Újabb leíró poszt következik, egy olyan kriptidről, amit hazánkban kevesen ismernek.
Az Altamatha folyó 220 kilométeren át szállítja a vizet az Atlanti-óceánba. A széles folyam ritkán lakott területeken halad át, a partján kevés nagyobb város található. Ez lehetővé tette, hogy a folyóban gazdag élővilág alakuljon ki. Aminek talán része egy rejtélyes vízi ragadozó, az altamaha-ha.
Az Altamathába több mellékfolyó is ömlik.
Már a vidéken élő tama és creek indiánok is tudtak az állatról. Ő szerintük hatalmas kígyók élnek a folyóban. Az Altamaha-ha észlelései elsősorban az állam déli részén fekvő McIntosh megyére korlátozódnak. Mocsarak és a 18 és 19 században elhagyott rizsföldek egész labirintusa található itt. Az észlelések is elsősorban itt történtek.
Az első észlelés 1830 április 18-án történt, a St. Simons sziget közelében, Dél-Georgiában. Az Eagle nevű kétárbocos vitorlás a part mentén haladt, mikor Delano kapitány valami különös dolgot vett észre a vízben. Egy állatot látott, aminek a hasa hordószerűen megvastagodott, és krokodilra emlékeztető fejét a víz felé emelte. A kapitány szinte minden tengeri állatot ismert, de ilyet még nem látott. Rajta kívül még öt matróz látta a teremtményt.
Az elkövetkezendő pár hétben a különös tengeri állat vissza-visszatért a szigethez, ami viszont közel volt az Altamaha folyóhoz, ahol hasonló állatokat később is észleltek.
A következő észlelés 1969-ben történt egy júliusi éjszakán. Donny Manning és bátyja apjuk lakóhajóján mentek horgászni Clark Bluff városának közelében. Harcsára mentek, de kis híján teljesen mást hoztak a víz felszínére. Egy különös állat feje emelkedett a víz felé. A fiú leírása szerint olyan volt, mint egy aligátoré, vagy kacsacsőrű emlősé. A szájában hegyes fogak csillogtak. A kiemelkedő gerince mentén mintha apró tüskéket látott volna. Az állat testének felső része szürke volt, míg a hasa világossárga. A fiú 3-4 méteresre becsülte a teremtményt, de tovább már nem tudta megfigyelni.
Az állat hosszú viaskodás után egyszerűen elszakította magát a hajótól, és elmenekült. Donny látta, hogy a menekülő állat nem kígyózott, mint a halak, hanem a tengeri emlősökhöz hasonlóan a farokúszóját fel és le mozgatva hajtotta magát előre.
Szintén 1980 nyarán Barry Prescott és Andy Green a folyó mentén hajtottak északra a 95-ös autópályán. Az apály miatt a folyó vízszintje csak a fele volt a normálisnak, így a parton több helyen is felszínre került az iszap. Az autópálya zsákutcába futott. A két férfi úgy gondolta, hogy megáll, hogy egy utolsó pillantást vegyenek a Cathead patakra. Ekkor tőlük 100 méterre kiszúrtak egy a sárban csapdába esett állatot. A teremtmény hangosan csapkodott az uszonyaival. A példány sötét színű volt, a bőrét pedig világosabb színű kinövések vagy foltok fedték. Az állat mérete megegyezett a Mammingék által látott példánnyal, valamint a mozgása is erőteljesen fel-le hullámzó volt. A farka végén pedig egy háromszögletű uszony volt.
A két férfi megunta a nézelődést, és fáradtak is voltak, mivel a munkahelyükről tartottak haza, ezért elhagyták a helyet. Mielőtt elhajtottak volna, a teremtmény kiszabadította magát a sárból és visszatért a folyóba.
Van több észlelés is, de azokat nem veszem most sorra. Aki jól tud angolul, azok a listát megtalálhatják az alábbi linken.
Sokkal fontosabb, hogy létezik e, és ha igen, akkor mi lehet a teremtmény.
