetett az esőerdő mélyén, és a nagyobb izomerő pedig felbecsülhetetlen segítséget nyújthatott a préda leterítésében. Hasonló folyamat játszódhatott le, mint talán a marozinál Afrikában.  Hogy ez a folyamat pár ezer vagy pár száz évvel ezelőtt kezdődött, nem számít. Lehetséges, hogy a jaguret már kihalt a vadászat, a beltenyészet okozta betegségek és az erdőírtás miatt.

Azonban még lehet remény, hogy ezek a különleges színű pumafélék, még ma is létezhetnek és talán egy napon különálló fajjá válnak a távoli jövőben.