Az első észlelések óta gondolták már lamantinnak, delfinnek és tokhalnak. Természetesen előkerült az a verziói is, hogy egy vízen úszó farönköt láttak. Nos, az Altamaha vízgyűjtő terület szinte labirintus, és a vize kellően mély, hogy több ilyen ragadozó is fennmaradhasson itt.
Persze az is elképzelhető, hogy az altamaha-ha valójában tengeri teremtmény, és időszakosan úszik fel a folyón táplálék után kutatva, és egyébként az egész életét az óceánon tölti. A leírások alapján az emberben nagy lehet a kísértés, hogy az állatunk talán egy jelenkori Plesiosauroidea lehet. Viszont én ezt kizárnám, a testfelépítése nem ez sugallja.
Véleményem szerint az Altamaha-ha sokkal inkább egy emlős. Azon is belül a Ragadozók rendjének, Úszólábúak öregcsaládjába tartozhat.
Több jel is erre utal.
Elsődlegesen az állat áramvonalas, torpedóformájú teste, az evezéshez alkalmazkodott mellső lábak és a megnyúlt fej. Ez jelentősen megkönnyíti a vízben történő előrehaladást. Persze az altamaha-ha leírások szerinti megnyúlt és kígyószerű teste a jobb manőverezést is lehetővé teszi a zavaros vízben. És hogy mit keres egy fóka az édesvizű folyóba?
Mint fentebb elmondtam, előfordulhat hogy az állat csak időszakosan úszik fel az Atlanti-óceánból az Altamaha folyamon. Ezt támasztja alá az 1830-as észlelés is, amit keletről ugye már csak az óceán vize határol.
1890-ben már felvetette a holland Dr. Anthonie C. Oudemans zoológus felvetette, hogy az óceán szerte felbukkanó tengeri kígyó észlelések mögött egy eddig fel nem fedezett, nagy termetű fókafaj állhat, aminek karcsú hosszú nyaka és farka van, valamint a világóceán nagy részét bejárhatja zsákmányt keresve. Az állatot Megophias megophias-nak nevezte el.
Dr. Bernard Heuvelmans 1965-ös tengeri kígyókról szóló könyvében újra elővette a "plesiofóka" teóriát. Viszont ő kilenc csoportra osztotta a tengeri kígyókat küllem szerint, és ebből kettőt a fókák közé sorolt. Az egyik az úgynevezett "merhorse" volt, aminek rövid nyaka volt, nagy szemei és jól fejlett sörénye volt. Addig a másik egy oroszlánfókára emlékeztetett alapjaiban, csak hosszabb nyakkal. Heuvelmans Megalotaria longicollis-nak nevezte el.
Persze a tengeri kígyó észlelések nagy része valami ismert állat lehet, csak a távolság által felnagyítva, de egy ilyen nagyméretű tengerben élő úszólábú létezése talán nem is elképzelhetetlen. Ahogy az sem, hogy egy ilyen ragadozó felúszik a folyón a zsákmány nyomában.
A zambézi cápa (Carcharhinus leucas) képes mélyen felúszni az édesvízi folyókon egészen a szárazföld belsejéig. De ha a tengeri emlősök között keresünk példát 1966- május 15. és június 16. között egy beluga (Delphinapterus leucas) úszott 400 kilométernyi távolságot fel a Rajnán, áramlattal szemben.
Az olyan, egyébként óceáni delfinfajok, mint a Rücskösfarkú disznódelfin (Neophocaena phocaenoides) vagy a Parti delfin (Sotalia fluviatilis) feljutnak a parti vizekből a folyókon.
Most gondolom aki a bejegyzést olvassa, azon gondolkodik, hogy az altamaha-ha fóka, akkor mégis hol a bundája? Nos, ha valóban egy létező állatról van szó, akkor valószínű, hogy rendelkezik bundával. Ami vízhatlanan és az áramlással megegyező irányban a bőrhöz simul, olyan hatást kölcsönözve a teremtménynek mintha csupasz lenne. Igen, de ott vannak még a hátán lévő állítólagos, aligátoréra emlékeztető szarukinövések. Azok véleményem szerint csak foltok mintázata. A legtöbb fókafajnak jellegzetes mintázata van. Mint például az Északi-sarkvidéken élő Szalagos fóka (Histriophoca fasciata) hímjének feltűnő fekete-fehér mintázatára vagy a Leopárdfóka (Hydrurga leptonyx) jellegzetes foltjaira. A leírások szerint az állat testének felső része sokkal sötétebb, mint a hasi. A fókáknál ez a rejtőzködés szolgálja. Felülről és alulról egyaránt nehéz így észrevenni őket a vízben.
Nos, az altamaha-ha színezete is ezt célt szolgálhatja, viszont ami bizarr hátának zöld színezete, ami viszont jól jöhet a folyó zavaros vízében hogy elrejtse azt. Véleményem szerint a zöld szín talán az állat bundájában megtelepedő algáknak köszönhető.
A teremtmény fejét a szemtanúk olyasminek írják le, mint egy aligátoré vagy egy kacsacsőrű emlősé, valamint beszámolnak az állkapcsában ülő éles fogakról is. Nos, esetünkben a fej megnyúlt, széles és ugyanakkor rendkívül áramvonalas lehet. Ilyen fejforma előfordul az emlősök között, pontosabban egy fókafajnál. A fentebb már említett leopárdfókánál.
Ha jobban megfigyelitek az állatot, eszetekbe juthat hogy nem nagyon hasonlít a többi fókafajra. Ezt elsősorban fejének hüllőszerű profilja teszi. Ezt erős és robusztus állkapcsának köszönheti, ami nagyon erős harapást tesz lehetővé, ahogy az állkapcsában sorakozó hegyes fogak is. A fogazatát viszont többször használja a krill kiszűrésére a vízből, mint a pingvinek vagy a fiatal fókák megragadására.
Véleményem szerint az altamaha-ha és a leopárdfóka rokonságban lehetnek. A leopárdfóka a többi fókához képest nagyon jól manőverezik a vízben, köszönhetően rugalmas gerincének, ívelt hátának és jól fejlett mellső úszóinak. Bizonyos példányaik az Antarktiszi vizektől egészen messzire, Dél-Afrika vagy Tűzföld partjaihoz is eljuthatnak.
Egyezhet a vadásztaktikájuk is, a leopárdfóka lesből állva kapja el a zsákmányát. Az altie is valahogy így cserkészheti be a zsákmányát.
Azonban a többi fókafajhoz hasonlóan a szárazföldön hozzák világra az utódjaikat. Akkor mi újság lehet az altamaha-hával ilyen téren? Nos, nagy az esély, hogy eme rejtélyes fókafaj a cetekhez hasonlóan a vízben hozza világra a kicsinyeit. Szerintem az altieborjú a bálnákkal megegyező módon farokkal előre jön világra, hogy ne fulladjon meg a vízben, utána pedig az anya segítségével a víz felszínre bukhat, hogy levegőt vegyen. Onnantól kezdve, míg el nem éri az ivarérett kort a mamája mellett marad.
Viszont hogy kerül egy antarktiszi fókafaj rokona egy georgiai folyóban? Nos, mint fentebb leírtam, a leopárdfókák jól úsznak a tengerben. A leopárdfóka és az altamaha-ha fejlődési vonala is ekkor válhatott el egymástól több mint 5 millió éve a pliocén időszak kezdetén.
Míg a leopárdfóka ősei az Antarktisz part menti vizeiben keresték a táplálékot, addig az altie elődeinek vadászterülete egyre távolabb került a partól. Ezen faj sokkal előrébb haladhatott a vízi életmódban való alkalmazkodással, mint a többi úszólábú.
A testalkatuk radikálisan megváltozott, sokkal áramvonalasabb testük lett, és megnyúltabb nyakuk, amit szigonyként használva könnyedén elkaphatták a táplálékukat jelentő halakat, tintahalakat. Persze a gyors és fejlett manőverezés nem csak a vadászatban segítette ezeket a fókákat, hanem megmenthette az életüket a tengerek olyan csúcsragadozóitól, mint a Carcharocles megalodon vagy a Livyathan mellvilei nevű óriási termetű ámbráscetféle
Ezen teremtmények egyes képviselői gyakran felúszhattak a folyókon zsákmány után kutatva, időszakosan ott maradva, hogy aztán visszatérjenek az óceánba. Természetesen altie, mint folyami fóka lehet hipotetikus, de lehet akár valós teremtmény is. Ötven-ötven százalék van a létezésére, de gondoljunk csak arra, hogy párosujjú patások egy csoportja 50 millió évvel ezelőtt a vízbe költöztek, és fokozatosan alkalmazkodva kialakultak belőlük a mai cetfélék. Az evolúciójuk folyamán kialakultak a fókákéhoz hasonló alakjaik.
Vajon nem lehetséges, hogy jelenleg a carnivorák kezdték meg a tengerbe való költözést 24 millió évvel ezelőtt mikor az úszólábúak őse a partra költözött? Nem lehet, hogy több képviselőjük már teljesen a tengerbe helyezte át az élőhelyüket, és az evolúciójuk a jövőben a cetekére emlékeztető állatfajok felé mutat?
Viszont, hogy ha nem is létezik az altamatha-ha, a fókák akkor is a tengerek meghódításán vannak. Még ha meg is sikerül menteni a cetféléket, előbb vagy utóbb a bálnák, delfinek és ámbráscetek létezésének a végére is pontot tehet egy nagy kihalás. Aztán a fókák, ha túlélik a mostani kihalási hullámot és a későbbieket is, ott lesznek, hogy ők legyenek a jövőbeli tengerek gyors ragadozói, gigászi planktonszűrői és húsevői.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára.
 |
| A helyiek előszeretettel becézik az állatot Altie-nak. A képen látható állat elég hüllőszerű, mivel a közvélemény szerint az állat egy jelenkori plesiosaurus. Véleményem szerint viszont valami egészen más állat lehet. Hogy mi? Nos, a posztból kiderül. |
Az Altamathába több mellékfolyó is ömlik.
Már a vidéken élő tama és creek indiánok is tudtak az állatról. Ő szerintük hatalmas kígyók élnek a folyóban. Az Altamaha-ha észlelései elsősorban az állam déli részén fekvő McIntosh megyére korlátozódnak. Mocsarak és a 18 és 19 században elhagyott rizsföldek egész labirintusa található itt. Az észlelések is elsősorban itt történtek.
Az első észlelés 1830 április 18-án történt, a St. Simons sziget közelében, Dél-Georgiában. Az Eagle nevű kétárbocos vitorlás a part mentén haladt, mikor Delano kapitány valami különös dolgot vett észre a vízben. Egy állatot látott, aminek a hasa hordószerűen megvastagodott, és krokodilra emlékeztető fejét a víz felé emelte. A kapitány szinte minden tengeri állatot ismert, de ilyet még nem látott. Rajta kívül még öt matróz látta a teremtményt.
Az elkövetkezendő pár hétben a különös tengeri állat vissza-visszatért a szigethez, ami viszont közel volt az Altamaha folyóhoz, ahol hasonló állatokat később is észleltek.
 |
| A szemtanúk leírása szerint Altie hullámzó mozgást végzett úszás közben, hasonlóan az ismert tengeri emlősökéhez. Mivel ez az úszási mód a szárazföldi emlősök ügetésén alapul, feltételezhető, hogy Altie nem a hüllők vagy az Archosauromorphák közé tartozik. |
A következő észlelés 1969-ben történt egy júliusi éjszakán. Donny Manning és bátyja apjuk lakóhajóján mentek horgászni Clark Bluff városának közelében. Harcsára mentek, de kis híján teljesen mást hoztak a víz felszínére. Egy különös állat feje emelkedett a víz felé. A fiú leírása szerint olyan volt, mint egy aligátoré, vagy kacsacsőrű emlősé. A szájában hegyes fogak csillogtak. A kiemelkedő gerince mentén mintha apró tüskéket látott volna. Az állat testének felső része szürke volt, míg a hasa világossárga. A fiú 3-4 méteresre becsülte a teremtményt, de tovább már nem tudta megfigyelni.
Az állat hosszú viaskodás után egyszerűen elszakította magát a hajótól, és elmenekült. Donny látta, hogy a menekülő állat nem kígyózott, mint a halak, hanem a tengeri emlősökhöz hasonlóan a farokúszóját fel és le mozgatva hajtotta magát előre.
 |
| Az ehhez hasonló területek gyakoriak az Altamaha folyó mentén. Ideális vadászterület lehet egy nagy termetű, folyami ragadozónak. |
Szintén 1980 nyarán Barry Prescott és Andy Green a folyó mentén hajtottak északra a 95-ös autópályán. Az apály miatt a folyó vízszintje csak a fele volt a normálisnak, így a parton több helyen is felszínre került az iszap. Az autópálya zsákutcába futott. A két férfi úgy gondolta, hogy megáll, hogy egy utolsó pillantást vegyenek a Cathead patakra. Ekkor tőlük 100 méterre kiszúrtak egy a sárban csapdába esett állatot. A teremtmény hangosan csapkodott az uszonyaival. A példány sötét színű volt, a bőrét pedig világosabb színű kinövések vagy foltok fedték. Az állat mérete megegyezett a Mammingék által látott példánnyal, valamint a mozgása is erőteljesen fel-le hullámzó volt. A farka végén pedig egy háromszögletű uszony volt.
A két férfi megunta a nézelődést, és fáradtak is voltak, mivel a munkahelyükről tartottak haza, ezért elhagyták a helyet. Mielőtt elhajtottak volna, a teremtmény kiszabadította magát a sárból és visszatért a folyóba.
Van több észlelés is, de azokat nem veszem most sorra. Aki jól tud angolul, azok a listát megtalálhatják az alábbi linken.
Sokkal fontosabb, hogy létezik e, és ha igen, akkor mi lehet a teremtmény.
Az első észlelések óta gondolták már lamantinnak, delfinnek és tokhalnak. Természetesen előkerült az a verziói is, hogy egy vízen úszó farönköt láttak. Nos, az Altamaha vízgyűjtő terület szinte labirintus, és a vize kellően mély, hogy több ilyen ragadozó is fennmaradhasson itt.
Persze az is elképzelhető, hogy az altamaha-ha valójában tengeri teremtmény, és időszakosan úszik fel a folyón táplálék után kutatva, és egyébként az egész életét az óceánon tölti. A leírások alapján az emberben nagy lehet a kísértés, hogy az állatunk talán egy jelenkori Plesiosauroidea lehet. Viszont én ezt kizárnám, a testfelépítése nem ez sugallja.
Véleményem szerint az Altamaha-ha sokkal inkább egy emlős. Azon is belül a Ragadozók rendjének, Úszólábúak öregcsaládjába tartozhat.
Több jel is erre utal.
 |
| A folyó mellett fekvő Darien városának Altie egyfajta kabalája. A modell Rick Spears alkotása. Egész aranyos. |
Mint fentebb elmondtam, előfordulhat hogy az állat csak időszakosan úszik fel az Atlanti-óceánból az Altamaha folyamon. Ezt támasztja alá az 1830-as észlelés is, amit keletről ugye már csak az óceán vize határol.
 |
| A kép a Királyi Természettudományi Társaság Philosophical Transactions című lapjának 1751-es januári 1. számából . James Parsons a cikkében sorra vette a tengerben élő fókafajokat. A legfelső állatot "teknősfejű fókának" nevezte el a tudós, és a leírása szerint több ország partjánál is találkoztak a faj képviselőivel a búvárok. |
1890-ben már felvetette a holland Dr. Anthonie C. Oudemans zoológus felvetette, hogy az óceán szerte felbukkanó tengeri kígyó észlelések mögött egy eddig fel nem fedezett, nagy termetű fókafaj állhat, aminek karcsú hosszú nyaka és farka van, valamint a világóceán nagy részét bejárhatja zsákmányt keresve. Az állatot Megophias megophias-nak nevezte el.
 |
| Oudemans saját illusztrációja az általa feltételezett fókafajról. |
Persze a tengeri kígyó észlelések nagy része valami ismert állat lehet, csak a távolság által felnagyítva, de egy ilyen nagyméretű tengerben élő úszólábú létezése talán nem is elképzelhetetlen. Ahogy az sem, hogy egy ilyen ragadozó felúszik a folyón a zsákmány nyomában.
A zambézi cápa (Carcharhinus leucas) képes mélyen felúszni az édesvízi folyókon egészen a szárazföld belsejéig. De ha a tengeri emlősök között keresünk példát 1966- május 15. és június 16. között egy beluga (Delphinapterus leucas) úszott 400 kilométernyi távolságot fel a Rajnán, áramlattal szemben.
Az olyan, egyébként óceáni delfinfajok, mint a Rücskösfarkú disznódelfin (Neophocaena phocaenoides) vagy a Parti delfin (Sotalia fluviatilis) feljutnak a parti vizekből a folyókon.
 |
| Robert Elsmore képe Nessie-ről, mint óriási fókáról. Hasonlít az altamaha-ha jellegzetes ábrázolásaira. |
Most gondolom aki a bejegyzést olvassa, azon gondolkodik, hogy az altamaha-ha fóka, akkor mégis hol a bundája? Nos, ha valóban egy létező állatról van szó, akkor valószínű, hogy rendelkezik bundával. Ami vízhatlanan és az áramlással megegyező irányban a bőrhöz simul, olyan hatást kölcsönözve a teremtménynek mintha csupasz lenne. Igen, de ott vannak még a hátán lévő állítólagos, aligátoréra emlékeztető szarukinövések. Azok véleményem szerint csak foltok mintázata. A legtöbb fókafajnak jellegzetes mintázata van. Mint például az Északi-sarkvidéken élő Szalagos fóka (Histriophoca fasciata) hímjének feltűnő fekete-fehér mintázatára vagy a Leopárdfóka (Hydrurga leptonyx) jellegzetes foltjaira. A leírások szerint az állat testének felső része sokkal sötétebb, mint a hasi. A fókáknál ez a rejtőzködés szolgálja. Felülről és alulról egyaránt nehéz így észrevenni őket a vízben.
Nos, az altamaha-ha színezete is ezt célt szolgálhatja, viszont ami bizarr hátának zöld színezete, ami viszont jól jöhet a folyó zavaros vízében hogy elrejtse azt. Véleményem szerint a zöld szín talán az állat bundájában megtelepedő algáknak köszönhető.
 |
| A leopárdfóka foltjaihoz hasonló színezete lehet az altamaha-ha bundájának is. Ezt a szemtanúk könnyedén pikkelyeknek vagy szarukinövéseknek nézhették. És a leopárdfóka fejét elnézve más kérdésre is választ kaphatunk. |
A teremtmény fejét a szemtanúk olyasminek írják le, mint egy aligátoré vagy egy kacsacsőrű emlősé, valamint beszámolnak az állkapcsában ülő éles fogakról is. Nos, esetünkben a fej megnyúlt, széles és ugyanakkor rendkívül áramvonalas lehet. Ilyen fejforma előfordul az emlősök között, pontosabban egy fókafajnál. A fentebb már említett leopárdfókánál.
Ha jobban megfigyelitek az állatot, eszetekbe juthat hogy nem nagyon hasonlít a többi fókafajra. Ezt elsősorban fejének hüllőszerű profilja teszi. Ezt erős és robusztus állkapcsának köszönheti, ami nagyon erős harapást tesz lehetővé, ahogy az állkapcsában sorakozó hegyes fogak is. A fogazatát viszont többször használja a krill kiszűrésére a vízből, mint a pingvinek vagy a fiatal fókák megragadására.
 |
Véleményem szerint az altamaha-ha és a leopárdfóka rokonságban lehetnek. A leopárdfóka a többi fókához képest nagyon jól manőverezik a vízben, köszönhetően rugalmas gerincének, ívelt hátának és jól fejlett mellső úszóinak. Bizonyos példányaik az Antarktiszi vizektől egészen messzire, Dél-Afrika vagy Tűzföld partjaihoz is eljuthatnak.
Egyezhet a vadásztaktikájuk is, a leopárdfóka lesből állva kapja el a zsákmányát. Az altie is valahogy így cserkészheti be a zsákmányát.
Azonban a többi fókafajhoz hasonlóan a szárazföldön hozzák világra az utódjaikat. Akkor mi újság lehet az altamaha-hával ilyen téren? Nos, nagy az esély, hogy eme rejtélyes fókafaj a cetekhez hasonlóan a vízben hozza világra a kicsinyeit. Szerintem az altieborjú a bálnákkal megegyező módon farokkal előre jön világra, hogy ne fulladjon meg a vízben, utána pedig az anya segítségével a víz felszínre bukhat, hogy levegőt vegyen. Onnantól kezdve, míg el nem éri az ivarérett kort a mamája mellett marad.
Viszont hogy kerül egy antarktiszi fókafaj rokona egy georgiai folyóban? Nos, mint fentebb leírtam, a leopárdfókák jól úsznak a tengerben. A leopárdfóka és az altamaha-ha fejlődési vonala is ekkor válhatott el egymástól több mint 5 millió éve a pliocén időszak kezdetén.
Míg a leopárdfóka ősei az Antarktisz part menti vizeiben keresték a táplálékot, addig az altie elődeinek vadászterülete egyre távolabb került a partól. Ezen faj sokkal előrébb haladhatott a vízi életmódban való alkalmazkodással, mint a többi úszólábú.
A testalkatuk radikálisan megváltozott, sokkal áramvonalasabb testük lett, és megnyúltabb nyakuk, amit szigonyként használva könnyedén elkaphatták a táplálékukat jelentő halakat, tintahalakat. Persze a gyors és fejlett manőverezés nem csak a vadászatban segítette ezeket a fókákat, hanem megmenthette az életüket a tengerek olyan csúcsragadozóitól, mint a Carcharocles megalodon vagy a Livyathan mellvilei nevű óriási termetű ámbráscetféle
 |
| Altie, mint édesvízi leopárdfóka. A kép Lakatos Ádám munkája. |
Vajon nem lehetséges, hogy jelenleg a carnivorák kezdték meg a tengerbe való költözést 24 millió évvel ezelőtt mikor az úszólábúak őse a partra költözött? Nem lehet, hogy több képviselőjük már teljesen a tengerbe helyezte át az élőhelyüket, és az evolúciójuk a jövőben a cetekére emlékeztető állatfajok felé mutat?
Viszont, hogy ha nem is létezik az altamatha-ha, a fókák akkor is a tengerek meghódításán vannak. Még ha meg is sikerül menteni a cetféléket, előbb vagy utóbb a bálnák, delfinek és ámbráscetek létezésének a végére is pontot tehet egy nagy kihalás. Aztán a fókák, ha túlélik a mostani kihalási hullámot és a későbbieket is, ott lesznek, hogy ők legyenek a jövőbeli tengerek gyors ragadozói, gigászi planktonszűrői és húsevői.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni ehhez hasonló érdekességekről a Kriptozoológia világából, akkor kedveld a blog Facebook oldalát, vagy kövesd Instagrammon, vagy iratkozz fel a kapcsolodó Youtube csatornára.
Az utolsó rajz egészen aranyos.
VálaszTörlés